Esküdj! /BTS-JK/

7.

Már majdnem befejeztem a csodálatos, polipos könyvet, amit olyan nagy előszeretettel olvastam, hogy azon gondolkoztam, még egyszer nekiállok. Nem, eszembe sem jutott, csak túl akartam esni rajta, hogy teljen az időm. Jungkook tegnap délután felszívódott és azóta nem láttam, bár nem mondom, hogy nem esett jól a magány ismételten, hogy csak magamban lehessek és azt csináljam, amit eddig. Nem kellett tartanom a férfi kirohanásaitól, nem kellett félnem, hogy esetleg rám nyit zuhanyzás közben vagy megint az ágyamon találom, hívatlanul, amíg én egy szál semmiben flangálok a házban. Oké, ilyen még nem fordult elő, de az az eset a falatka hálóingemmel eléggé betette a kaput, többet nem akartam olyat, holott tökéletesen tisztában voltam vele, hogy mint a nem-sokára-felesége, többet is kell mutatnom, mint a hálóingem. Egyenlőre nem akartam, csak túlélni. Kezdetnek elég lett volna mondjuk az is, hogy végre teljesen sikerül elfogadnom a jelenlétét mellettem és nem ijedek minden alkalommal halálra, akárhányszor meglátom. Ez egy gyönyörű házasság kezdete. 

- Szia - Köszönt hirtelen Jungkook.

Megugrottam ülő helyzetemben és a szívemhez kaptam a kezem, ami a háromszorosára gyorsult ijedtemben a hirtelen hangtól.

- Jesszus - Sóhajtottam megkönnyebbülten, ahogy láttam, hogy csak a férfi az.

- Megijesztettelek? - Kérdezte.

Tett felém még pár lépést, majd lehuppant mellém a kanapéra. Vettem egy mély lélegzetet, ahogy a hatalmas lendületével, amivel lehajította magát mellém, az illata egy hurrikánként csapódott rám. Nem tudtam megmondani, hogy mi is lehetett az pontosan, az öblítője, a tusfürdője, parfümöt használ talán vagy a sima bőrének az illata, de tetszett. Lassan kifújtam a levegőt, hogy kieresszem a tüdőmből az illatot és ránéztem. Bólintottam egyet a kérdésére, hogy megijesztett e, hiszen majdnem leestem a kanapéról, akkorát ugrottam. Arca egy pillanatig még figyelt engem és én is tartottam a szemkontaktust vele. Nem esett nehezemre, hiszen a gyönyörűen faragott arcát bármeddig el tudtam volna nézni.

- Hozzászokhatnál már, hogy itt vagyok - Sóhajtott egyet halkan és megingatta a fejét, de a szemeit nem szakította el az enyémektől.

Sötétbarna íriszei csillogtak, ahogy a nappali hatalmas ablakain át beszűrődött a napfény és egy része pont a férfi arcára vetődött. A hófehér bőre is úgy ragyogott, hogy meg kellett feszítenem az izmaimat a karomban, hogy eszembe se jusson hozzáérni és megsimogatni, hogy valóban élő emberrel van e dolgom. 

- Mindig a semmiből bukkansz fel - Válaszoltam a folyamatos rémületeim okát, amikor megjelenik.

- Itt lakom - Közölte a tényeket. - Számítanod kellene rá, hogy egyszer találkozunk a házban.

Halványan elmosolyodtam és megingattam a fejem. 

- Mi az? - Kérdezte.

Félelmetes volt, ahogy mindig a fejembe látott és tudta, mikor akarok mondani valamit. Kikerekedtek a szemeim és és egy pillanatra eltátottam a számat, majd visszazártam, ahogy halvány gőzöm sem volt róla, mit is mondhatnék.

- MinJi - Morogta a nevemet és máris láthatóan feszült lett az arca.

Csak ennyi kellett neki, hogy egy árnyalattal máris sötétebbek legyenek a szemei és keményebben a vonásai. Nem mondhatnám, hogy nem nézett ki így is piszok jól, de mellé elég félelmetes is volt az ábrázata, amit kaptam tőle. Pár másodperc csend és nem válaszoltam neki azonnal, csupán ennyi volt, ami ijesztővé tehette.

Megköszörültem a torkomat és megingattam a fejem, ahogy összeszedtem a gondolataimat, hogy minél hamarabb felelni tudjak neki, mielőtt bármiféle bajba sodornám magam.

- Már sokszor végigjártam a szobákat - Mondtam halkan.

Lehajtottam a fejem, ahogy már nem tudtam tartani vele a szemkontaktust, akármilyen szépek is voltak a szemei vagy markáns az arca.

- És? - Próbálta kihúzni belőlem a mondat további részét.

- Mindegyik üres volt - Mondtam. - Úgy értem, a bútorokon kívül.

Felnéztem rá és most a sötét ábrázat mellé egy halvány mosoly is társult, ami kicsit enyhítette a szigorú, kemény arcot, de ugyanakkor még sejtelmesebbé és ijesztőbbé varázsolta számomra. Jungkook megnyalta a telt ajkait, én pedig akaratlanul is lenéztem a rózsaszín szájra, ahogy a nyelvének a hegye végigsiklik rajta, aztán visszavonul, miután megnedvesítették a felületet. Nyeltem egyet és a szemeire visszavittem a figyelmemet. 

- A múlt héten hoztam át a cuccaimat - Magyarázta meg, tökéletesen értve a félmondataimból a problémámat.

Furcsa is volt, hogy minden szoba lakatlannak tűnt és mégis a férfi minden reggel már korán az étkezőben ült és késő estig láttam a fényeket felkapcsolva a folyosón, nem tudva, mikor megy aludni. Azt hittem, hogy máshol lakik, csak minden nap meglátogat, hogy szokjam a közelségét, de ezek szerint tévedtem és szó szerint együtt éltünk már.

Felkaptam a fejem, ahogy Jungkook felállt a kanapéról. Értetlenül néztem rá, majd a felém nyújtott kezére. Izmos volt már az alkarja is, jól láthatóan végighúzódtak rajta az erei, amik a sok edzéstől dagadhattak ki, bármit is csináljon szabadidejében. Férfias volt és nagyon jól nézett ki. Az ujjai hosszúak voltak, erősnek, mégis puhának tűntek, ahogy kinyújtva várakoztak rám. Megnyaltam a számat és összecsuktam a könyvet az ölemben, majd letettem magam mellé a kanapéra. Gondolkoznom kellett, hogy elfogadjam e a kezét vagy sem, mi fog történni és hová akar vinni. Mélyen beszívtam a levegőt és felnéztem rá. Türelmetlen szemekkel találtam szemben magam és láttam az állkapcsának a mozgását, ahogy kissé megfeszül, majd elenged az izma, ahogy várakozik a megmozdulásomra. Ismételten nem találtam már lehetőséget, mint eleget tenni a néma kérésének. Felemeltem a kezem és belecsúsztattam a hatalmas tenyérbe előttem. Jól láthatóan elveszett a kis mancsom az ő, nagy kezében és eltűnt benne. Nem kulcsoltam rá az ujjaira az enyémeket, csak régies stílusban rámarkoltam a kezére. Ő is lassan behajlította az ujjait és megfogta a kezemet. Meleg volt a bőre és nagyon finom, sima. Összerezzentem egy kicsit, ahogy szoros, erős marokra számítottam, ami majd erőszakosan, mérgesen kebelezi be az én kezemet, helyette pedig gyengéd szorítást kaptam, amiben ugyanúgy éreztem a hatalmas dominanciát és erőt, de korántsem annyi mennyiségben, mint arra eleinte számítottam. 

- Hova megyünk? - Kérdeztem halkan.

Felálltam a kanapéról és a férfi elé álltam.

- Kíváncsi vagy a szobámra, nem? - Kérdezte egy halvány mosollyal.

Hatalmasat nyeltem és azonnal a legcifrább dolgok jutottak eszembe, amiket csak el tudtam képzelni, miközben megindultunk az emelet felé.