Esküdj! /BTS-JK/

70.

*Jungkook POV*

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, miután hazaértem a fárasztó munkanap után. Jól esett leülni a puha párnákra egy kicsit és pihentetni a zsibbadó lábaimat. Annyit sétáltam és rohangáltam ma, hogy csodálkozom, hogy nem száradtak le a lábaim. Nem kellene semmit sem csinálnom, csak az asztalom mögött ülni és papírokat aláírni meg szerződéseket intézni, hiszen ezért vannak az alkalmazottak, hogy a rohangálós, nehezebb fizikai feladatokat elvégezzék helyettem, de én nem ilyen vagyok. Nem tudok hosszú órákat a fenekemen ülni, bezárva az irodába. Azért van az otthonom, hogy itt tegyem meg ezt, itthon fetrengjek és ne csináljak semmit a legjobb nővel a világon. Ó, jut eszembe, MinJi merre lehet? Biztos, hogy a kertben múlatja az idejét egy könyv társaságában. Vettem egy mély levegőt és feltoltam magam a kanapéról, hogy a hátsó udvar irányába induljak meg. Minden egyes lépésnél úgy éreztem, hogy összeesek a fáradtságtól, pedig minden nap ennyit szoktam ide-oda rohangálni, ha nem többet.

Kisétáltam az üvegajtón és behúztam magam mögött az átlátszó szerkezetet, hogy a lehető legkevesebb bogár mehessen be a házba. Azonnal megláttam a lányt a hintában, kényelmesen elhelyezkedve a puha párnákon. A félkör alakú, fa boltozatnak dőlt a fejével és a vállával, a könyvet pedig maga előtt tartotta, hogy jól láthassa azt. A hinta bal felére volt húzódva, két lábát lefelé lógatva, éppen, hogy a lábujjaival érintve a földet, hogy lassan lökni tudja magát. Hátulról megkerültem a függő hintát, hogy az üres jobb oldalára mászhassak, közben pedig csodáltam a lányt, ahogy komoly arccal futja a sorokat és úgy koncentrál, hogy észre sem veszi, hogy megérkeztem. Vajon mikor jöhetett ki ide és mennyi időt szokott itt kint tölteni? 

Felkapta a fejét és édesen rám mosolygott, amikor beleültem a párnával kibélelt félkörbe. A hinta jobban megingott, ahogy a lendületem meghajtotta, amíg el nem helyezkedtem kényelmesen. 

- Szia - Köszöntöttem és meg sem vártam a válaszát, már oda is hajoltam hozzá, hogy kérjem a megérdemelt csókomat.

MinJi mosolyogva nyújtózkodott, hogy a szám elé érkezzen és hamarabb érhessünk össze. Egy halk cuppanással puszilt az ajkaimra, aztán visszadőlt a hinta oldalára. Becsukta a könyvét és maga mögé tette, hogy ne zavarja őt.

- Szia - Köszönt ő is most már. - Milyen napod volt? - Kérdezte még mindig derült arckifejezéssel, kedvesen.

Elmosolyodtam és egy helyett kettőt dobbant a szívem, mint mindig, amikor ilyen aranyosan érdeklődött felőlem vagy a hogylétem felől. Ilyenkor már úgy éreztem, hogy elértem, amit szerettem volna és egy normális kapcsolatot hoztam létre vele, ahol nem főnök-alárendelt viszonyban vagyunk, hanem a kölcsönös bizalom és a szeretet határoz meg minket.

- Elég zűrös - Sóhajtottam, ahogy bevallottam az igazat.

Kicsit arrébb csúsztam, hogy a combom már az övéhez érjen és a bal kezemet a combjára tettem. MinJi lehajtotta a fejét és egy másodpercig csak a kezemet figyelte, ahogy mozdulatlanul befedi a térde fölötti részt, majdnem a fél combját. Nem akartam rosszat, pedig nagyon a fejemben volt már, csak ott akartam lenni és érezni akartam őt minél jobban. MinJi megnyalta a száját és vett egy mély levegőt, ahogy visszanézett rám.

- Mi történt? - Kérdezett rá a munkahelyi gondokra, figyelmen kívül hagyva a tenyeremet.

Nagyon örültem neki, hogy ennyi bizalmat mutatott az irányomba, hogy már egy ilyen mozdulatomtól sem rettent meg, hiszen nagyon jól tudta mostanra, hogy nem mozdulok és nem lépek, amíg ő azt nem mondja. Hátradőltem a hintában, amivel a kezem is egy kicsit feljebb csúszott a lány lábán, ezt pedig egy hangosan megrekedt levegővétellel jelezte nekem. Nem vettem el a kezem, azt akartam, hogy szokja meg, hogy új területeken érek hozzá, egyre közelebb a gyönyört jelentő részeihez. Amíg nem pofoz fel és nem mondja, hogy hagyjam abba, addig nem is fogom befejezni.

- Csak sok volt a meló - Sóhajtottam és a jobb kezemet a fejem alá tettem, hogy a fonott hinta ne legyen kemény a fejem alatt. - Elég nagy káosz volt bent.

- Hm - Bólintott a lány. - Fáradt vagy?

Elhúztam a számat és felfelé gördítettem a szemeimet, ahogy elgondolkodtam.

- Kicsit - Feleltem. - Miért? Lenne valami, amit csinálni szeretnél? - Mosolyogtam rá.

MinJi is elmosolyodott és megnyalta a száját. Lassan bólintott egyet és egy bátorító levegőt vett, mielőtt nekikezdett volna a kérésének.

- Csak eszembe jutott, hogy még nem is láttam a várost - Közölte.

Persze, hogy nem, mert voltam akkora gyökér, hogy hét éves korod óta a négy fal között, bezárva tartottalak. Bólintottam egyet és egy kicsit rászorítottam a combjára. MinJi lehunyta a szemeit és lassan kifújta a levegőt, mire egy féloldalas mosolyra szaladt a szám. Tetszett, hogy így reagál, hiszen így már tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki akarja a másikunkat. Bár MinJi semmit nem tud erről, a hormonokat nem lehet butítani, azok azt csinálnak, amit akarnak.

- El szeretnél menni várost nézni? - Kérdeztem rá a kívánságára.

A lány kinyitotta a szemeit és bólintott egyet, miközben lenézett a kezemre, ami elengedte a szorítást a combján. Hüvelykujjammal a lába külső részét átsimítottam, ahogy sóhajtottam egyet.

- Az nagyon hosszú program - Tájékoztattam. - Bármennyire is nem szeretem ezt csinálni, most nemet kell, hogy mondjak neked.

MinJi rám nézett és nyelt egyet. Én csak nyugtatólag elmosolyodtam, hogy semmi baj nincsen és nem bántam meg, hogy kiengedtem, nem az a probléma.

- Most fáradt vagyok ehhez - Közöltem egy halvány mosollyal. - De ígérem, hogy a hétvégén egy egész napot rászánunk, oké?

MinJi arca felragyogott és hevesen bólintott egyet.

- Oké - Válaszolt boldogan.

- Én most éhes vagyok - Tájékoztattam, témát váltva közben. - De utána elmehetük egy kicsit sétálni, ha gondolod. Nem egy városnézés, de legalább kimozdulsz.

- Oké - Bólintott rá azonnal. - Nagyon jó lenne.

Mosolyogva bólintottam és felkeltem a hintából, hogy enni menjek. MinJi-vel már párszor körbe sétáltunk a birtokon, a környező utcákban és parkokban is voltunk, ellátogattunk az utcai árusokhoz és kisebb kajáldákba is, de még mindig lelkesedett azért, ha kinti programot szerveztünk vagy csak úgy a semmiből nekiindultunk. Bármennyire is fájtak a lábaim és néha nem volt kedvem céltalanul bolyongani, a lány lelkesedése és boldogsága ezt mind kiűzte belőlem és utána már boldogan és nevetve róttam a kilométereket vele.