Esküdj! /BTS-JK/

18.

Azt hiszem, hogy már nem félek annyira. Nem mondanám, hogy már teljesen feloldódtam Jungkook mellett és már nem kap el a szorongás, ha a közelében vagyok, de legalább már nem rettegek. Igazából annyira felemelő érzés, amiket mond, hogy szinte úgy érzem, máris szerelmes vagyok, de tudtam, ez csak amiatt van, hogy ő az első férfi az életemben, az első, aki bókol nekem, az első, aki lépéseket tesz miattam és változni akar, az első, aki foglalkozik velem és az első, akivel ilyen közelségbe kerültem. Mindenben az első, hiszen hét éves korom óta rajta kívül senkivel sem találkoztam, mert be voltam zárva. Éppen ezért minden egyes alkalommal emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nagyon vigyázzak és ne legyek egy könnyű préda, aki azonnal hasra esik a férfi előtt, hacsak rám mosolyog. Ebben annyi könnyebbség volt számomra, hogy Jungkook nem nagyon mosolygott, kivéve a perverz, kaján, féloldalas mosolyokat. Nagyon ritka, amikor tényleg kapok egy halvány, igazi mosolyt tőle, de akkor tényleg úgy érzem, hogy el tudnék olvadni tőle.

Ültem az ágyamon és éppen lefekvéshez készülődtem. Minden este most már azt csináltam, hogy a fürdőszobában felvettem a bugyimat és a spagettipántos, átlátszó csipke hálóruhát, és fölé még egy nagyobb pólót és egy rövidnadrágot, hiszen nem tudhattam, hogy Jungkook mikor érez magában késztetést, hogy ismételten belátogasson hozzám és egy szó nélkül lefeküdjön, hogy ő most ott alszik. Még utoljára vettem egy mély levegőt és az ajtóra tapasztottam a tekintetemet, hátha kinyílik. Semmi. Megfogtam a rövidnadrágomat és sietve letoltam magamról, hogy megint csak a tiszta, alvós bugyim legyen rajtam, a nadrágot pedig ledobtam az ágy mellé. Bebújtattam a lábaimat a takaró alá és visszavezettem a tekintetem az ajtóra, hogy biztos legyek a biztosban és tényleg megkönnyebbülten tudjak levetkőzni. A háló felső mindent megmutatott a felsőtestemből, csupán a melleinél volt egy erősebb anyag varrva a csipkébe, hogy legalább azokat eltakarjam a kíváncsi szemek elől. Nem is tudom, hogy miért ebben aludtam, hiszen lehetett volna lehetőségem további hat féle felsőt választani, mert a gardróbom tele volt velük. Ráadásul sima pólóban is aludhattam volna, de én mégis leragadtam ennél. Talán tizenöt lehettem, amikor a tévében láttam rengeteg olyan sorozatot és filmet, amiben a főszereplők ilyen ruhakölteményeket hordtak. Azt hiszem, hogy abban reménykedtem, hogy egyszer engem is megment a szőke hercegem és akkor legalább jól nézzek ki. Azóta pedig rajtam ragadt és úgy megszoktam, hogy szinte csak ilyen hálóingekben alszom. A hercegem helyett pedig Jungkook jött, de azt hiszem nincs mit tenni, ő sem tűnik nagyon rossznak.

Sóhajtottam egyet és lecsúsztam a matracon, hogy kényelmesen le tudjak feküdni. Megnyaltam a számat, majd lehunytam a szemeimet, hogy végre elaludjak. Éppen, hogy leértek a szemhéjaim, azonnal ki is pattantak, mert az ajtóm szinte feltépődött. Összerezzentem és a légzésem is felgyorsult a hirtelen hangra, ahogy megijedtem a csend után. Egy körvonalat láttam csak, ahogy lezseren besétált a szobába, majd bezárta maga után az ajtót, mintha csak a saját szobájába lépne be. Amint az ajtó ismételten zárva volt, elvágta a folyosó felől érkező, halvány fényforrást is, így már teljes sötétségbe burkolózott a szoba. Az ágy besüppedt, ezzel jelezve, hogy a férfi leült. Én csak egy halk morgással leejtettem a fejem a párnák közé, hogy halkan a tudomására adjam, hogy én már igencsak aludnék, de közben a szívem ezerrel vert és ez adrenalint vezetett az egész testembe, úgyhogy egyre kevésbé voltam álmos. Nem sokkal később megérkezett az orromig a finom illat is, ami bódítószerként hatott az agyamra. Jungkook megmozdult és felkapcsolta a kis olvasólámpát az éjjeliszekrényen. Összeszorítottam a szemem, mert nem igazán díjaztam a hirtelen fényt a hálószobámban, de aztán lassan pislogtam egy párat és felnéztem a férfira.

Szinte eltátottam a számat, ahogy megláttam őt. Még nem láttam őt szemüvegben és hihetetlenül aranyosnak találtam a kerek, üveg okulárékat, amik kissé lecsúszva, az orra végén pihentek. Telt ajkai enyhén elnyílva álltak, ahogy azon át vette a levegőt. Lassan felemelte a kezét és a csíkos ingének az ujjához nyúlt, hogy kigombolja a gombot, ami szorosan tartotta a selyemnek tűnő anyagot a csuklóján. Lenéztem az ujjaira, amik a gombot próbálták kiszabadítani a lukból, amibe be lett szorítva, aztán felnéztem az arcára, ami szintén a mandzsettára koncentrált. Barna szemei enyhén megremegtek és az arca is valahogy annyira feszültnek tűnt, mégis lágynak, szinte megmagyarázhatatlan elegynek előttem a kislámpa fényében. Zavartan megnyaltam a számat és már-már úgy éreztem magam, mintha tényleg a férjem lenne, aki egy hosszú és fárasztó munkanap után beesett a közös szobánkba és most csak ül és nem szól semmit. Sóhajtottam és lassan feltoltam magam a matracról. Jungkook megdermedt a mozdulatai közben és kérdőn nézett rám. Én csak halványan rámosolyogtam és törökülésbe ültem mellé.

- Segítek - Közöltem halkan és kissé reszketegre sikerült a szó, hiszen nem tudhattam, milyen hangulatában van éppen és mit érek el csupán egy kis kedvességgel.

Felemeltem a kezeimet és tartottam, hogy vagy belerakja a kezét, hogy kigomboljam a gombot, vagy küldjön el a fenébe. Nem néztem a szemébe, de még így is éreztem, ahogy éget a tekintete és szinte magam előtt láttam a megfeszült állkapcsát, ami annyira éles olyankor, amikor összeszorítja a fogait, hogy szinte elvágja az ember ujját, ha csak ránéz. Jungkook lassan beletette a csuklóját a tenyerembe, mire egy kissé szélesebb mosolyt villantottam és egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a számból. Kigomboltam a szoros ujjakat és vártam, hogy kezet cseréljen, hogy a másikon is meg tudjam ismételni a dolgokat. Meleg és puha volt a keze, szívem szerint szándékosan bénáztam volna a gombbal, hogy minél tovább tarthassam a finom bőrét közel az enyémhez.

- Köszönöm - Szólalt meg végül.

Csak bólintottam és felnéztem rá. Egyből találkoztam a meleg, barna szempárral és azzal a ritkán látott, igazi mosollyal, ami alig volt fellelhető a száján, mégis annyival megpuhította azt a férfias és markáns arcát, hogy el sem hittem.

- Minden rendben? - Kérdeztem meg végül.

Sosem volt ennyire szótlan, sosem sétált be úgy hozzám, hogy ne szólalt volna meg. Ő csak sóhajtott egyet és bólintott.

- Csak hosszú volt a nap - Közölte.

Egy kissé erőltetettebb, de szélesebb mosolyt küldött felém és egy hálás pillantást, hogy érdeklődtem felőle. Hosszú ujjait a törökülésbe húzott lábaimra tette és a térdem felett, a combomon állapodott meg a hatalmas tenyere. Lehunytam a szemem és a torkomon akadt a levegő, ahogy befelé szívtam, hiszen hirtelen és váratlan volt az érintése. Mégis valahol sejtettem, hogy ha ebben a hálóruhában díszelgek előtte, nem fogja szó vagy érintés nélkül hagyni, de momentán nem az volt az elsődleges gondolatom, hogy elrejtsem magam előle. Már nem is volt rá lehetőségem, úgyis elérte volna, hogy lásson, vagy szép szavakkal vagy hangosakkal, mindegy. 

- Aludjunk! - Mondta Jungkook.

Kinyitottam a szemem és felnéztem rá. - Lezuhanyzok és ma itt alszom - Közölte egyhangúan. - Nyugodtan feküdj le, majd jövök.

Csak bólintottam, de fel sem fogtam. Ilyen egyszerűen közölni a tényeket, hogy most itt alszik velem? Ennyi? És a szívem? Arra nem gondol, hogy infarktust kapok mellette, ha vele kell aludnom?