Esküdj! /BTS-JK/

55.

Kezdtem komolyan elkezdeni aggódni. Két hete tart már ez a macska egér játék kettőnk között Jungkook-kal. Valamikor ő akar velem lenni, aztán meggondolja magát, majd amikor én összeszedem magam és megkérdezem, hogy szeretne e filmet nézni, kijönni velem a kertbe vagy van e valami ötlete, mindig ellenzi. Komolyan nem tudtam, mi baja lehet, de kezdett egy kicsit idegesíteni, hogy nem tudom és nem mond el semmit. Végül is a felesége leszek, az istenért, azért vagyok, hogy meghallgassam és segítsek rajta, ha tudok, de legalább ott legyek és el tudja mondani, hogy mi a frászkarika történik vele éppen. Az elmúlt két hétben a 'Jó reggelt!', 'Jó éjszakát' és a 'Hogy vagy?'-okon kívül nagyon nem szólt hozzám, nem beszélgettünk úgy, ahogy szoktunk, válaszolgatott és udvariasan szólt pár szót, ha hazajött a munkából, de nem úgy, ahogy szokott. Feszült is volt, távolságtartó és rendkívül szótlan. Nem tudtam mire vélni, valahogy ugyanilyen volt akkor, amikor az édesapja eltávozott az élők soraiból. Akkor is feszült volt, nem mondott nekem semmit, nem szólt hozzám és távolságot tartott. De még egyszer nem halhatott meg az apja, az anya pedig makk egészséges volt, ahogy hallottam róla pár mondatot. A cégnél lehetett valami baj? Gőzöm sincs. Segíteni akartam neki, mert nem nagyon volt ínyemre így látni őt, de ha egyszer nem mondott semmit, az ürességből nem tudok építkezni.

Most is hazajött, leült a kanapéra és egy szót sem szólt. Láttam rajta, hogy fáradt, hiszen lehunyta a szemeit és hátradőlt a háttámlára, a kezei meg úgy nyúltam el mellette, mintha egy élettelen test végtagjait dobálta volna valaki szerte-szét. Beharaptam az alsó ajkam és lassan összecsuktam a könyvemet. Gondolkodtam, hogy jó ötlet e közelebb csúszni vagy sem, de nem érdekelt, muszáj volt megtudnom valamit, mert már nagyon kezdett aggasztani a viselkedése és nem akartam, hogy rossz vége legyen. Éppen ezért lassan megemeltem magam és egy lépéssel közelebb mentem hozzá a kanapén. Felhúztam a lábaimat és teljesen a férfi felé fordultam. Vettem egy mély levegőt, ahogy Jungkook félig felnyitotta a szemeit, ahogy a mozgással megzavartam. Rám nézett és egy halvány mosolyt villantott rám, majd után azonnal vissza is csukta a szemeit és a mosolya eltűnt.

- Jungkook? - Szólítottam meg halkan, szinte suttogva a férfit.

- Hm? - Hümmögött vissza válasz gyanánt.

- Baj van? - Kérdeztem rá kerek perec, mindenféle körítés nélkül.

Jungkook mellkasa megemelkedett, ahogy hangosan vett egy mély levegőt, aztán egy sóhajtás kíséretében kiengedte azt. 

- Mi baj lenne? - Kérdezett vissza, de továbbra is csukva voltak a szemei.

Megvontam a vállam, bár nem tudom, hogy minek, amikor ő ezt nem láthatta. Beharaptam megint az alsó ajkam és elgondolkoztam a megfelelő válaszon.

- Fura vagy - Jelentettem ki.

Jungkook erre felnyitotta a szemeit és a támlán felém gördítette a fejét, hogy rám tudjon nézni. Szemei laposak voltak és fáradtak, arca nyúzott volt és feszült, akárhogy a teste ernyedt és nyugodt volt.

- Fura? - Kérdezett vissza és egy újabb, aprócska mosolyt eresztett meg.

Bólintottam egyet, hogy igen, azt mondtam.

- Miért vagyok fura? - Kérdezett vissza.

Vettem egy nagy levegőt és megnyaltam a számat, ahogy elgondolkodtam, hogyan is önthetném szavakba és értelmes mondatokba a fejemben kavargó, temérdek érzelmet és gondolatot. 

- Hát, nem is tudom - Mondtam hirtelen, ahogy még nem jutott eszembe semmi emberi. - Feszült vagy.

- És még? - Kérte a folytatást, ahogy érezhette a hanglejtésemen, hogy még nem zártam le a mondatomat egyetlen egy jelzővel.

Megrántottam a vállam és lenéztem az ölembe, hogy ne kelljen a szemébe néznem, ahogy kimondom a szavakat, mert még saját magam előtt is elég bután hangzottak a gondolatok, amik most kikívánkoztak a számból.

- Szótlan - Soroltam tovább a mellékneveket, amik eszembe jutottak az elmúlt két hétről vele kapcsolatban. - Távolságtartó és rideg.

Befejeztem és csendben fixíroztam a magam elé húzott lábaimat, amíg vártam a választ tőle. Egy pillanat csend uralkodott el kettőnk között. Én nem akartam többet mondani, nem is tudtam volna hirtelen, mert az agyam egyszerűen teljesen máshol járt. Jungkook közelsége egy fekete lyukat invitált a fejembe, valahányszor egy méteres távolságon belülre került körülöttem.

- És aggódsz értem? - Kérdezte hirtelen.

Felemeltem a fejem és ránéztem, hiszen ez volt az utolsó kérdés, amit vártam válaszul tőle. Jungkook egy szélesebb mosollyal figyelt rám, ugyanabban a pozícióban feküdve. Aggódom érte? Nem tudom, magam miatt aggódom, az biztos.

Válaszul csak bólintottam egyet és visszanéztem az ölembe, hogy ne kelljen tartanom a szemkontaktust, mert kínos volt. Jungkook halkan felnevetett és a kezemet a sajátjába vette hirtelen. A libabőr is végig futott mind a két karomon a váratlan érintésre, sőt azt hiszem, hogy az elmúlt két hét egyetlen érintésére. Visszanéztem rá és vártam a magyarázatot.

- Nincs baj - Biztosított egy halvány mosollyal. - Ha ilyen vagyok, megvannak a saját okaim, de nem kell aggódnod. Oké?

Vettem egy mély levegőt és bólintottam, hogy oké.

- Jól van - Sóhajtott a férfi. 

Rászorított a kezemre, aztán el is engedte. Örültem, hogy legalább ennyi kapcsolatot létesített kettőnk között, de el tudtam volna viselni tovább is. Nem baj, nem voltam telhetetlen, csak ha róla és az érintéseiről volt szó. Kicsit megnyugodtam, de az aggodalmam nem múlt el teljesen, akárhogy is azt mondta, nincs okom félni. Megpróbálok nem a témán lovagolni, de azért akaratlanul is bánt a dolog. Akarom Jungkook-ot, vissza akarom kapni azt a kedves és közvetlen énjét, aki eddig volt velem. Nem a rideg és ijesztő valakit akarom vissza, magam mellé, akivel elkezdtem megismerkedni még hónapokkal ezelőtt.