Esküdj! /BTS-JK/

12.

Már volt vagy éjjel tizenegy óra, én pedig még mindig ébren voltam. Nem, mintha másnap korán fel kellett volna kelnem, hiszen semmi eget rengető dolgom nem volt még mindig, de azért már aludtam volna. Csupán egyetlen egy akadálya volt, mégpedig Jeon Jungkook, név szerint megnevezve a gondforrást. A férfi úgy döntött, hogy szó nélkül bejön a szobámba és alszik. Ő szépen megbeszélte magával, hogy ledobja magát az ágyamra és se szó, se beszéd majd ő szépen ott fog maradni az éjszakára. Mondhattam volna, hogy akkor én átmegyek egy másik szobába, de nem sikerült. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy hogyan csinálja, de mélyen elaludt és szinte már horkolt, olyan hangosan szuszogott. Viszont, éppen megmozdultam csak, hogy kisurranjak mellőle az ágyból, amikor elkapta a takaróm szélét és egy nem éppen bizalomgerjesztő morgással a tudtomra adta, hogy nem kellene megpróbálnom, ami éppen a fejemben jár. De mégis hogy a fenébe aludjak el, amikor ő ott fekszik mellettem. Messzebb már nem igazán tudok menni, hacsak nem akarok leesni a matracról, bár... nem, akkor is visszahúzna a takaróval, nem próbálkozom, csak nekem fájna. Az volt a szerencsém, hogy legalább felvett valamit alváshoz, így nem kellett még jobban zavarban lennem, mint amennyire amúgy voltam már és az sem volt pite. Lángoltam, égtem az idegességtől és a közelségétől, kirázott a hideg a gondolattól, hogy az ágyamban fekszik, megfeszültem a tudatra, hogy mellettem van és az éjszaka nincs más választásom, mint vele maradni. 

Egy életem, egy halálom, én ugyan ezt megpróbálom még egyszer, ha törik, ha szakad. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam minél lassabban levenni magamról a takarót. Mindig csak egy kicsit, mintha mocorognék álmomban, hogy ne legyen feltűnő és a férfi se kelljen fel rá. A gond az volt, hogy annyira féltem, hogy a vér a fülemben csorgott és a szívem úgy dobogott, hogy ettől a kettőtől nem hallottam semmit, így nem tudtam eldönteni, hogy ténylegesen csendben vagyok e.  Ettől még idegesebb lettem és annyira megfeszültek az izmaim, hogy nem tudtam olyan finom és óvatos mozdulatokat tenni, mint amilyeneket alapból terveztem. 

Összeszorítottam a szemem és megálltam egy helyben, szinte megfagytam a mozdulatom közben, ahogy meghallottam a nem igazán aranyos hangot magam mögül. Éreztem, ahogy a matrac megmozdul és hallottam a halk, surrogó hangot, amit az ágynemű anyaga adott ki, ahogy Jungkook mozgott benne. Nehezen lélegeztem, az orrom előtt, mintha egy homokkal teli zsák lett volna és csak azt a koszos, sűrű izét tudtam volna beszívni. 

- Mi a francért nem tudsz egy helyben maradni már? - Morogta a férfi mögülem, kissé motyogva, ahogy a párna elnyomta a szavakat.

Kifújtam a levegőt és óvatosan megfordultam, hogy megnézzem őt. Viszont arra nem nagyon számítottam, hogy amint a hátamra érkeztem, Jungkook le fog nézni rám. A könyökein támaszkodva pillantott le rám, ami nagyon ijesztő volt. Nem csak a tudat, hogy ott volt, hanem a gondolat, hogy mit fog tenni velem és maga a látvány, ahogy az izmos és széles vállaival és a jócskán magasabb testével a sötét szobában ott van velem és csak a körvonalait láttam a homályos estében. Úgy vert a szívem, mint amikor gyerekként félünk egyedül a sötétben és a csendet is lépések zajának vesszük, szörnyetegek kaparászásának és mumusok morajának. 

- Kérdeztem, MinJi - Közölte mély és reszketeg hangon és ezúttal nem tudtam eldönteni, hogy a mérgességtől vagy az álmosságtól ilyen, nagy valószínűséggel kicsit mind a kettő.

Nyeltem egy hatalmasat és oldalra fordítottam a fejem, hogy legalább ennyivel távolabb legyek tőle.

- Nézz rám! - Kérte, meghiúsítva a távolságtartó tervemet.

- Úgysem látsz a sötétben - Motyogtam, miközben így is eleget tettem a kérésének és visszanéztem rá.

Halk nevetést hallatott, ami pszichológushoz juttatott volna az első alkalommal, amikor meghallottam ugyanitt, a sötét szobában. Annyi könnyebbségem volt, hogy láttam már őt és ha az angyali arcára gondoltam, kicsit enyhített az érzésen, hogy egy pszichopata áldozata lettem. 

- Ez nem erről szól - Közölte egyszerűen. - Hanem a tudatról, hogy megadod nekem a tiszteletet, hogy rám nézel, ha hozzám beszélsz.

Nem válaszoltam, csak sűrűn nyeltem a nyálamat, ami ellenére teljesen kiszáradt a szám. Remegve szívtam be és fújtam ki a levegőt, ami igencsak nehézkes és meleg lett közöttünk. 

- Szóval? - Kérdezte megint, hogy válaszoljak már a kérdésére, amit fényévekkel ezelőtt tett fel nekem.

Megforgattam a szemem és örültem, hogy nem lát. Megnyaltam a szám, hogy ne ragadjon össze, ahogy beszélni kezdenék, hiszen akárhogy nem akartam megosztani vele a gondolataimat, nem volt nagyon más lehetőségem.

- Miért alszol itt ma? - Kérdeztem, egy újabb kérdő mondattal felelve az ő kérdésére.

Nem láthattam őt, de szinte éreztem, ahogy a levegő a férfi körül kicsit mozogni kezd. Még a szoba oxigénje is megfagyott rémületében Jungkook közelében. Érezhette, hogy csak ideges és zavart vagyok a közelsége miatt, nem pedig más okokból szeretnék kisurranni a saját szobámból.

- Nem aludhatok a saját feleségemmel? - Válaszolt ő is egy kérdéssel.

Köhögni akartam, ahogy nyelés közben a saját nyálamat nyeltem félre a szavak használatától.

- Nem vagyok a feleséged - Közöltem a tényeket.

Jungkook hangosan kifújta a levegőjét és egy pillanatra ledobta a fejét, majd visszanézett rám.

- Még nem - Bólintott egy aprót, amennyire jól láthattam a körvonalak mozgását. - De az leszel. Éppen ezért meg kellene szoknod a közelségemet, MinJi. 

Lesütöttem a szemem és ide-oda cikázott, ahogy gondolkodtam a hallottakon. Igen, tudom, hogy más választásom ismételten nincsen, meg kell szoknom őt, hiszen az élete része leszek.

- De miért ilyen hamar? - Kérdeztem halkan, szinte suttogva a mondatot.

- Mit hamar? - Kérdezett vissza.

Vettem egy mély levegőt és megingattam a fejem.

- Nem inkább beszélgetnünk kellene, összeszokni, és csak utána együtt aludni? - Magyaráztam.

- Én megszoktalak - Hangjából egyértelműen kihallatszott az a tipikus, féloldalas mosolya. - Hogy te engem nem, az már nem az én bajom.

- És mi van a többi dologgal? - Kérdeztem hirtelen, megragadva az utolsó lehetőségemet arra, hogy kidobhassam az ágyamból, bár nem láttam rá túl sok lehetőséget.

- Hm? - Hümmögött válaszként, hogy figyelmesen várja a mondatom befejezését.

Zavarba jöttem saját magamtól és rájöttem, hogy nem kellett volna ezt a témát felhoznom, de már nem volt menekvés. Jungkook nem engedne addig aludni, amíg ki nem szedi belőlem a végszót. 

- Nem szoktak a párok előtte - Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem. Mibe kevertem magam? - Tudod, ölelkezni, megérinteni egymást, csókolózni meg ilyesmi?

Jungkook félrebiccentette a fejét és sóhajtott egyet.

- Csak ezután aludnál velem? - Kérdezte és hangja ezúttal lágyabb lett, amit kedveltem.

- Hm - Bólintottam és már fél lábbal a célban éreztem magam.

- Túleshetünk az összesen ma este, ha szeretnéd, mert én már rohadt álmos vagyok - Közölte.

Kikerekedtek a szemeim és csak tátogni tudtam, akár egy hal. Sietve magamra húztam a takarót és elfordultam a férfitól, szinte bevetettem magam a matracba úgy, hogy utána még hármat-négyet rugóztam, olyan hevesen csapódtam a fekvőhelyembe.

- Jó éjt! - Köszöntem el tőle és úgy döntöttem, inkább aludjon, kit érdekel, csak még ne érjen hozzám. 

Jungkook nevetett és egy hangos sóhajjal visszadőlt az ágyba, a párnák közé.

- Jó éjt! - Motyogta fáradtan az ágyneműbe ő is.