" - Esküdj! - Szűrte az összeszorított fogain keresztül a férfi.
Álltam szigorú tekintetet és igyekeztem nem mutatni a félelmemet, pedig belül reszkettem, akár egy magára hagyott kiskutya a téli hidegben.
- Beteg vagy! - Köptem a szavakat. "
Jeon Ju...
Beléptünk a helyiségbe és Jungkook elengedte a kezemet, hogy kényelmesen körbe tudjak járni a saját kis birodalmában. Körbefordítottam a fejemet, hogy szemügyre vegyem gyorsan a berendezést. Korábban, mint minden másik szobában, ebben is jártam már. Talán ez volt a legnagyobb mind közül, kicsivel még nagyobb is, mint az enyém, pedig az sem volt kicsi. Hatalmas franciaágy, most már ruhákkal teli szekrények, papírokkal és különböző könyvekkel, füzetekkel és tollakkal borított íróasztal. Odaléptem az ágyhoz és az ujjaimat végighúztam a magas matracon fekvő, sötét ágyneműn.
- Mikor hoztad be mindezt? - Kérdeztem csodálkozva, hiszen nem is láttam semmi jelét sem táskáknak, sem bőröndöknek, de még mozgást sem hallottam a szobából, pedig az enyémmel szomszédságban állt.
Jungkook kényelmesen a falnak dőlt és megrántotta a vállát.
- Valószínűleg már aludtál - Felelte kimért hangszínnel.
Bólintottam egyet és tovább sétáltam, ahogy megnéztem a szobában heverő összes tárgyat. Fogalmam sem volt a férfiról, akivel együtt élek és most mindenféle bevezetés nélkül a személyes terébe csöppentem. Hülye lettem volna nem kihasználni az alkalmat, hogy mindent alaposan szemügyre vegyek és egy kicsit kikövetkeztethessek az itt felhalmozott dolgokból a személyiségére. Jungkook közben eltolta magát a faltól és tett egy lépést oldalra, hogy a közeli íróasztala lapjának támassza a fenekét. Karba tette a kezeit és csendben figyelte, ahogy minden apró színt és formát alaposan megnézek és mindenen végigsimítok.
Lassacskán körbeértem a hatalmas térben és a férfi mellé álltam. Lenéztem az íróasztalára, ahol papírok tömkelege veszekedett a helyekért, tollak voltak itt-ott ledobva rájuk és noteszek, jegyzetfüzetek meg dossziék sora hevert a lapokon. Szemeimet azonban egyetlen egy tárgy kötötte le és az egy nagyobb képkeret volt, benne három kisebb fényképpel. Félve ránéztem a férfira, akinek nem volt túl biztató a kinézete. Szemei sötéten néztek rám, szája nemtetszést kifejezve kicsit összeszorult és a testtartása is feszes volt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Megnézhetem? - Suttogtam erőtlenül a mondatot, hiszen féltem.
Jungkook nem szólt egy szót sem, csak ugyanazzal a jeges, kiszámíthatatlan képpel nézett rám, amitől sorjában kellett nagyokat nyelnem, nehogy elsírjam magam ijedtemben. Lassan lenézett a fényképre, majd vissza rám. Szemei sötétek voltak és félelmet keltőek, ahogy csiga lassúsággal vándoroltak egyik helyről a másikra, ahogy elgondolkodott. Megnyaltam a számat, ahogy kiszáradt, mert azon keresztül vettem a nehéz levegőket, mert az orromon már nem volt elég, ami a tüdőmbe jutott.
- Miért? - Kérdezte végül.
Zavartan megemeltem a szemöldökömet és megingattam a fejem.
- Ha nem akarod, nem...
- Miért? - Szakított félbe.
Hangja visszavette a kemény és követelőző hangsúlyát, ami libabőröket rakott a karjaimra. Lesütöttem a szememet és reszketegen beszívtam a levegőt. Beharaptam az alsó ajkam és idegességemben egyik lábamról a másikra tettem a súlyomat, mert már nem bírtam állni.
- Mert nem ismerlek - Leheltem a válaszomat.
- Az miért baj? - Kérdezte szigorúan, mint aki kérdez, de választ nem vár rá, csak minél előbb be akarja fejezni a beszélgetést.
Sóhajtottam egyet és megingattam a fejem.
- El akarsz venni, nem? - Válaszoltam egy kérdéssel a kérdésére.
Felemeltem a fejem és félve ránéztem, miközben még mindig a fogaimmal nyüstöltem az alsó ajkamat, ami lassan vérezni kezdett az erős harapásomtól.
- El is foglak - Bólintott keményen Jungkook.
- Nem gondolod - Vettem egy mély levegőt, ahogy szinte elsírtam magam idegességemben. - Hogy tudnunk kellene valamit egymásról, ha már együtt fogunk élni?
A férfi felvonta a szemölködét és ismételten lenézett a képre, ahonnan ez a beszélgetés kiindult, aztán megint vissza, rám.
- És a képből akarsz megismerni? - Tette fel a kérdést.
Megvontam a vállam.
-Nem tudhatom, hogy néztél ki gyerekkorodban? - Kérdeztem vissza halkan. - Alig jöttél ide. És a családodat sem láttam soha.
Jungkook arca tovább sötétedett és már tudtam, hogy valamibe nagyon beletenyereltem. Tettem egy fél lépést hátra és lesütöttem a szemem. Reszketegen beszívtam a levegőt és nem mertem felnézni. Csak a férfi lábait láttam, ahogy eltávolodnak az asztaltól és tesznek felém egy lépést, amit én az előbb elhátráltam onnan.
- Nekem nincs családom - Morogta a mondatot. - Neked pedig én vagyok a családod. Téma lezárva.
Becsuktam a szemeimet és automatikusan összébb húztam magamat az ijesztő, szinte túlvilági hangra, ami felszakadt a torkából. Rémisztő volt és nem tudtam felfogni a hallottakat. Nincs családja. Nekem sincs, csak ő, hiszen természetesen nem hagyhatom el a házat, hogy boldogan visszaszökdécseljek a szüleimhez tizenkét és elteltével, hogy megjöttem. Őrület.
- És most kifelé! - Utasított ugyanolyan mély és hörgő hangon, ahogy az előbbi mondatát közölte.
Nem gondolkodtam, azonnal szedtem a lábaimat kifelé, hogy a saját szobámba menjek és bezárkózzak oda, mielőtt nagyon problémát okozok, bármi is hergelte fel ennyire őt. Nyilván a család téma nem a legkedvesebb emléke, ha valóban elveszítette őket.
