Esküdj! /BTS-JK/

59.

Reggel, amikor felkeltem, szokás szerint már üres volt az ágy. Jungkook vagy már elment dolgozni vagy az étkezőben kávézgatott és a telefonján olvasott híreket, amíg indulnia nem kellett. Annyira furcsa, hogy már ébredés után alig pár másodperccel, ilyen fantasztikusan tudom a napi rutinját. Félelmetes, hogy mennyire kiismertük már egymást anélkül, hogy jobban megismertük volna a másikat. Bár Jungkook elég sokat nyitott felém az elmúlt időben, amióta az édesapja eltávozott közülünk. Nem tudom, hogy amiatt, mert már így, hogy nem volt vele, nem volt senki, aki megmondhatta volna, hogy mit tegyen, vagy azért, mert láttam sírni és onnantól kezdve már mindegy volt. Nem is érdekelt az indok, a lényeg, hogy valóban nem zárkózott el előlem többé. Ha nem is mondott el apró dolgokat, mint munkahelyi stressz vagy hasonlók, akkor is meg voltam elégedve, hogy legalább idáig eljutottunk.

Miután sikeresen magamra kapkodtam a ruháimat, komótos léptekkel indultam meg a földszint felé, azon belül is az étkezőt kinézve célpontul magamnak. Lenyomtam a kilincset és már egy halvány mosollyal az arcomon léptem be a helyiségbe. Nem tudom, hogy mit tesz velem ez az ember, de amikor velem alszik, egyszerűen kicserélődöm és jobb kedvvel ébredek reggel, holott nem alszom sem többet, sem pedig másképpen. Kivéve persze a hatalmas ölelést, amivel körbefon, a meztelen lábainkat, amik összefonódnak és az apró puszikat az orromon, a hajamban vagy a homlokomon. Ezen kívül semmi sem változik az éjszaka folyamán. 

- Jó reggelt! - Köszöntöttem Jungkook-ot.

Meglepő módon az asztalnál ült, jobb kezében a kávéscsészéjével, baljában pedig a mobiljával. Fekete farmer volt rajta, ami feszesen szorult az erős combjaira és tökéletesen kiemelte az izmokat rajta, amikor lépett, felül pedig egy egyszerű, hosszú ujjú, fehér ing fedte a felsőtestét a kíváncsi szemek elől.

- Jó reggelt! - Köszönt vissza, amint lenyelte a szájába öntött frissítőjét. 

Letette a bögrét, ami ezek szerint már kiürült és a szemével végig követte minden egyes mozdulatomat, amíg le nem tettem a fenekem a székre, ahol általában ülök, mellette. 

- Hogy aludtál? - Kérdezte aranyosan.

Felvettem az evőeszközöm és a férfi felé fordultam. Halványan elmosolyodtam és pislogtam egyet, mert nem hittem el, hogy tényleg ilyen férfi lett az ijesztő szörnyetegből, akinek gondoltam az elején. Mély levegőt vettem és bólintottam egyet.

- Jól - Feleltem mosolyogva és kipihenten. - És te?

Jungkook elmosolyodott és hátradőlt a székében. Hangosan kifújta a bent tartott levegőjét, miközben a plafon felé emelte a tekintetét, hogy elgondolkodjon a válaszán. Én közben felszúrtam a villámra egy darabot az aznap reggelre készített, még meleg reggeliből és kissé aggódva vártam, hogy válaszoljon. Talán nem aludt jól? Nem érzi magán jól mellettem az ágyban? Ó, vagy talán csináltam valamit este? Ugye nem beszéltem vagy rugdostam, miközben álmodtam valamit?

- Egész jól - Felelt egy sóhajtás közepette. - Bár..

Egy újabb levegőt vett, mielőtt folytatta volna, ezzel is felcsigázva az agyamat. Lassan a számba tettem a falatot és megrágtam, minden egyes akaratommal Jungkook összes rezdülésére figyelve, hogy mikor szólal már meg és folytatja. 'Bár..', micsoda 'bár'? Miért nem aludt kényelmesen?

- Lehetett volna jobb is - Fejezte be.

Felvontam a szemöldökömet és kérdőn néztem rá. Ennyi? Azt hittem, hogy valami építő jellegű dolgot hallok tőle. Jungkook láthatta a tanácstalan arcomat, mert felállt a székéből. A telefonján lezárta a billentyűzárat és a zsebébe csúsztatta a készüléket, amíg tett felém egy lépést. Nem mozdultam, csak nyugodtan vártam, hogy mit fog csinálni. Hónapokkal ezelőtt, ettől a mozdulatsortól még kirázott a hideg, a gerincem mentén futkosott a rossz érzés minden egyes fajtája és sírni tudtam volna tanácstalanságomban, hogy éppen mi következik vagy mit fog tenni velem. De most, most teljesen más volt, szinte vártam mindig a következő lépését, hogy közelebb érjen, türelmetlenül vártam a végkifejletet,. hogy mit mond vagy, hogy hozzám ér e.