Esküdj! /BTS-JK/

28.

Becsuktam a könyvet és vettem egy mély levegőt, ahogy az imént befejezett sorok és oldalak képei villogtam a fejemben. A főszereplő és a szomszéd srác, avagy a fejemben én és Jungkook, valami elképzelhetetlen forrósággal körbevegyített elegancia és vakmerőség keveréke, ellenállhatatlan és leküzdhetetlen kívánsággal. 

- Olvasol? - Kérdeztem Jungkook-tól, aki csendben nézte a tévét mellettem.

Felém nézett és felvonta a szemöldökét, némán kérdezve,  hogy mire értettem a kérdésem. Felemeltem a könyvet és kicsit meglengettem egy halvány mosoly kíséretében.

- Befejezted? - Kérdezte végül.

Bólogattam, hogy igen, végeztem vele. Jungkook megingatta a fejét és színpadiasan sóhajtott mellé egyet.

- Miért nem szóltál? - Kért számon mély, de valahogy játékos hangon.

Halványan mosolyogtam és megvontam a vállam. Azért, mert nem akartam tovább csinálni az együtt olvasást, mert nem kaptam levegőt melletted, túl közel voltál hozzám, nem bírtam elviselni, ahogy a meleg levegőd a nyakamra és a vállamra érkezik és egyszerűen túl sok volt nekem az, hogy ilyen részeket és sorokat olvastunk együtt, amiktől még saját magam előtt is elszégyenlem magam és alig bírok mozogni mert sehogy sem kényelmes, annyira melegem lett.

- Nem szóltál, hogy jönnél - Válaszoltam helyette a kevésbé őszinte változatot, ami a fejemben motoszkált. 

Jungkook féloldalas mosolyt villantott rám és gyorsan végigmérte a törökülésbe húzott lábaimat és a vékony kardigánba bújtatott felsőtestemet. 

- Szólnom kell? - Vonta fel a szemöldökét.

- Gondolatolvasó vagyok? - Válaszoltam egy kérdéssel az ő kérdésére.

Jungkook halkan felnevetett és megingatta a fejét, ahogy először nem akarta elhinni, hogy belementem a játékába. Aztán magabiztosan letette a távirányítót maga mellé és felhúzta a kanapéra a felém eső lábát, hogy teljesen szemben tudjon velem ülni. Egyik kezével felkönyökölt a kanapé támlájára és megnyalta az ajkait. Itt már tudtam, hogy mindent vesztettem, hiszen vele szembeszállni nem volt jó ötlet, ha vitáról vagy csak játékról volt is szó.

- Nem volt egyértelmű, mennyire élveztem legutóbb? - Kérdezett ismét.

Vettem egy mély levegőt és gondolkodtam egy másodpercig a megfelelő válaszon, de nem maradhattam csendben túl sokáig, mert akkor hagyom őt nyerni.

- Élvezted? - Vontam fel a szemöldököm egy halvány mosoly kíséretében.

Letettem a könyvet magam mellé, a kis asztalkára a nappali közepén. Mire visszahajoltam az előbbi pozíciómba, Jungkook már az orrom előtt volt. Kicsit visszahőköltem a túl közeli élménytől, mert az ő térde már az enyémhez ért és kissé előre hajolt, hogy nyomatékosítsa magát. Pislogtam párat és Jungkook arckifejezése elárulta, hogy ezzel a kis cselekedetével nyert is, hiszen ilyen közelségben és hajszálnyira tőlem már nem tudok normálisan gondolkodni tőle és ezt nagyon jól tudta. Amióta véletlenül kiejtettem a számon, hogy kedvelem, totálisan kihasználja ezt ellenem és eléggé zavarba ejtő helyzetekben találom magam miatta. 

- Hogy élveztem e? - Kérdezett vissza.

Nyeltem egyet, ahogy a levegője az arcomra érkezett. Ahogy hátráltam, ő úgy hajolt még előrébb, hogy egy centit se hagyjon veszni az előbb kialakított közelségünkből. Éppen ezért hagytam és megálltam a mozgásban és megpróbáltam kibírni azt a szoros távolságot, amit kialakított kettőnk között. A szemei már vibráltak, ahogy megpróbáltam tartani a szemkontaktust, de annyira közel volt, hogy már homályosan láttam a sötét íriszeit.

- Itt nem az a kérdés, hogy én élveztem e - Közölte nyugodt és mindent tudó hangszínnel. - Te nem élvezted?

Oké, vesztettem, elbuktam, porig égtem, bevallom, hogy ellene nem lehet semmit sem tenni, ha nyerni akarok. Csak ne kelljen erre válaszolnom! Hogy élveztem e? Konkrétan őt képzeltem minden egyes jelentbe a fejemben, amikor a könyv cselekedeteit elképzeltem magam előtt és a lelki szemeim előtt megjelentettem a vizuális képeket a sorokból. Nem, nem élveztem, majdnem meghaltam abban a forróságban, az erotikában és az új élményekben, ha csak a fejemben voltak, akkor is. El sem tudtam képzelni, hogy az életben ha hozzám érne, akkor mi lenne. Elolvadnék vagy sikítva felelnék egyetlen apró simogatásra? Már most remeg a belsőm és reszketegen veszem a levegőt, ha a karomon végigcirógat vagy a lábamra teszi a kezét és megsimítja egy kicsit. Minél többet csinálja, annál jobban hozzászokik a testem és egyre jobban élvezem a remegés megjelenése nélkül, de akkor is furcsa még nekem.

Félrebiccentettem a fejem és úgy néztem Jungkook mélybarna szemeibe, amik szakadatlanul engem pásztáztak. Már vérvörös lehetett az arcom, pedig csak a fejemben hangzottak el a szavaim, még semmit nem válaszoltam.

- Tudod, elég tudatlan vagyok - Vallottam be, kissé megpróbálva kikerülni a válaszadást egy kevésbé kínos mondattal. - Nem tudom, hogy hogyan kellene éreznem. Nem tanított meg senki, nem világosítottak fel, nem tudom, mit, mikor és hogyan kellene csinálnom vagy éreznem. Szóval élveztem e? - Saját kérdésemre megvontam a vállam a lehető legkönnyedebb módon, amit csak ki tudtam préselni magamból, holott nagyon zavarban voltam.

Jungkook láthatóan nyelt egyet és megnyalta a száját, mielőtt hangosan beszívott volna egy jó nagy adag levegőt. A fejét arra a kezére támasztotta, amivel a kanapé háttámláján tartotta magát kényelmesen, az ujjait belefúrta a puhának tűnő, fekete hajába és morogva kifújta az előbb beszívott levegőt. Én is egy hatalmasat nyeltem, mert nem tudhattam, milyen gondolatokat szabadítottam fel benne ezzel a kis vallomásommal, de elnézve a féloldalas mosolyát, a szájnyalogatást, a játékosan csillogó szemeit és a lezser testtartását, semmi jó nem sülhet ki ebből.

- Szóval nem tudod? - Kérdezett vissza.

Hangja remegett és a szokásos, mély orgánumot vette fel, ami nagyon nyugtató volt, azonban ha egy kicsit is hangosabban szólalt meg, máris a nyugodtságot az ijesztő hangszín váltotta. Megingattam a fejem a kérdésére, hogy nem, nem tudom. Bár sejtettem, sőt azt tudtam, hogy nagyon is élveztem, hiszen ezt még el tudtam dönteni, de inkább nem akartam mondani. Legyen elég egy pár hétig neki a tudat, hogy kimondtam, hogy kedvelem.

- Majd segítek megtanulni mindent - Mosolygott rám olyan közelről, hogy éreztem minden egyes kifújt levegőjét, amit a szavakkal nyomott meg, éreztem a tusfürdője bódító illatát, ha kinyújtottam volna a nyelvem, talán hozzá is ér az ő szájához és ha csak bólintani akartam volna, az orrom biztosan súrolta volna az övét. Megtanít mindent. Ez mit jelenthet? Remélem csak szavakat, nem pedig tettekben megnyilvánuló gyakorlati részt, mert arra még várnék, szívem szerint még egy pár hónapot.