Esküdj! /BTS-JK/

67.

Nem hittem el, hogy tényleg megtörtént ez velem. A parkban sétálgattam körbe, megnéztem és megérintettem mindent, amit lehetett. Az emberek körülöttem valószínűleg nem normálisnak nézhettek, de ha velük is az történt volna, ami velem, megértőbbek lennének. Tizenhárom évig egy házba bezárva lenni nem maga a leányálom, még akkor sem, mindenem megvolt, amit csak akartam és a végére már egy fantasztikus társat is kaptam magam mellé. Néha visszapillantgattam oda, ahonnan jöttem, hogy valamennyire szemmel tudjam tartani Jungkook alakját, hogy ne tévedjek el nagyon. Akárhogy tudtam, hogy a parkon belül megtalálom, mégis csak ez volt az első élményem hosszú évek óta a szabadban és nem bíztam magamban annyira, hogy ha nagyon messzire mennék, akkor vissza is találnék a férfihoz. Mert vissza akartam menni hozzá, lehet, hogy bolond vagyok. A többi ember a helyemben talán kihasználta volna azt a bizalmat, amit Jungkook táplált irántam és kiengedett végre, ráadásul elengedve a kezemet a saját utamra engedett. Talán a többiek már rég hetedhét határon túl szaladnának, keresve egy rendőrséget vagy a régi, szülői házat. Nem mondom, nekem is megfordult a fejemben, hogy mi lehet a szüleimmel és visszamegyek, de nem tudtam megtenni. Valami annyira erősen kötött a férfihoz, hogy egyszerűen nem bírtam volta ott hagyni, kijátszani őt, megbántani és összetörni. Ráadásul akkor saját magamat is becsaptam volna és összetörtem volna, mert nagyon kedveltem a férfit, talán már szerettem is. Nem tudtam pontosan, hiszen gőzöm sem volt arról, hogy hogyan kell éreznem a szerelem alatt vagy egyáltalán van e valami különös ismertetője, amitől tudni fogom, hogy ez az. Mindenesetre azt tudtam, hogy nem akarok elmenni mellőle, hiszen nagyon szeretek vele lenni.

- MinJi! - Hallottam meg a nevemet.

Mosolyogva megfordultam, hiszen a boldog és idióta, széles vigyoromat a házból való kilépés óta nem tudtam letörölni a képemről. Felnevettem, amikor megláttam Jungkook-ot lassan közeledni felém. Gyermeki lelkesedéssel ette a hatalmas gombóc fagyiját és egy másikat pedig felém nyújtott.

- Remélem, hogy szereted az ananászt - Mondta aranyosan és kicsit félénken, hátha rossz ízt választott nekem.

Kíváncsian elvettem a kezéből a tölcsért és lenyaltam a csavart, sárgás fagylalt tetejét. Ízlelgettem és forgattam a nyelvemen a hideg édességet, amíg végleg el nem olvadt a számban. Felragyogtak a szemeim és mosolyogva néztem fel az előttem várakozó férfire.

- Nagyon finom - Közöltem vele és egy újabbat nyaltam a fagylaltból.

Jungkook is boldogan eszegette a sajátját, miközben le-lenézett rám és jóízűeket mosolygott a reakciómon, ahogy kicsinyesen csámcsogtam a jeges krémen. Nem izgatott, hogy totál idiótának néz vagy gyerekesnek, csak élveztem a rég elfeledett ízeket a számban, ami gyönyörű elegyet alkotott a szabadság ízével, amit a parkban éreztem.

- Leülünk? - Kérdezte Jungkook.

Felnéztem rá és bólintottam egyet, hogy igen. Ő csak elindult és a szabad kezét felém nyújtotta kettőnk között. Én átvettem a tölcsért a másik kezembe, hogy a férfi felőli jobbomat felszabadítsam és meg tudjam fogni a felajánlott kezet. Így sétálgattunk körbe, míg nem találtunk egy szabad padot. Le is csaptunk rá, hiszen ebben a kedvelt övezetben, ahogy láttam, ha felszabadult egy hely, azonnal négyen csaptak le rá a semmiből. Mi kényelmesen elfoglaltuk a kétszemélyes, fa ülőkét és nagyokat lélegezve fogyasztottuk el a fagylaltjainkat, csendben ülve egymás mellett. Élveztük a természet zajait, legalábbis én nagyon élveztem, Jungkook meg nem tudom, hogy éppen min gondolkozott, de csendben maradt.

- Jagiya - Hangzott fel hirtelen a halk, de mégis erőteljes hangja mellőlem.

Kérdőn és kicsit megszeppenve néztem rá, ahogy meghallottam a becéző szót, amit rám használt. A szívem nagyot dobbant a kedves megszólításra és alig tudtam lenyelni a fagylaltot, annyira összeszorult a torkom meglepődöttségemben. Jungkook mosolyogva nézett rám és a furcsa arcomra. Megszorította a kezemet, ami még mindig az övében pihent, a combjára támasztva.

- Hívhatlak így, ugye? - Kérdezte meg engedélykérőn.

Reszketegen bólintottam egyet, hogy persze, hiszen akármilyen szokatlan is volt, tetszett ez a kis formaiság, amitől még inkább azt éreztem, hogy kedvel engem. Nem kellett sok nekem, csak az apró dolgok, amiből összeállt a nagy érzelem és a bizonyíték, hogy ez kölcsönös.

- Jagi - Szólított meg ismét, immáron egy kicsit bátrabban használva a becézést. - Ha most hagynálak elmenni, akkor visszamennél a szüleidhez?

Kérdése halkra sikeredett és a hangja is megtört lett, ahogy kiejtette a kétségbeesett szavakat. Már egyszer feltette nekem a kérdést régebben, még a ház falai között. Akkor is ennyire félőn kérdezte meg tőlem ezt a kérdést és a válaszra pedig nagyon megbántódott. Vettem egy mély levegőt és a fagyi utolsó darabkáját is benyomtam a számba. Lassan rágtam és gondolkodtam a válaszon. Hangosan sóhajtottam egyet és megnyaltam a számat. Felnéztem Jungkook-ra, aki már engem figyelt. Mélybarna szemei kitágulva várták a válaszomat és az arca kissé összeesett, ahogy aggódva készült a rosszabbik válaszra is.

- Visszamennék - Feleltem halkan.

Jungkook lesütötte a szemeit és a kezemen enyhült a szorítása. Csalódottan bólintott egyet és hátradőlt a padon. Megtörve nézett fel, az ég felé, ahogy vett egy mély levegőt.

- Legutóbb is ugyanezt kérdezted - Tájékoztattam a gondolataimról.

Halkan felnevetett, még mindig felfelé nézve és lassan pislogva.

- És legutóbb is ugyanezt válaszoltad.

Bólintottam egyet és beharaptam az alsó ajkam.

- Igen - Feleltem. - De legutóbb is elfelejtettél kérdezni valamit ezután.

Jungkook visszaejtette a fejét és kérdőn nézett rám. Felvonta a szemöldökét és tanácstalanul vizslatta a tekintetem, amit az övébe fúrtam.

- És mégis mit? - Kérdezte halkan.

Kiengedtem a számat a fogaim közül és megnyaltam az ajkaimat, hiszen kiszáradtak. Vettem egy mély levegőt és lesütöttem a szememet, ahogy zavarba jöttem a gondolattól is, amit mondani akartam neki.

- Hogy visszajönnék e - Mondtam a kérdést, amit elfelejtett feltenni nekem azután, hogy elmennék e a szüleimhez.

Jungkook láthatóan nyelt egyet, amint visszaemeltem rá a tekintetem. Kerek szemekkel figyelt és az íriszei csillogtak, ahogy a kétségbeesés, a remény és az értetlenség szikrái mind ott ültek a pilláiban. Megszorítottam a kezét és élesen beszívtam a levegőt. Lenéztem az összekuszált ujjaink sokaságára, mielőtt megválaszoltam volna a saját kérdésem.

- Mert igen - Leheltem, aztán felnéztem a férfira. - Visszajönnék.

Jungkook arca tíz évet fiatalodott, ahogy elnevette magát és hitetlenségében megrázta a fejét. Kifújt egy jó nagy adag levegőt, amit talán bent tartott, amíg várakoztattam a válaszommal.

- Gyere ide! - Nevette a mondatot.

Én is elmosolyodtam és eleget tettem a kérésének. Odahajoltam hozzá és várakozás nélkül érintettük össze az ajkainkat. Erősebb volt a csók, mint szokott lenni, hiszen Jungkook mindig figyel rá, hogy porcelánbabaként kezeljen és egyetlen durvább vagy erősebb mozdulatot se tegyen velem. De tetszett, tetszett a hevessége és az, ahogy vágyakozón csókolt meg. Éreztem a fagylaltjaink ízének a keverékét, amint a férfi mozgatni kezdte a száját az enyémet és finom, mély csókot lehelt a számra. Még mindig kissé tudatlanul, de már korántsem tapasztalatlanul és félve csókoltam vissza. Élveztem minden egyes porcikáját és érintését, szerettem, ahogy figyelt rám és megóvott mindentől, még a csók alatt is a nagyon rámenős vagy durva mozdulataitól. Mindig figyelt rá, hogy ha valami újat mutat vagy esetleg a csók alatt is egyre mélyebben vagy hevesebben csinálná, hogy hogyan érzem magam vagy nekem kényelmes e. Tetszett ez a figyelem és az is, ahogy ragaszkodott hozzám, hiszen én is függtem tőle. Most már nem, mint el rablómtól és fogva tartómtól, hanem mint attól az embertől, aki a feje tetejére állította a világomat, az érzelmeimet és az egész hormonrendszeremet.