Esküdj! /BTS-JK/

32.

Most már nem bajlódtam azzal, hogy kinyúlt pólót és rövidnadrágot vegyek a hálós, fekete, szinte teljesen átlátszó hálóingem fölé, hiszen teljesen értelmetlen lett volna. Jungkook úgyis látott már úgy, úgyis látni fogja, ha akarja és amúgy is együtt fogunk aludni, ezt már előre tudtam, mert bejelentette. Tehát teljesen fölösleges lett volna elbújtatni a testemet azért, hogy utána úgyis meglássa, magam előtt meg nélkülözhető volt, hogy eltakarjam magam. Így hát az eredeti valómban, alig takarva befeküdtem a paplan alá, hogy elaludjak vagy még ébren megvárjam Jungkook-ot, aki még nem mutatkozott a vacsora óta. Nem tudtam, hogy melyik lett volna a jobb, ha megvárom, vagy ha elalszom. Mind a kettőre vágytam és mind a kettőtől tartottam egy kicsit. Meg akartam várni, hogy láthassam, mielőtt elalszom, hogy érezhessem a tusfürdőjének az illatát, ami frissen lebegné őt körül, miután azonnal a zuhanyzóból ide jönne, az ágyamba. Furcsa szokás lett ez számomra, megmagyarázhatatlan és még számomra is érthetetlen. Amikor tudtam, hogy velem alszik, az agyam azonnal vágyott az illatára és arra, hogy láthassam a sötét sziluettjét a félhomályos szobában, mielőtt utoljára lehunyom a szemem. Viszont el is akartam aludni az érkezése előtt, hogy nyugodtan tudjam átvezetni magam az álomvilágba, mielőtt feszengve és kényelmetlenül forgolódva kellett volna valahogy elaludnom. 

Halkan kinyílt az ajtó és beengedett egy kis fényt a folyosóról, ahol mozgásérzékelős villanyok sorakoztak, ahogy pedig Jungkook eltűnt az érzékelők elől, a fények kialudtak. A körvonalai lassan úsztak az ágy felé, hogy a megfelelő, megszokott oldalra sétáljon. A hátamra fordultam és folyamatosan követtem a puha léptekkel közeledő alakját. Leült az ágy szélére és elemelte a takarót az útból, hogy kényelmesen alá tudjon feküdni.

- Miért nem alszol már? - Kérdezte halkan, mély és fáradt hangon.

Halványan elmosolyodtam és vettem egy mély levegőt. Megigazgattam magamon a takaró tetejét és megvontam a vállam, nem mintha ezt ő láthatta volna a sötétben. Csupán a suhogás hallatszott, ahogy a vállrándításom miatt a párnával dörzsölődött a bőröm. Már én is laposakat pislogtam a fáradtságtól és az álmosságtól. Nem is tudtam, mit mondhatnék, hiszen én sem igazán tudtam, miért nem alszom még. Álmos voltam, de valahogy nem tudtam még rávenni magam, hogy elaludjak. 

- Nem tudom - Sóhajtottam a választ.

Jungkook is hangosan kifújta a levegőjét és helyezkedni kezdett. Csak a takaró és a testének a surrogását hallottam, ahogy mocorgott mellettem. A hátamon feküdtem és csak a fejemet fordítottam arra, amerre ő feküdt. Végül elhalt a hang és a férfi megtalálta a kényelmes pozícióját. Felém fordulva, oldalt feküdt, az alsó kezét a feje alá téve, hogy kényelmesen tarthassa magát, a másikat meg csak maga elé dobta. Nagyon sötét volt, de a szemem hozzászokott már annyira, hogy tökéletesen ki tudtam venni az engem figyelő, csillogó és álmos szempárt. Belenéztem az íriszeibe és önkénytelenül is elmosolyodtam egy kicsit a közelségétől. Vettem egy mély levegőt és nem kellett sokáig várni, hogy a várt illat, amit a frissen mosott teste ontott magából, eljusson az orromig. 

- Izgulsz? - Tette fel a kérdést aranyosan, halkan.

Vettem egy nagy levegőt és kicsit összeszorítottam a számat, ahogy elgondolkodtam a válaszon. Izgulok? Még én magam sem voltam biztos benne. Végül csak hangosan kifújtam a levegőt és megingattam a fejem.

- Azt hiszem, már nem - Vallottam be őszintén.

A hangom halk volt, szinte elhalt a szoba csendjében, ahogy valamiért zavarba jöttem a saját őszinteségemtől. Nem, már nem izgultam, de ezzel egy kisebb kerülőúton bevallottam Jungkook előtt, hogy már megszoktam a közelségét és a mellette való fekvést. Vagyis más szóval már élveztem a vele való, éjszakai fetrengéseket akkor is, ha nem szóltunk egymáshoz és nem értünk a másikhoz, csak teljesen elkülönülve feküdtünk és aludtunk. 

- Nem? - Kérdezett vissza a férfi és bár nem láttam jól az arcát, a hangja elárulta, hogy mosolyog, de legalábbis jól szórakozik. 

- Mm - Hümmögtem válaszként a nemet, miközben aprót ingattam a fejem a puha párnán.

- Hm - Kaptam feleletként egy hasonló hümmögést. - Szóval megszoktad, hogy veled alszom?

Megnyaltam a számat és elgondolkodtam.

- Azt hiszem - Feleltem végül egy középutat választva, nem mondva határozott igent vagy nemet neki.

- Ennek örülök - Látatlanban is meg tudtam mondani, hogy egy féloldalas mosolyra húzódott a szája. - Végül is ez volt a célom.

Kérdőn megvontam a szemöldököm és megnyaltam a számat. Kinyitottam a számat, de először nem jött ki rajta hang, ahogy nem tudtam, mit is akarok kérdezni. Végül csak egy visszakérdezésen döntöttem.

- A célod? - Találtam meg végül a halk hangomat a néma szobában.

- Hm - Helyeselt egy hümmögéssel, ahogy a fáradtság egyre jobban átvette az uralmat mind a kettőnk felett és egyre kevésbé tudtunk beszélni. - Ha még nem mondtam volna elégszer, a feleségem leszel. - Közölte a tényeket, amit már nagyon jól tudtam. - Együtt fogunk élni, egy szobában fogunk aludni, egy ágyon fogunk osztozni. A célom, hogy meg tudjalak csókolni és ölelni alvás közben és hadd ne mondjam tovább, mire használnám az ágyat. - Itt már a párnába nyomtam az arcom, mert már a szóban forgó gondolatoktól is zavarba jöttem. - Viszont nem akarlak elijeszteni, úgyhogy nem akartalak egyből belerángatni mindenbe. Szeretném, ha hozzászoknál mindenhez és szépen, lassan haladnál velem, ahogy neked kényelmes.  Nem akarlak megijeszteni és nem akarok semmit sem erőltetni.

- Köszönöm - Szóltam közbe, ahogy egy kis szünetet tartott vagy már befejezte, nem tudom. 

Zavarban voltam a szavaitól és már a gondolatra is megfeszültem, hogy mik várnak még ránk és miket kell még átélnünk és megszoknunk együtt, mégis nyugtatott a tudat, hogy ennyire figyel rám és nem akar úgy haladni, ahogy azt ő akarná, hanem visszafogja magát és engem is figyelembe véve gyorsítja az én tempómat és a visszafogottságomat, viszont lassítja a saját mohóságát. Hálás voltam ezért a nagy figyelemért és az óvatosságáért.

- Aludjunk - Sóhajtotta a szót és elhelyezkedett kényelmesen.

- Oké - Egyeztem bele, mert már én is álmos voltam és örültem, hogy nem kell tovább firtatni ezt a témát.