Esküdj! /BTS-JK/

16.

Próbáltam a filmre figyelni, de elterelte minden figyelmemet Jungkook, aki szorosan mellettem ült. A csípője szorosan az enyémnek nyomódott, ahogy a combjai is súrolták az enyémeket, miközben csendben ültünk a fenekünkön és figyeltük a filmet. A férfi a bal kezét a saját lábán pihentette, míg a jobbját mögöttem eldobva a kanapé tetején tartotta. Én mind a két kezemet az ölembe tettem és szinte már kényelmetlen volt, ahogy meg voltam feszülve ettől a temérdek mennyiségű közelségtől és érintkezéstől. Alig ment le tíz perc a filmből, de már most kényelmetlen volt az ülés egy helyben, és még hátra volt legalább egy óra. Úgy tűnik, hogy Jungkook is észrevette a helyzetemet, ugyanis hangosat sóhajtott és előre dőlt a távirányítóért, ami a kis asztalkán hevert. Megnyomott rajta egy gombot és leállította a filmet. Felém fordult és halványan felvonta a szemöldökét. Én is kérdőn néztem rá, hogy miért stoppolta le a haladó képkockákat.

- Engedd már el magad, az isten szerelmére! - Sóhajtott egy kisebbet.

Visszaült az eredeti pozíciójába, most bal kezében fogva a kapcsolót, jobbját pedig szakadatlanul mögöttem tartva.

- Már én is ideges leszek tőled, annyira meg vagy feszülve - Közölte mély hangon, de egy kis lágyság is szorult bele, amitől kevésbé éreztem magam leszúrva.

Lehajtottam a fejem és vettem egy mély levegőt.

- Bocsánat - Sóhajtottam.

Jungkook megingatta a fejét és szintén vett egy mély levegőt. Egy másodpercig még némán nézett rám, amitől még kellemetlenebbül éreztem magam.

- Csak egy filmet nézünk, MinJi - Közölte a tényeket. - Nem csinálok veled semmit, nem kell félned tőlem.

Ránéztem, mert a hangja meglepően finom orgánumot vett fel. Szemei kedvesek voltak ezúttal és a telt ajkai is egy mosolyra húzódtak. Miért nem tud mindig ilyen lenni? Akkor nem kellene aggódnom egy sima tévézés közben sem, hogy mikor mit fog csinálni. Miért kell neki az a hideg, ijesztő pofa, amit magán hord, miért nem elég neki ez a formája? Ez sokkal jobb, sokkal megértőbb és szerethetőbb. Ha így viselkedett volna velem kezdettől fogva, nem lett volna kérdés, hogy hogy érezzek iránta, de ezzel a nyamvadt kettős énjével folyamatosan összezavart.

- Gyere ide! - Utasított.

A mögöttem elterülő karja a vállamra esett és egy határozott mozdulattal közelebb húzott magához. Kikerekedtek a szemeim és a duplájára gyorsult a szívverésem a közelségétől. Vállam neki szorult a felsőtestének, a fejem pedig az ő vállához közel állt meg. Szinte rajta feküdtem és kényelmes volt, de annyira megfeszítettem minden izmomat, hogy inkább egy edzésnek tűnt, mint kényelmes fekvésnek. Jungkook izmos karja a vállamon állt meg és az ujjai finoman belemélyedtek a felkaromba, ahogy magánál tartott, hogy eszembe se jusson eltávolodni.

- Engedd el magad! - Kért rá nyomatékosan.

Beharaptam a számat és mocorogtam egy kicsit, hogy kényelmesebben tudjak ülni mellette és tényleg el tudjam engedni magam, teljesen rádöntve a saját súlyomat az övére. Végül már ő tartott engem és elengedtem magam, ahogy ő kérte. Zavarba ejtő volt, hiszen úgy gondoltam, ő is gond nélkül érezheti a heves szívdobogásomat a saját bőrén, annyira gyorsan és nagyokat dobbant. Ahogy Jungkook érezte, hogy tartja az én súlyomat is, elégedetten hümmögött egyet és a felkaromon is lazult a szorítása, hogy már nem kellett magához láncolnia, saját magamtól is ott maradtam. Helyette az ujjai aprókat mozdultak és szinte alig egy-egy centit mozogva simogatták a felhevült bőrömet. Finom simogatása libabőröket eredményezett a karomra. Jungkook ezt is egy halvány mosollyal és egy halk hümmögéssel nyugtázta, hogy egy ilyen apró tette mit okozott nekem.

- Együtt fogunk élni, MinJi - Mondta és a hangja halkabb lett, mint általában és közvetlen közel érkezett  a hajamba. - Szeretném, ha nem félnél tőlem és úgy viselkednél, ahogy kell a jövendőbeli férjeddel.

Beharaptam az alsó ajkam és reszketegen beszívtam a levegőt.

- Hogyan? - Kérdeztem vissza halkan és remegve.

Jungkook letette a távirányítót a bal kezéből és a saját combjára tette a kézfelét. Kinyújtotta az ujjait és a tenyerével fölfelé várt.

- Add ide a kezed! - Mozgatta meg egy kicsit az ujjait, hogy jelezze nekem, hová tegyem a sajátjaimat.

Gondolkodás nélkül követtem a kérését és a bal kezemet megemelve a tenyeremet az övébe tettem. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. A bőre bársonyos volt, mégis kemény az izmoktól és már a tenyerében éreztem az az erőt, amit már korábban a felkarjában és az erekkel tarkított alkarjában láttam. Jungkook lassan összezárta az ujjait, teljesen elnyelve a hatalmas tenyerében az enyémet. Megbabonázva néztem a mozdulatait, mintha csak egy bűvész trükk lett volna, aminek minden apró rezdülését látni akartam volna, hogy rájöjjek a hazugságra. 

- Először is, ne félj tőlem - Mondta, hogy hogyan viselkedjek vele, mint a leendő férjemmel. - A feleségem leszel, eszem ágában sincs bántani téged.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem és halványan el is mosolyodtam, ahogy még mindig, a szemeimet le sem véve a kettőnk kezéről figyeltem, ahogy az én kis kezem eltűnt az ő tenyerében.

- Másodszor is, hagyd, hogy hozzád érjek - Folytatta. - És te is hozzám érhetsz, nem kell megijedned tőlem.

Csak bólintottam, de nem tudtam mire vélni a dolgot. Vajon elesett és beverte a fejét, hogy ennyire megváltozott? Mi lelte őt, hogy ennyire kedves és megértő lett?

- Bátran kérdezz és kérj tőlem - Folytatta ismét. - Úgy neveltek, hogy mindent megadjak annak, akivel leélem az életem, úgyhogy ne fogd vissza magad, ha szeretnél valamit.

Megint csak bólogattam, hiszen nem tudtam, mit is mondhatnék. Szinte sírhatnékom támadt ettől a hirtelen jött kedvességtől, ráadásul megfűszerezve a finom és lágy mozdulataival, amivel a bőrömet kényeztette, szinte elviselhetetlen volt.

- Tudnod kell, hogy nem fogok semmit rád erőltetni - Egy kisebb sóhaj hagyta el a száját és éreztem, ahogy a meleg levegője a homlokomra, a hajam vonalára csapódik. - De nagyon szeretném, ha előbb vagy utóbb megengednéd, hogy tovább menjek, mint egy kézfogás.

A gondolatra kirázott a hideg. Tovább, mint egy kézfogás. Igen, erre számítottam, hiszen ha már egyszer házasok leszünk, nem élhetjük le az életünket egymás mellett csak kézfogással. Előbb-utóbb meg kell engednünk magunknak a puszikat és a csókokat, a mélyebb érintéseket és majd az ágybeli teljesítményt, amitől már előre félek. Tudtam, hogy ez lesz és most, hogy ezzel az oldalával találkoztam a férfinak, nem igazán bántam a dolgot. Csak maradjon ilyen és minden rendben lesz velünk, úgy érzem. Újból csak bólintottam az állítására.

- Oké - Sóhajtott Jungkook. - Akkor most nézhetjük a filmet anélkül, hogy olyan mereven ülnél, mint egy márványszobor? 

Halkan felnevettem és megingattam a fejem zavaromban. Bólintottam, hogy nézhetjük, már kényelmesebben éreztem magam. Jungkook elengedte a kezemet és felvette a távirányítót helyette, hogy el tudja indítani a filmet, amit út közben szüneteltetett. A hangok újból betöltötték a nappali eddigi kényelmetlen csendjét és a film képkockái újból nekiindultak.