Esküdj! /BTS-JK/

83.

Idegesen topogtam az autó padlóján, amitől elég észrevehetően rángott a lábam. Egy elegáns, finom anyagból készült ruha volt rajtam, ami a vastag pántjával elég bizalomkeltő megjelenést biztosított nekem, de a nyitott hátával és a combközépig érő hosszával még éppen, hogy a kifinomultság és a túlzott önmutogatás határát verte a megfelelő irányba. A hajamat egy egyszerű, kócos kontyba fogtam, hogy a hosszú, rakoncátlan tincseim mégse szálljanak ide-oda a szeles időben, mert már igencsak váltott az évszak és beköszöntött a hűvös ősz egy pár hete. A lábamra mégse húztam sem nadrágot, sem pedig harisnyát, csupán egy nyitott, kacifántos pántokkal megtoldott magassarkú fedte a lábfejemet a hidegtől. A kocsiban mondjuk még jó idő volt, mégse ott akartuk tölteni az egész esténket. Jungkook nagy lépésre szánta el magát és bevallotta nekem, hogy nem csak pár órát, hanem egész konkrétan öt hónapot gondolkozott ezen az egészen, hogy megtegye e, végül arra jutott, hogy mi bajunk lehet belőle és ha már a felesége leszek, ez igazán elkerülhetetlen lépés, így jobb előbb túlesni rajta, mint később kínosan csak a muszáj miatt. Így alakult ez így, hogy most éppen vacsorára megyünk Jungkook édesanyjához. Hogy ideges voltam e, az nem kifejezés. Mindenem remegett és ez nem csak a belül érzős, enyhe idegesség volt, hanem a nagyon durva, kezes-lábas eget rengetős, belső szerveket leszakítós földrengés bennem. A számat már majdnem véresre rágtam, és szinte sírni akartam minden második percben, annyira izgultam. Nem tudtam sokat Jungkook családjáról, aki most már csak az édesanyjából áll, de annyit elárult, hogy a korábbi "elrabolós" életstílusnak ő volt a szenvedő alanya, tehát őt is rabolták és nem ő rabolt. Ez valamelyest megnyugtatott, hiszen ugyanolyan helyzetben volt, mint én, leszámítva azt, hogy ő az egész életét rettegésben élte le, ha igaz az, amit Jungkook mesélt erről az egészről és a viselkedésről, ahogy neki is bánnia kellett volna velem. Viszont annál idegesebb is voltam, hiszen nem tudhattam, hogy kedvel e majd, hogy elfogad e így, hogy véglegesen megszegtünk minden kis szabályt ennek a fura család szokásaiból, hogy megérti e majd mindazt, amit a fiával egymás iránt érzünk és hogy minden rendben lesz e így, ahogy most van.

- Megérkeztünk - Közölte Jungkook.

Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd ki az ablakon. Eddig is azon át bambultam a semmibe, de eddig fel sem fogtam, hogy mozog e vagy áll az autó. Nem tudom, mennyi ideje jöhettünk vagy egyáltalán mikor álltunk meg. Annyira elvesztem a kérdéseimben és az aggodalmas gondolataimban, hogy egyszerűen teljesen képszakadás volt ez az út. Visszanéztem a férfira és bólintottam egyet, hogy felfogtam, élek és működik az agyam, minden a legnagyobb rendben. Kikapcsoltam a biztonsági övemet és vettem egy reszketeg, mély levegőt. 

- Jagiya - Szólított meg Jungkook nyugodt, halk hangon, ami máris lejjebb vitte a feszültségemet.

Aranyosan rám mosolygott és felém fordult, amennyire a kormány és a szűk hely engedte a vezető ülésben. A jobb kezét a lábamra csúsztatta, a térdem fölé, ahol még az ülés miatt felcsúszott ruha látni engedte. Mély levegőt vettem a puha érintésre, de továbbra is a szemébe nézve vártam, hogy mit szeretett volna.

- Nem kivégzésre viszlek - Közölte jókedvűen, nyugtatólag. - Anyám jó asszony, nem kell félned tőle. Ő szerencsére a családom normálisabb feléből van, de ezt már úgyis tudod.

- Igen - Bólintottam, hogy mondta már.

Jungkook is biccentett egyet és aprót szorított a lábamon, mire én élesebben szívtam be a levegőt a kelleténél. A férfi is észrevette ezt és egy halványabb félmosolyra változtatta a kedves és nyugtató görbületet az arcán.

- Nyugodj meg és este azt csinálunk, amit csak szeretnél, oké? - Ajánlott fel egy nagyon jónak tűnő üzletet.

Ő is és én is tudtuk, hogy mire gondol, hiszen az ilyen reakcióimból mindig tudta, hogy éppen mi jár a fejemben és az nem egy aranyos, rózsaszín póni volt. Elmosolyodtam és megnyaltam a számat, majd bólintottam egyet, hogy áll az alku. Egy utolsó, kisebb biztató markolás után elengedte a lábamat és már nyitotta is a saját oldalán az autó ajtaját. Lehunytam a szemem és megingattam a fejem, ahogy képtelen voltam elhinni, hogy egy ilyen aprócska dologgal is mennyire le tud nyugtatni és el tudja vonni a figyelmemet. Mosolyogva szálltam ki én is a kocsiból, hogy a kertes ház feljárójáról a házba sétálhassunk. Kéz a kézben lépkedtünk a sima, égetett vagy rajzolt mintákkal díszített aszfalton a bejáratig. Minden egyes lépéssel egy kicsit megszaporázódott a szívverésem és izgultam, de megpróbáltam nyugodtak és összeszedettnek látszani. 

Az ajtó, ha akartam, ha nem, kinyílt és kiengedte a házban felkapcsolt villanyok által generált fényt a sötétedő utcára. Az ajtóban egy alacsony, idős hölgy várakozott mosolyogva, aki egy elegánsabb blúzban és egy visszafogott megjelenésű, hosszabb szoknyában tündökölt. Jungkook elengedte a kezemet és azonnal a nála vagy két fejjel alacsonyabb nő nyakába borult.

- Szia anya - Köszöntötte a hölgyet egy hatalmas mosollyal az arcán, miközben alaposan megszorongatta.

- Örülök, hogy végre ideértetek - Válaszolt az édesanyja, majd elengedték egymást.

Szinte egyszerre fordultak felém, ami még idegesebbé tett. Belenéztem az előttem álló, idős nő szemébe, ami melegségtől villódzott.

- Te vagy az a híres lány, aki minden szabályt megölt, hm? - Kérdezte és csípőre tette a kezét, miközben kérdőn félrebiccentette a fejét.

Jungkook halkan felkuncogott mellettem, én pedig nem tudtam, hogy mosolyogjak és büszkén bólogassak, vagy húzzam meg magam miatta. A hangszínéből nem tudtam pontosan leszűrni, hogy ezt elismerően vagy szemrehányóan mondta e, ezért csak mereven néztem és egy ideges mosoly közben a számat rágcsáltam.

- Így is elég ideges, anya - Sóhajtott mellettem Jungkook, miközben jót mulatott a reakciómon.

A nő is felnevetett és a csípőre tett kezeit széttárta.

- Vicceltem, na - Legyintett és egy hatalmas, váratlan ölelésbe volt, amitől kis híján elestem a magassarkúm miatt, de még időben léptem egyet, miközben visszaöleltem. - Örülök, hogy megismerhetlek végre. Jungkook folyamatosan rólad beszélt, be sem állt a szája, már idegesített. Legalább már tudom, hogy te vagy az.

Elengedett, miközben mind a ketten halkan kuncogtunk a kijelentésén.

- Anya - Szólt rá a fia, hogy még most elég, el se kezdje ezt az egészet.

- Jól van, jól van - Bólogatott a hölgy. - Gyertek! - Behívott minket a meleg házba, ami kellemes libabőröket küldött a testemre a hűvös, kinti levegő után.

Alig volt időm megcsodálni a halvány narancssárga falakat, amik tele voltak aggatva családi fotókkal, szinte még a cipőmet se vettem le, amikor már a kedves anyuka az asztalhoz invitált, hogy együnk végre.