Esküdj! /BTS-JK/

2.

Halk nyikorgásra keltem fel. Először résnyire nyitottam a szemem, ahogy még az álmaim foszlányai apránként keveredtek a valósággal és még nem igazán tudtam, hogy valójában ébren vagyok e már. A szoba sötét fénytelenségében egy árnyalakot láttam meg. Mikor eljutott a tudatomig, hogy valaki bejött a szobámba, hirtelen ültem fel és csúsztam hátra a falhoz, hogy minél távolabb legyek attól az alaktól, bárki legyen is az. Válaszul egy halk kuncogást kaptam, ami csak még ijesztőbbé tette az amúgy is horrorisztikus élményemet. A hang kisfiús volt, de mégis érett. Magas kuncogás, de hallatszott benne a kifejlett, mély orgánuma egy felnőtt férfinak. Lezser léptekkel közelített az ágy felé, én pedig már nem tudtam hová tolni magamat, hiszen a hátam már így is a falnak volt nyomódva, de ahogy próbáltam egyre messzebbre és messzebbre tolni magamat, csak az ágyneműmet gyűrtem össze a lábammal, ami így már egy kisebb halomban állt az ágy közepén.

Az a valaki szimplán helyet foglalt az ágyamon és sóhajtott egyet. Egyre jobban pánikoltam, ahogy már a szívem dobogási sebessége egy díjnyertes versenyautóéval vetekedett és ahogy a tüdőm is úgy nyomódott össze, hogy hangosan és nehezen tudtam csak megtölteni levegővel. Féltem, hiszen a tizenkét év alatt egyszer sem járt nálam senki és nem is hittem, hogy valaha fog, ha már ennyi idő elteltével sem jelentkeztek az emberek a házban. Örülnöm kellett volna neki, hogy élő embert látok, de valahogy mégsem tudtam a boldogságomat felszínre hozni, hiszen rettegtem.

- Kitől félsz ennyire? - Szólalt meg végül az alak.

A hangja mély volt és kissé rekedtes, amitől azonnal kirázott a hideg. Ismerős volt, de nagyon sokat változott, ezért mégsem voltam benne biztos, hogy tényleg hallottam már ezt a hangot valahol. Beszéde alatt tökéletesen kivehető volt, hogy mosolyog, ahogy a szavakat kiejtette.

- Gyere ide! - Paskolta meg az ágyat maga mellett.

Gondolkozás nélkül közelebb húztam magamhoz a lábaimat, hogy még távolabb legyek tőle és megráztam a fejemet. Eszem ágában sem volt odamenni hozzá, azt sem tudtam, kicsoda. És ha el akar rabolni? Mondjuk egy elrabolt személyt elrabolni elég kockázatos, de bármi megtörténhet, én már nem bízom semmiben. Azt sem hittem volna, hogy akár csak egyszer is el fognak rabolni, de mégis megtörtént, miért ne történhetne meg még egyszer? 

A férfi elégedetlenül felmordult és erőteljesen megcsapta maga mellett a helyet, amitől összegyűrődött a paplan a tenyere alatt. 

- MinJi! - Morogta a nevemet.

Összerezdültem és összeszorítottam a szememet félelmemben. 

- Honnan tudod a nevem? - Suttogtam a mondatot reszketegen, ahogy a félelmeimtől könnyekkel küzdöttem.

A férfi hátborzongató nevetést hallatott, ami inkább mondható egy halk kuncogásnak. A sötét, néma szobában azonban a libabőr jelentkezett ismételten tőle a karomon, ahogy könnyedén mulatott a helyzeten.

- Miért ne tudnám a jövendőbelim nevét? - Kérdezte.

Nyeltem egyet és vettem egy mély levegőt, ahogy a fogaskerekek dolgozni kezdtek az agyamban. Az nem lehet. Összeráncoltam a homlokom, ahogy próbáltam kivenni a sötétben az arcot, de sajnos csak a körvonalait láthattam. Az nem lehet, hogy ennyi év után visszajött.

- Jungkook? - Mondtam ki a nevet, ami az eszembe jutott.

Az egyetlen dolog, amit tudok a férfiről, az a neve, semmi más. Siralmas, hogy így akar arra kényszeríteni, hogy tényleg hozzámenjek. Ráadásul minek kell, hogy a felesége legyek? Mi a terve, amihez házasnak kell lennie? Remélem, hogy ennél jobban már nem visz bele a sötétbe és semmi illegális dologba nem kell belenyúlnom vagy a részesévé válnom. Már az elrablásom így is eléggé törvény ellenes volt, nem akartam, hogy még egy lapáttal rátegyen és belevigyen valami mocskos, alvilági szennybe vagy azért legyek a felesége, hogy majd úgy többet érjek és el tudjon adni. Na, nem!

- Okos - Bólintott egyet, ahogy kitaláltam a személyét.

Újból megpaskolta a helyet maga mellett, ezúttal ismételten visszafogottan, nem pedig erőből, ahogy az előbb is.

- És most gyere ide szépen, amíg nem jövök ki a sodromból - Kérte.

Hangja mély volt és reszketeg, ezúttal a visszafogott dühtől, ami tökéletesen kivehető volt az álcázott nyugalma mögött. Nyeltem egy hatalmasat és végig gondoltam a lehetőségeimet. Nincsenek lehetőségeim. Lassan eltoltam magam a faltól és szinte egy csiga lassúságával vetekedve araszoltam előrébb az összegyűrt takaróhalom tetején, hogy eleget tegyek a szép kérésnek és mellé menjek. Jungkook türelmesen várt, hogy végre azt a fél méter távolságot négy perc alatt letudjam és mellé érkezzek. Lelógattam a lábam az ágyról és mellé csúsztam az ágy szélén foglalva helyet. 

- Nem nézel rám? - Kérdezte.

Ide-oda vezettem a szemeimet a lehajtott fejemtől a szőnyegen, hogy átgondoljam a lehetőségeimet ismét, amik ismételten nem voltak. Tehát jó kislányként szót fogadtam és felemeltem a fejem, hogy rálátást nyerjek arra a férfira, akivel nemsokára össze kell majd kötnöm az életemet és halálomig vele lennem és engedelmeskednem neki, ha nem akartam meghalni, már ha a megérzéseim nem csaltak ez ügyben. Szakadozott levegőt vettem, ahogy felnéztem rá, hiszen én mindenre számítottam, csak éppen erre nem. 

 A szemeim előtt mindig is egy sebhelyes arcú, csúnya férfi lebegett, aki majd megkeseríti az életemet. A mondat második fele igaz maradt, de a kinézete valamelyest enyhített a dolgokon. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen férfinek szüksége lenne arra, hogy elraboltasson valakit, hiszen ilyen kinézettel százak ugrálhatnak rá bárhonnan, ahová beteszi a lábát. Makulátlan bőr, gyönyörűen vágott, mégis kerekded szemek, lecsapott orr és szép, telt ajkak, amik most egy önelégült mosolyra húzódtak, ahogy bámultam őt. Az arcéle markáns és férfias volt, szinte kedvem lett volna végighúzni rajta az ujjamat, hogy megnézzem, elvágná e az ujjamat, ha megsimítanám, hiszen olyan élesnek tűnt. Nem hittem volna, hogy az első férfi, akit évek óta meglátok, így nézzen ki. Teljesen az ellentétére számítottam, nem pedig egy angyali, mégis ördögi férfire, aki egyszerre volt férfias és kisfiús az ábrázatával.