Esküdj! /BTS-JK/

66.

- Jó reggelt! - Köszöntöttem Jungkook-ot, amint beértem az étkezőbe.

A hangomra felnézett és elmosolyodott. Letette a kezéből a kávés csészét és a székén elfordult, hogy valamennyire felém legyen arccal és kényelmesen tudjon köszönni. Én addig kényelmes tempóban odabattyogtam és bezártam kettőnk között a távolságot. Két lábammal az ő, nyitva hagyott combjai között álltam meg és hagytam, hogy a férfi hatalmas tenyere a derekamra csússzon. Lehajoltam hozzá és egy gyors, reggeli csókban részesítettem őt, ahogy azt kérte tőlem.

- Jó reggelt neked is - Válaszolt, miután megkapta a köszöntő pusziját.

Visszafordult a lábaival az asztal lapja alá, én pedig a helyemre sétáltam és leültem. Szemügyre vettem a friss, még mindig meleg reggelit, ami előttem hevert és megnyaltam a számat. Éhesen a kezembe kaptam az evőeszközömet és falatozni kezdtem.

- Van valami terved mára? - Szólalt meg hirtelen Jungkook.

Felnéztem rá és még megrágtam, aztán lenyeltem a számban lévő falatot, mielőtt válaszoltam volna neki. 

- Nem igazán - Feleltem, enyhén mosolyogva.

Ugyanis mit tudnék csinálni, mint tévét bámulni, olvasni, esetleg a kertben üldögélni és élvezni a csendet, a természet hangjait és a friss levegőt. Ezeken kívül nem nagyon lehetett más programlehetőségem.

Jungkook bólintott egyet, miközben a csésze a száján volt már, hogy igyon a kávéjából. Felhörpintette a maradékot, én pedig bevettem még egy adagot a számba a finom, zöldséges, tojásos reggeliből. A férfi óvatosan az asztalra helyezte a kis bögrét és mosolyogva rám nézett.

- Mit szólnál, ha elmennénk valahová? - Tette fel a kérdést.

A szemeim azonnal egy hatalmas zsemle nagyságával vetekedve kikerekedtek, ahogy meghallottam a mondatot. Elmennénk valahová? Hová? Nyeltem egy hatalmasat és úgy éreztem, hogy egy kis gombóc kezd el növekedni a torkomban. Nem tudtam megszólalni, de még azt a falat reggelit, ami éppen a számban volt, azt is alig tudtam lenyelni. 

- Elmenni? - Kérdeztem vissza halkan és szinte a hangom megremegett, ahogy kierőltettem a hangszálaimból ezt a kis rezgést.

Jungkook határozottan bólintott és mosolyogva figyelte az ijedt ábrázatomat. Kitolta a székét és lassan felállt. Zsebre dugta a telefonját és tett felém egy lépést, pont annyit, amennyi kellett ahhoz, hogy tökéletesen elém érjen. Leguggolt, én pedig automatikusan kifordultam a széken, hogy teljes testtel felé legyek fordulva és lenéztem rá magam előtt. Jungkook aranyosan mosolygott fel rám és felfelé fordította a tenyereit, jelezve, hogy kéri bele az én kezeimet. Még mindig remegve, kicsit félve a választól, hogy ez valami hülye vicc, belecsúsztattam a kezeimet az ő, hatalmas mancsaiba és rászorított az ujjaimra, teljesen elnyelve a kezemet.

- Tudod - Sóhajtott egyet és kicsit félrebiccentette a fejét -, megkívántam a fagyit.

Nyeltem egyet és bólintottam, ahogy megpróbáltam felfogni a dolgokat. Eddig mindig elment a boltba és haza hozta a nagy zacskó jégkrémeket vagy a dobozos fagylaltokat, hogy ne kelljen kimennem a házból.

- És arra gondoltam, hogy elmehetnénk enni egyet - Folytatta lágy hangon.

- Elmenni? - Kérdeztem vissza félve, de már az izgalomtól is remegő hanggal.

- Hm - Bólintott egyet Jungkook, kicsit szélesebb mosollyal.

Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de nem jött ki rajta hang, így hát visszacsuktam inkább. Megingattam a fejem és pislogtam párat, hogy felfogjam, hogy ez a valóság és nem valami rossz átverés vagy csak az agyam játszik e velem. Amikor Jungkook még mindig ugyanabban a pózban guggolt előttem, kezdett eljutni a tudatomig a dolog és lassan bólogatni kezdtem. A finom bólogatásból heves fejrázás lett, majd végül a tudtomon kívül Jungkook nyakába vetettem magam és egy hatalmas ölelésben részesítettem. A lendületemtől fenékre esett és még így is nehezére esett megtartani kettőnket, de nevetve ő is megölelt engem és hagyta, hogy fojtogassam egy kicsit az erős szorításommal a nyaka körül.

- Akkor egyél és öltözz fel! - Motyogta a nyakamba.

- Oké, oké, oké - Hadartam magas hangon és egy hatalmas mosollyal a számon.

Lassan elengedtem és felkeltünk a földről mind a ketten. Én visszaültem a helyemre, hogy megegyem a reggelimet és mondhatom, hogy ilyen sebességgel még sosem tűnt el az étel előlem. Jungkook nevetve figyelte, ahogy izgatottan lapátolom befelé a reggelit, és fejingatásokkal jelezte, hogy nem hiszi el, amit művelek. 

-----

- Mehetünk? - Kérdezte Jungkook, amikor megérkeztem, felöltözve mellé az előszobában.

- Igen - Bólintottam, talán túl izgatottan és hevesen, mire a férfi felnevetett.

Csillogó és vibráló szemekkel néztem, ahogy előhúz egy kulcscsomót a zsebéből és a megfelelő darabbal kipattintja a zárat a bejárati ajtón. Egy ilyen pillanatra vártam hosszú évek óta. Arra, hogy az ajtó nyitva álljon előttem és én újból szabad akaratomból mehessek bárhová, akár elszökjek innen. De most csak egy valami lebegett a szemem előtt, hogy a nyitott ajtón túl belekapaszkodjak Jungkook-ba és együtt menjünk el egy kis sétára és fagyira, hogy végre megízlelhessem a szabadságot is, újfent.

*Jungkook POV*

Nevetve figyeltem, hogy amint kinyitottam az ajtót, MinJi kislány módjára szaladt ki a kertbe. Fejemet ingatva csuktam be magunk mögött a bejárat összes zárát, hogy kivédjem az esetleges, nem kívánatos betörőket és zsebre vágtam a kulcsokat. Mély levegőt vettem és az ugrándozó lány nyomába eredtem. Remélem, hogy tényleg bízhatok benne és nem fog 'véletlenül' elveszni nekem vagy elmenni. Kicsit gondterhelten, de nagyon boldogan indultam útnak, hogy a már hatalmas, fekete vaskapunál ácsorgó lányt utol érjem. 

- Izgatott vagy? - Kérdeztem fölöslegesen, hiszen tudtam a választ.

- Persze - Vágta rá azonnal a lány. - Köszönöm.

Egy mosolyra szelídült a nevetésem és kinyújtottam a bal kezemet. Ő beletette a jobbját és összekulcsoltuk az ujjainkat. Kinyitottam az utolsó kaput, ami eddig közte és a szabad világ között állt. MinJi megnyalta az ajkait és meredten bámulta a rést, ami egyre nagyobb lett, ahogy a kapu nyílt. Lassan kisétáltunk a villa birtokáról és becsuktam magunk mögött a kaput. Nem akartam kocsit használni, mert inkább sétáltam a lánnyal. Egyrészt jól esett egy kis mozgás, neki meg főleg, és így több időt tölthettünk együtt. Éreztem, ahogy az ujjaim ropogni kezdenek, ahogy a lány annyira izgatottan szorított rá, hogy talán észre sem vette. Lelkesen nézelődött jobbra-balra és egy aprócska hangot, egy leeső falevelet, egy elszaladó állatot sem tévesztett szem elől vagy mulasztott el. 

---

- Jungkook-ah - Szólított meg hirtelen, ami kizökkentett az őt való bámulásomból.

Az aranyos, becéző névre elmosolyodtam és melegedő szívvel vontam fel a szemöldökön, hogy mondja, mit szeretne. Ő csak beharapta az alsó ajkát és lenézett a kezeinkre.

- Nem megyek el - Közölte velem.

Először kicsit értetlenül álltam a dolog előtt, de aztán leesett, mit is szeretne tőlem. Nyeltem egy hatalmasat és aggódva, kicsit kétkedve néztem az összekulcsolt ujjainkra, aztán vissza a lányra, aki édes, reménykedő szemekkel pislogott rám. Megálltam a közeli park bejáratánál és sóhajtottam egyet. Bíznom kell benne, nem lehetek mindig ott neki, hogy folyamatosan aggódjak és bezárva tartsam. Szabadjára kell engednem, ha már a szabadban vagyunk, nem igaz? Dilemmámat eloszlatva egy hatalmas ölelésben részesített a lány, mire el kellett engednem a kezét, nehogy kitörje azt, ha jobban átölel vagy kényelmetlen legyen neki. Amint felszabadult a keze, még szorosabban fonódott a mellkasom köré és a fejét is oda hajtotta. Én a válla köré fontam a kezeimet és visszaöleltem, felkészülve arra, hogy talán ez lesz az utolsó ölelésünk, ha valóban elszökik tőlem. 

- Ne aggódj, Jungkook-ah - Motyogta a mellkasomba.

Elmosolyodtam és egy puszit nyomtam a fejére.

- Tetszik, ha így hívsz - Vallottam be halkan. 

Sóhajtottam egyet és lazítottam az ölelésemet.

- Menj játszani - Nevettem fel.

MinJi izgatottan eresztett el és már ott sem volt mellettem. Igyekeztem szemmel tartani őt, amíg közben egy fagyis standot is kerestem a sok között. Nem tagadom, hogy a szívem négyszeres tempóban vert az aggodalom miatt, de el kellett fogadnom, hogy a kislány felnőtt és ha tényleg tartja a szavát, akkor velem is marad.