Esküdj! /BTS-JK/

54.

Törökülésbe húztam a lábaimat és az ölembe fektettem a könyvet, aminek már túl voltam a felén és elég izgalmasnak bizonyult. Valami nyomozós, tökéletes gyilkosság elkövetése meg ilyesmik voltak leírva benne, pár oldalas kis történetekben. Már vagy a tizenötödik sztorit olvastam és nem tudtam letenni a kezemből. Elvileg igaz történetek voltak papírra vésve, ami még izgalmasabbá tette ezt a régi irományt. 

Jungkook bejött a nappaliba és kényelmesen levágódott a kanapé másik végébe, ahová szokott. Bal kezét kényelmesen a karfára támasztotta, hátát a háttámlának vetette, jobbjában pedig a távirányítót fogta és azzal kapcsolgatott, szörfölgetett a csatornák között, amíg nem talált magának valami nézhetőt. Csak a szemem sarkából pillantottam rá, nem akartam, hogy lássa, hogy figyelek rá. Nem voltam benne biztos, de sejtettem, hogy valami bántja őt vagy valami nincs rendben. Talán velem van baj? Eddig mindig megkérdezte, hogy zavar e, ha tévét kapcsol, tudok e tőle olvasni. Ha bekapcsolta, mindig megkérdezte, hogy érdekes e a könyv vagy odabújok e hozzá egy film erejéig. De most semmi, meg sem szólalt, nem kérdezett, nem beszélt. Nyeltem egyet és halkan kifújtam egy jó nagy adag levegőt, amit észre sem vettem, hogy lent tartottam a tüdőmben. Nem tudtam, hogy mi a baj, talán csak fáradt, hiszen ma már dolgozott és mivel a múlt héten nem volt, valószínűleg elég sok munka felgyűlt neki, ami megoldásra várt. Nem tudhattam biztosan, hogy velem van problémája, de mint mindig, most is a legrosszabbra gondoltam és az az volt, hogy már nem kellek neki. Mi tarthatná most vissza attól, hogy kidobjon az utcára? Nincs apja, aki megmondhatná neki, hogy mit csináljon, nem követi már ugyanazokat a szabályokat, nem parancsol neki senki sem saját magán kívül. Aggódtam, hiszen éppen most kezdtem el nagyon is kedvelni őt. Eddig is kedveltem, de ez most más volt, nem tudom, hogy miben, de valahogy erősebb volt és bátrabban szántotta át a testemet, mint egy sima kedvelés. Fogalmam sem volt a legtöbb érzésről, amit Jungkook mellett éreztem és söpört át rajtam, de azt tudtam, hogy nem nagyon szeretném, ha többet nem láthatnám őt vagy nem találkozhatnék vele. Próbáltam kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat, mert úgy gondoltam, hogy ha ilyesmi lenne a háttérben, biztos tájékoztatott volna róla, hogy szedjem a sátorfámat és viszlát, de mégsem tudtam szabadulni ezektől a rémálmoktól.

*Jungkook POV*

Nem akartam még ránézni sem. Már szinte fájt, ahogy megpróbáltam minden erőmmel lenyugtatni magam, még bele is remegtem néha, ahogy eltereltem a gondolataimat a piszkos dolgokról, amik eszembe jutottak. Most is igyekeztem a lehető legtávolabb ülni tőle, de még így is éreztem a finom, gyümölcsös illatát, amit a tusfürdő adott neki. Így láttam a meztelen lábait, hiszen csak egy rövidnadrágban ücsörgött a kanapén. Feldolgozhatatlan látvány volt a hófehér és puha bőre, pedig csak a szemem sarkából pillantgattam oda, nehogy kísértésbe essek. Az az igazság, hogy amikor ránéztem, egyszerűen rabul ejtett és nem tudtam elnézni onnan. Az pedig, amikor a szemébe néztem és ő is rám nézett azokkal a mélybarna, hatalmas szemeivel, kiállhatatlan volt. Akkor úgy éreztem, hogy oda kell hajolnom és megállást nem ismerve kell megcsókolnom őt, megízlelni a telt ajkait és érezni a csókját, végre valahára. Ez még nem is lett volna nagy gond, hiszen nem gondoltam volna, hogy MinJi eltolna magától vagy esetleg nem akarná. Tudtam, hogy kedvel és amennyire közel engedett magához és ahogy viselkedett velem, már kétségem sem volt afelől, hogy egy csókot visszautasítana. Sőt, szerintem kíváncsian várná, hogy hogyan kell csinálni, majd szorgalmasan követné az utasításaimat és gyorsan tanulna. Ami viszont jobban aggasztott, hogy ha megcsókolom, akkor elvesztem a fejem. Késztetést érzek majd rá, hogy megérintsem őt, hogy lassan végigsimítsam a selymes és teljesen érintetlen bőrét, hogy csitítgassam, amíg végigcsókolom a nyakát és tovább már gondolni sem merem, mert már most kimelegedtem. Lehunytam a szemem és halkan beszívtam annyi levegőt, amennyit csak tudtam, aztán ugyanilyen észrevétlenül ki is engedtem a tüdőmből. A tévé képernyőjére szegeztem a tekintetem és minden erőmmel megpróbáltam a filmre koncentrálni, ami éppen ment. Nem akartam felállni onnan azért, mert a mosdóba kellett mennem egy kellemetlen incidens miatt a nadrágomban, hiszen akkor MinJi is kérdezősködött volna és kíváncsi lett volna a hirtelen kirohanásomon és azt a legkevésbé sem akartam, hogy bármi kétsége is felmerüljön.  És abban sem voltam biztos, hogy ha én egyszer felállok a kanapéról, akkor ugyanoda vissza is tudok majd ülni, és nem kúszok közelebb a lányhoz, nem akarok hozzáérni...

Kész kínszenvedés ez a figyelem meg a kedvesség. Ha apám szabályait követem, akkor annyira engedelmes lett volna, hogy akkor csináltam volna vele, amikor csak akarom és neki semmi beleszólása nem lett volna, én pedig nem szenvednék most. De nem, erre gondolnom sem szabad, nem akarok visszatérni ahhoz az elcseszett élethez, az nem volt normális, nem volt rendben. Tényleg vigyázni akartam a lányra és mindent úgy csinálni, ahogy én akarom és hogy neki is jó legyen. Nem akartam megijeszteni, nem akartam félelmet kelteni benne. Azt akartam elérni, hogy ő is úgy akarja, ahogy én, de ha már fele ennyire kívánja, akkor is jó, mert én mindjárt hátast dobok ettől a feszültségtől.