Esküdj! /BTS-JK/

3.

Zavartan ébredtem fel reggel. Nem tudtam eldönteni, hogy előző éjszaka csak álmodtam volna vagy valóban megtörtént az eset? Jungkook valóban bejött hozzám vagy csak aludtam? És ha valóban megtörtént, akkor higgyem el? Visszadobtam a fejem a párnámba és akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy az arc visszakúszott a szemem elé, amint lehunytam azokat. A szemei, amik áthatóan figyeltek és annak ellenére szépnek találtam őket, hogy jól láthatóan temérdek mennyiségű sötétség csillogott bennük. AZ arca egyszerűen csodás volt, a maga gömbölyded orrával és a telt ajkaival. Az arcéle is férfiasan villogott rajta és a fekete haja is annyira puhának tűnt, ahogy a homlokába hullott, hogy szinte azonnal kedvem támadt volna beletúrni. A testére is kíváncsi lettem volna, vajon hogyan néz ki. Mi? Mikre gondolok én? Ilyen helyzetben álmodozni, amikor tökéletesen tisztában kellene lennem ennek az egésznek a súlyával. Jungkook nem a szőke hercegem, hanem egy bűnöző, aki elrabolt és hosszú évekig fogva tartott ebben a nyomorult házban. Oké, ez a nyomorult ház tele volt luxussal és gyönyörű volt, de akkor is itt csatangoltam tizenkét éven keresztül, mint valami elveszett lélek, aki nem találja az utat a fénybe. Ki akartam végre menni a levegőre, érezni a talpam alatt a füvet vagy a betont, már az is gyönyörű lett volna, ha egy méhecskébe lépek és megcsíp vagy valami felsérti a talpamat az első lépésnél. Ennyire kétségbe voltam esve a bezártságtól, hogy már ezekre is szívesen és boldogan gondoltam. Beteges. 

Felöltöztem, hogy nekiinduljak egy újabb, zavarba ejtően unalmas napnak. Kisétáltam a szobámból és lassú léptekkel végigmentem a folyosón, hogy aztán leszambázhassak a lépcsőn és a konyha felé vehessem az irányt. 

Megtorpantam, ahogy a hatalmas étkezőbe belépve megpillantottam egy alakot. Kikerekedett szemekkel szorítottam a még kezemben lévő kilincset úgy, hogy az ujjaim végei már elfehéredtek. Jungkook az asztalnál ült, előtte már egy üres tányérral. Bal kezében a mobilját fogta és bőszen görgette lefelé a kijelzőt, miközben olvasott valamit, jobbjában pedig egy kávésbögre díszelgett, amit lassan a szájához emelt, de nem mozdította a fejét, hogy a szemeit a telefonján tudja tartani. Lezseren ült a székben egy fekete farmerban és egy egyszerű, fehér pólóban. Nyelnem kellett, ahogy végignéztem rajta, és végre az egész valóját láthattam. Szinte bekönnyeztek a szemeim, annyira bámultam, és elfelejtettem pislogni. Az izmos lábaim úgy feszült a farmer, hogy szinte láttam minden egyes aprócska izomtónusát és attól féltem, hogy bármelyik pillanatban szétreped az anyag. A póló lógott rajta, nem láttam a felsőtestét, de kétség sem férhetett hozzá, hogy izmos karokat rejtett a könyökéig leérő anyag, ugyanis az alkarján végighúzódó, vastag erek nem hazudnak.

- Leülsz végre reggelizni? - Kérdezte Jungkook.

Megráztam a fejem, ahogy visszacsöppentem a valóságba a kemény hangtól. Nem nézett rám csak szigorúan a mobilját figyelte. Gőzöm sem volt, meddig állhattam egy helyben, amíg őt mustráltam tetőtől talpig, de úgy éreztem, hogy rögtön elvörösödtem, amint kiderült, látta, hogy megérkeztem. Megköszörültem a torkomat és remegő lábakkal vettem az irányt az üres hely felé, ahol egy tálon a kikészített reggelim várt, ahogy mindig is. Viszont ez a hely most szorosan Jungkook mellett volt, ezért igyekeztem úgy kihúzni a széket, leülni rá és visszatolni magamat, hogy minden apró mozdulatommal egy kicsit távolabb csússzak tőle. Akármennyire is nézett ki jó, emlékeztetnem kellett magam, hogy nem a jófiúk csoportját erősíti.

- Jó reggelt! - Nézett rám egy másodpercre.

Zavartan felnéztem rá és megnyaltam a számat. Arca kemény volt és tiszteletet parancsoló, aminek akkor sem mondasz nemet, ha a megfelelő válasz a nem. Ahogy belenéztem a szemébe, a gyönyörűségben ott csücsült egy démon, ami önfeledten vicsorgott rám, némán közölve velem, hogy itt ő az úr.

- Jó reggelt - Suttogtam a választ végül.

Úgy tűnik, ez volt minden, amit várt, mert elégedetten bólintott egyet és visszafordult a mobilban való olvasáshoz vagy böngészéshez, miközben újabbakat kortyolt a kávéjából.

- Nem eszel? - Kérdezte újból, amikor csak néztem az ételt magam előtt, de nem nyúltam hozzá.

Túl ideges voltam ahhoz, hogy egyek. Úgy éreztem, hogy a gyomrom akkorára szűkült, hogy egy korty víztől tele lenne, de momentán még a hideg narancsléhez sem volt kedvem, ami a tányérom mellett várta, hogy megigyam. Tele voltam kérdésekkel és kételyekkel, amikkel jelenleg tökéletesen jóllaktam.

Összerezzentem, ahogy mellettem a férfi az asztalra dobta a telefonját és mellé tette a csészét. Mind a kettő hangos koppanással ért le a fa, lakkozott tárgyra és visszhangozva adtak eleget a tulajdonosuk kérésének. Összeszorítottam a számat és vettem egy mély levegőt. Mellettem a kezeim ökölbe szorultak és úgy szorították a szék ülőkéjét, hogy azt hittem, bármelyik percben eltörhetem az ülőkét. Jungkook nagy erővel kilökte a székét és felállt. A szemem sarkából mertem csak ránézni, ahogy az izmos combok tesznek egy lépést el az asztaltól, majd eltűntek a látókörömből. Már fújtam volna ki a levegőt, amikor egy kar előre nyúlt mellettem. Ismét összerezzentem és megijedtem, ahogy a kezébe vette az evőeszközt. A hátam mögül előre hajolt és így éreztem azt az aromát, amit ontott magából. Talán tusfürdő lehetett, nem tudtam, de egészen tetszett volna, ha az agyamat nem foglalja le teljesen a félelem. Felvett egy darabkát a reggelimből és felém emelte.

- Egyél! - Érkezett a kemény hang a fejem mellől.

Megerőltettem magam és kinyitottam a számat. Hagytam, hogy a férfi beletegye az ételt, majd egyszerűen ledobta az asztalra az evőeszközt. Azzal az ajtó már be is csukódott mögöttem, egyedül hagyva engem az étkezőben. Nagy erőkkel lenyeltem a számba tett falatot és megfordultam, hogy megbizonyosodjak róla, valóban elment e. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet és lehunytam a szememet, amikor láttam, tényleg egyedül maradtam és elejtettem egy aprócska könnycseppet, ami talán a félelmem, talán a megkönnyebbülésem jele volt.