Esküdj! /BTS-JK/

71.

Értetlenül ültem az asztalnál, míg Jungkook fölöttem állt, hogy irányítsa a kezeimet. Éppen a laptop bűvös használatát próbálta meg megtanítani nekem, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére nem akartam én profi lenni vagy képesnek lenni meghackelni valamit, csak nagyon az alapokat szerettem volna elsajátítani. Ugyanis három nap telt el azóta, hogy Jungkook megígérte nekem a hétvégi városnézést, ami történetesen holnap jön el, én pedig rájöttem, hogy még azt sem tudom, mit akarok megnézni. Éppen ezért kértem meg rá a férfit, hogy tanítsa meg nekem ezt a nagy rejtélyt, mégis hogyan kell használni a modern technikát. Mikor még gyerek voltam, nem voltak ilyenek, amióta bezárva vagyok, pedig nem igazán volt rá lehetőségem, hogy használjak egyet vagy megtanuljam, mi is ez. Természetesen tudtam, hogy létezik, hiszen a magántanáraimtól az évek során folyamatos és friss tudást kaptam, mindig tudtam, hogy mi történik a külvilágban, ráadásul ott volt a televízió, amit szintén akkor nézhettem, amikor csak szerettem volna, így a hírekből, reklámokból és filmekből tudtam, hogy mi-micsoda. Csupán használni nem tudtam.

- És most kattints rá erre - Mutatott egy kis négyzetre a képernyőn Jungkook.

Tettem, amit kért és kétszer-ahogy tanított-, rá klikkeltem a kis ikonra. 

- És most várunk, mert nem akarunk gyorsabbak lenni egy gépnél - Informált a férfi.

Bólintottam és nem tettem semmit, hanem vártam, hogy szépen lassan betöltsön a kereső és eltűnjön a kis homokóra, ami a várakozásomat hirdette még tovább. Közben Jungkook felegyenesedett a hátam mögött és mind a két kezét a vállamra tette. A hajam alá nyúlt és megemelte az egész köteget, hogy aztán a szék háttámlája mögé tegye, hogy ne húzzam meg, ha hátradőlök. Mosolyogva fogadtam a babrálást a fejemen és a finom simogatásokat a vállamon, mikor, hol volt a keze éppen. 

- És most beírhatod is, amit keresni szeretnél - Kicsit előrébb hajolt, hogy rá tudjon mutatni a képernyőre. - Aztán enter és kész. Utána már csak el kell döntened a sok millió találatból, hogy melyiket akarod elolvasni vagy megnézni és arra kattintasz. Oké? 

Bólintottam és mosolyogva felé fordultam. Ahogy előre hajolt, feje már majdnem az enyém mellett volt, így tökéletesen szembe tudtam nézni vele, mikor ő is rám nézett. Bólintottam egyet, hogy oké, megértettem. Végül is nem olyan nagy ördöngösség, csak meg kell tanulni kezelni, ennyi az egész. Megnyaltam az ajkaimat és tartottam Jungkook-kal a szemkontaktust. Beharaptam a számat, ahogy eszembe jutott egy kérdés ahhoz, hogy tökéletes találatot találjak a városnézésre. A férfi észrevehette a változásomat, mert leguggolt mellém és egy halvány mosollyal nézett fel rám. Kezeit a térdeimre tette és finom mozdulatokkal kezdte el simogatni a csupasz bőrömet, mert csak egy rövidnadrágban voltam. Vettem egy mély levegőt és erősebben ráharaptam a számra, ami éppen a fogaim között pihent. A lábamon apró libabőrök jelentek meg a férfi finom simogatására és lágy érintésére.

- Mi a baj? - Kérdezte halk és megértő hanggal.

Vettem egy nagy levegőt és lenéztem az ölembe, ahogy megpróbáltam összeszedni magam, mégis hogyan kellene megfogalmaznom a kérdést. Nem akartam túlbonyolítani, csak egy szimpla válaszra vártam, így én is a közepébe kérdeztem bele inkább, mindenféle körítés nélkül. Visszanéztem az előttem guggoló férfira, akinek a szemeiben egy kis aggodalom csücsült, mégis miért változott meg a hangulatom ilyen hamar.

- Jungkook-ah - Szólítottam meg őt halkan. - Hol vagyunk most?

Kérdésemre a férfi felvonta a szemöldökét és a kezei is megálltak a lábam cirógatásában. Megnyalta az ajkait és vett egy mély levegőt.

- Még mindig Szöulban vagyunk? - Kérdeztem rá, szinte már suttogva a gondolataimra.

- Nem, Jagi - Ingatta a fejét lassan.

- Akkor? - Próbáltam belőle kihúzni a választ végre.

Nem a fővárosban vagyunk, ahol felnőttem és születtem. Akkor mégis hol éltem le az elmúlt tizenhárom évet, amire azt hittem, hogy csak pár perces útra van az otthonomtól? Bár rájöhettem volna, amikor olyan parkokban és utcákon sétáltunk, amiket még életemben nem láttam, de én sem ismerhetem Szöul minden egyes kis szegletét.

Jungkook felállt és a mellettem lévő széket maga felé húzta, hogy arra tudjon leülni. Velem szemben foglalt helyet, olyan közel, hogy a térdem már az ő székét súrolta, ő pedig a lábaival egy terpeszbe téve fogta közre az enyémeket. Visszatette a kezeit a lábaimra és újból simogatni kezdte azokat.

- Egy kicsit délebbre vagyunk - Közölte. - Aszan a hely neve.

- Aszan? - Ízlelgettem a hely nevét, hiszen tudtam, hogy hallottam róla, mégiscsak tanították nekem.

- Hm - Bólintott Jungkook, ahogy megismételtem a nevet.

- Miért hoztál el ide? - Kérdeztem halkan, de rendkívül kíváncsian.

Jungkook sóhajtott egyet és megingatta a fejét.

- Tudod, hogy nem szeretek ilyenekről beszélni - Mondta határozottan.

Tudtam, mondta már, hogy ha lehet, akkor kerüljük ki azokat a kérdéseket, amik összefüggésben állnak az elrablásommal, mert nagyon nem akarta újraélni azokat az időket. Szégyellte magát és nem akart megint az lenni, aki akkor volt, még az emlékeiben sem.

- Tudom - Bólintottam. - De tudni szeretném.

Jungkook sóhajtott egy újabbat és felnézett rám a görnyedt testtartásából.

- Elég sok oka van - Kezdett bele.

Nem válaszoltam, csak bólintottam, hogy értem, és vártam, hogy belekezdjen egybe, és megmagyarázza, miért kellett a nagyvárosból elhoznia.

- Egyrészt itt van a cég, ahol dolgozom - Mondta közönyösen, de a hangjában ott volt az erőltetettség, amivel kipréselte magából a fájó emlékeket idéző szavakat. - Ha nem akartam felmondani ezt, és nem akartam, akkor ide kellett, hogy hozzalak téged is, mert azt sem akartam, hogy órákat kelljen majd utaznom.

Megértően bólintottam egyet. Végül is érthető.

- A másik, hogy itt van a házam és itt laktam eleve - Mutatott körbe egy halvány mosollyal, aztán visszatette a kezét a combomra.

Ismét csak bólintottam, nem tudtam, hogy mit mondjak, csak hallani akartam.

- A következő indok, hogy - Vett egy mély levegőt és megnyalta a száját, ahogy hezitált egy kicsit. Megszorította a lábaimat, ami még egyértelműbbé tette, hogy nem nagyon akarja elmondani nekem ezt az okot, de én makacs voltam és hallani akartam. Előrehajoltam és megfogtam a lábamat simogató kezeket, hogy bátorítóan rászorítsak egy kicsit a hosszú ujjakra. Jungkook nem nézett fel, csak a kezeinket figyelte és halványan elmosolyodott.

- Mivel bűncselekményt követtem el, Jagi - Folytatta halkan -, ezért nem maradhattunk ott. Elraboltalak és nem akartam, hogy megtaláljanak. Akkor a szüleim börtönbe kerülnek, én nevelőintézetbe, téged pedig elveszítelek.

Megnyaltam a számat és nyeltem egy nagyot, ahogy kicsit elérzékenyültem az erőtlen és őszinte hangján, amivel bevallotta a tetteinek az indokait. 

- És végül itt kevés ember él - Folytatta egy nagy levegővétel után. - Szeretem a csendet és azt, hogy senki nem zavar. Szöulban mennyien élnek? Kilenc millióan? Ha nem többen - Halványan elmosolyodott és megfordította a kezeit a szorításomban, hogy a tenyere legyen fölfelé és immáron ő kebelezze be az én mancsaimat. - Itt alig százezren tanyáznak, ami szintén nem kevés, de mégiscsak jobb, mint a kilenc millió.

Végre felemelte a fejét és egy megtört mosollyal nézett rám. Visszamosolyogtam rá és sóhajtottam egyet, miközben megingattam a fejem. Nagyon nagy mázlid van, Jeon Jungkook, hogy sikerült elérned, hogy ennyire függővé váljak tőled. Előre hajoltam és nyomtam egy gyors csókot a szájára. A férfi meglepődötten nézett rám, de aztán végül egy igazi mosoly jelent meg az arcán és most ő hajolt hozzám egy következő, gyors szájra puszi erejéig.

- Köszönöm, hogy elmondtad - Mosolyogtam rá.

- Köszönöm, hogy velem maradtál - Suttogta a számra egy következő csók előtt, amiből már nem váltunk el olyan gyorsan, mint az előző kettőből.