Esküdj! /BTS-JK/

11.

Kényelmetlenül helyezkedtem ide-oda folyamatosan a kanapén. Olvastam az új könyvet, amit Jungkook hozott nekem a minap és nagyon örültem neki, hogy egy fantasztikus csuklómozdulattal kirepíthettem a kezemből azt a rémes, polipos izét. Hat könyvet hozott, azt mondta, hogy egyenlőre ennyit talált érdekesnek, de majd keresget még, hátha van valami jobb is. Mondtam neki, hogy nem kötelező romantikus témában maradnia, hozhat bármit, ami érdekesnek tűnik, csak ne legyen ilyen, mint ez a legutóbbi olvasmány, amit kelletlenül lapozgattam. Az új szerzeményt alig egy órája kaptam kézbe, máris több, mint húsz oldalt kivégeztem belőle. 

- Tetszik? - Kérdezte Jungkook.

Felemeltem a fejem és halványan rámosolyogtam. Velem szemben foglalt helyet az egyik fotelban és ő is a kezébe kapott egy vékonyabb irományt és velem együtt ő is olvasgatni kezdett. Viszont akárhányszor a szemem sarkából arra néztem, amikor éppen lapoztam vagy a fejemet emeltem fel, hogy a másik oldalt a tetejéről olvassam, mindig láttam, amint engem figyel. Bal kezében tartotta a könyvet, jobbjával pedig a fotel karfáján könyökölt és a hosszú ujjaiba támasztotta az állát. Ezért helyezkedtem folyamatosan, mert úgy éreztem, hogy azokkal az intenzív szemekkel szinte tüzet gyújtott bennem.

- Köszönöm - Válaszoltam végül, amikor megtaláltam a hangom. - Jót választottál.

Jungkook bólintott egyet és az ujjai mögött egy halvány mosolyra húzódott a szája. Olyan érzésem volt, mintha csak egy fárasztó és rendkívül hosszú hét után leültünk volna egy kicsit olvasni csendben, nyugalomban és zavartalanul. Csak az egész hetem csendben és nyugalomban telt, ahogy eddig az összes hét az elmúlt tizenkét évben. 

- Min gondolkozol? - Kissé félrebiccentette a fejét, ahogy feltette a kérdést.

Azonnal elpirultam és nem volt az a pénz, amiért én ezt elárultam volna neki. Lehajtottam a fejem és a könyv felé figyeltem, ahogy még egyszer átolvastam azokat a sorokat, amiken már túl voltam. 

- Semmin - Feleltem, hogy azért mégse hagyjam válasz nélkül.

Egész jó volt a hangulat aznap, nem akartam elrontani annyival, hogy befogom a szám és nem adom meg neki a választ, amire várt. 

- MinJi - Hallottam meg a nevemet a szájából.

Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Tudhattam volna, hogy nincs kiút a felelt adás lehetősége alól, de egy próbát megért. Utáltam, ha így hallottam a saját nevemet, ennyire morogva, ennyire mélyen és ennyire fenyítően. Lassan felemeltem a fejem és megnyaltam a számat. Jungkook összecsukta a vékony könyvet és maga elé dobta a dohányzóasztalra, ami a nappali közepén állt. Már ilyenkor elkezdett kétszázzal verni a szívem és levert a víz, ugyanakkor a hideg is kirázott. Alig voltunk együtt pár hete, mégis annyira kiismertem már a mozdulatait, hogy tudhattam, hogy ha ennyire lassan és kimérten mozog, már felment benne a pumpa, de még visszafordítható volt a hatalmas kiabálás és a balhé, ha a lassan közeledő tempója alatt végiggondoltam, tényleg azt válaszoltam e, amit kellett volna. Lassan leguggolt elém a kanapé elé és felnézett rám. Nehézkesen tartottam a szemkontaktust, mert ijesztően átható volt az a mérges és kérdő tekintet, amit láttam.

Kezeit a könyvem széleire tette és határozott mozdulatokkal, mégis lassan kivette a kezemből az irományt, és anélkül, hogy összecsukta volna, letette a kanapéra, egy kicsit távolabb tőlem. Ujjait visszavezette felém, majd a térdeimre helyezte a hatalmas tenyerét. Megremegett a lábam a meleg keze alatt, ahogy először érintett meg. Bensőséges volt, mégis annyira idegen, hogy nem tudtam, maradjak e feszült vagy engedjek le. Túl közel volt, túl közel ahhoz, hogy akármit megtegyen és túl közel ahhoz, hogy én semmit se tudjak csinálni ellene. 

- Min gondolkodtál? - Tette fel ismételten a korábbi kérdését, amire választ várt. 

Hangja felvette a mély és rekedtes orgánumát, ami libabőröket küldött a kezemre és a lábaimra is. Jungkook lassan lenézett maga elé és a libabőrökkel díszített lábaimra, amik a tenyere alatt tökéletesen kivehetőek voltak. Egy féloldalas mosolyt villantott lefelé és egy apró csíkot húzott a hüvelykujjával a térdem fölé, hogy érezhesse az apró dudorokat, amiket a hangja okozott nekem. Visszanézett rám és felvonta a szemöldökét, hogy nagyon várja a válaszomat. Nyeltem egyet és reszketegen beszívtam a levegőt. Melegem volt és úgy éreztem, hogy a fejem egy búra alatt van, ahová nem jut be a friss levegő, csak az égető hőség.

- Csak - Nyögtem ki az első szót, majd újabb levegőt kellett vennem, hogy fojtatni tudjam. -  Miért pont én?

Jungkook halkan felkuncogott és megnyugtatóan végigsimított a lábamon, ami jelenleg nem a legnyugtatóbb dolog volt számomra. Felkorbácsoló és émelyítően intenzív, ez volt, amit okozott vele, de a legkevésbé sem nyugalmat. Lenézett a saját ujjaira, amik apró körökben masíroztam a térdeim körülötti területen és újabb meg újabb libabőröket számlált a lábaimon. 

- Tudod - Visszanézett rám és vett egy mély levegőt. - Gyermeki megérzés. Kilenc voltam, amikor kiválasztottalak magamnak és bízom a saját döntésemben azóta is. 

Kiválasztott? Mintha egy ócska játék lennék vagy egy eladó kisállat a boltban, akit kedvedre kiválaszthatsz. Nevetséges. Hogyan tudna egy kilenc éves kisfiú dönteni arról, hogy mi a jó neki, amikor még a saját ruháit se tudja ilyenkor kiválasztani? Hogyan dönthetne a saját életéről, ami az egész jövőjét meghatározza, ráadásul valaki másét is, akit szertelen módon kiválaszt magának. 

Jungkook szemei elsötétedtek és a mosolya eltűnt. Visszaköszönt az ijesztő és démoni kinézete, ami úgy nézett rám, mintha bármelyik pillanatban el tudna ásni a hátsó kertben.

- Soha ne kérdőjelezd meg a döntéseimet! - Jelentette ki mérgesen és határozottan.

Félve lehajtottam a fejem és csak egy aprót bólintottam.