Esküdj! /BTS-JK/

26.

Lassan kanalaztam a reggelimet, ami frissen felkockázott almából, körtéből, narancsból és szőlőből állt, ami mellé joghurtot ettem. Nagyon szerettem ezt az összeállítást, gyakran ettem ezt reggelire. Jungkook mellettem ült az asztalfőn és szokásához híven a telefonján olvasott vagy híreket nézett vagy beszélt, ki tudja, sose néztem meg és nem is kérdeztem rá, nem mintha nagyon érdekelt volna vagy közöm lett volna hozzá. A kávéját már befejezte és az üres csésze az asztalon hevert, várva arra a láthatatlan emberre, aki mindig kitakarít és elpakol utánunk, főz ránk és ellátja a konyhát. 

Jungkook fekete inget viselt, ami a derekánál be volt tűrve a fekete farmerjába. A nadrág szokáshoz híven majd szétpattant a combjainál, de tökéletes rálátást nyújtott az izmos, hatalmas lábaira a szűk anyagon keresztül. A férfi vett egy mély levegőt és ránézett az órájára. 

- Mennem kell dolgozni - Közölte mély és nyugodt hangon Jungkook.

Letettem az evőeszközeimet és ránéztem. Jungkook lassan kitolta a széket és felállt az asztaltól. Betolta az ülőkét vissza, az asztal lapja alá és zsebre tette a mobilját. Mellém lépett, én pedig szintén kitoltam a székemet. Oldalra fordultam és felnéztem, majd én is lassan felálltam a fa székről, hogy állhassak, hiszen nagyon zavarba ejtő volt, hogy a csípőjével vagyok szemközt, ha ülök. Én is betoltam a széket és halványan elmosolyodtam, ahogy felnéztem Jungkook arcára. Az inge a tetejéig be volt gombolva, szinte már fojtogatóan szorosra gombolva a nyaka körül, de mégis annyira jól állt neki, mintha csak az ingeket az ő kinézetéhez gyártották volna. Kettőnk közé emelte az egyik kezét és kicsit megrázta a csuklóját, hogy levonja a figyelmemet rá.

- Segítesz nekem? - Kérdezte lágy hangon.

- Hm - Bólintottam és én is felemeltem a kezem.

A kigombolt mandzsettagombot a jobb kezem ujjaiba vettem, míg a gombluk anyagát a balomban tartottam, hogy egybe bújtassam a kettőt. Az ing selyem lehetett, selymes és kissé hideg volt a tapintása, nagyon finom és drága, pont amilyennek kinézett. Jungkook kezet cserélt és a másik oldalt is segítettem neki begombolni.

- Amíg nem voltam, hogy öltöztél? - Kérdeztem, befejezve a teljes gombolkozást.

Felnéztem rá halványan mosolyogva, nehogy rosszindulatúnak higgye a megjegyzésemet. Jungkook szemei csillogtak és melegen néztek vissza rám. Annyira különlegesnek találtam a húzott, mégis kerek szemeit, ami nem hétköznapi látványt nyújtott, főleg az egész férfi lényével, aki minden tekintetet magára vonzhatott az utcán a megjelenésével. Ő is apró mosolyra húzta a száját és vállat vont.

- Amíg nem voltál? - Kérdezett vissza. - Mindig itt voltál.

Vettem egy mély levegőt és megingattam a fejem.

- Ez így van - Feleltem sóhajtva. - De nem öltöztettelek.

Jungkook egy nagyobb, féloldalas mosolyra húzta az ajkait, ami elég kaján megjelenést biztosított neki. Kicsit mozdított a fején és félre biccentette azt. Zsebre tette a kezeit és lezseren az egyik lábára helyezte a testsúlyát. 

- Öltöztetni - Mondta a szót halkan, mintha csak ízlelgetné a szót. - Inkább vetkőztetni kell majd segíteni - Mélyen belenézett a szemeimbe, én pedig éreztem, hogy az arcom felmelegedik és még látatlanban is tudtam, hogy egy halványabb, rózsaszínes pír jelent meg a szemeim alatt az orcámon. - Abban rosszabb vagyok.

- Jungkook - Szinte nyögtem a nevét kínomban, hogy fejezze be, hiszen a füleim elég ártatlanok voltak ilyen megjegyzéseknek.

A szemeim is még csak szokták ezeket a cselekedeteket a könyvből, amit közösen olvastunk a férfival, de hallani vagy valóságban látni a dolgokat még túl sok nekem. A férfi halkan felnevetett és én is elmosolyodtam. Már eléggé fesztelenül tudtunk beszélgetni, vagyis egész könnyedén ahhoz képest, ahogy hónapokkal ezelőtt elkezdtük. 

- Nem hiszem el - Sóhajtott hangosan.

Visszanéztem rá és eléggé kérdő lett a tekintetem, ahogy összekapcsolódott a szemem az övével.

- Hogy mennyire ártatlan vagy - Magyarázta meg kérés nélkül az előbbe mondatát.

Egy néma 'O' betűt formáltam az ajkaimmal, majd megköszörültem a torkomat. Vettem egy nagy levegőt és lassan kifújtam.

- Miattad van - Válaszoltam halkan, szinte suttogva.

Jungkook láthatóan megfeszült a kijelentésemre. Az arcéle élesedett, a szemei összehúzódtak egy kicsit és a szája is megrezdült, ahogy majdnem egy vonallá préselte, de aztán mégsem. Még ingen keresztül is láttam a bicepszének a mozgását, ahogy a karja is megfeszült miattam. Tudtam, hogy a legkevésbé sem szereti, ha ezt a témát feszegetem, a bezártságot, az elrablásomat, a családomat vagy a hiányukat, a szabadságvágyamat vagy a kinti világról való fantáziálásaimat. Talán majdnem annyira utálta, minta a saját családja került szóba, pedig akkor is legutóbb szinte gyilkossá vált a kinézete és három vagy négy napig eltűnt, nem láttam sehol, nem jött vissza a házba.

Kissé megremegett a gyomrom, ahogy eljutott a tudatomig, mit is mondtam neki. A hányinger kerülgetett, levert a víz, de azt csak úgy éreztem, nem gyöngyözött valójában a homlokom. De majdnem az ájulás kerülgetett, ahogy Jungkook nem szólt egy szót sem csak egy percig csendben nézett rám.

- Megvannak a magam okai, amiért nem engedlek ki - Válaszolt végül.

Hangja kemény volt, kimért és ijesztően nyugodt, ahogy tökéletesen kihallatszódott az az elfojtott düh, amit már sok hete és hónapja magában tartott, hogy ne ijesszen el magától. Bólintottam egy aprót és vettem egy mély levegőt.

- Remélem, hogy egyszer elárulod - Motyogtam halkan és kissé rémülten.

- Hm - Bólintott mereven egyet. - Mennem kell.

Most én bólintottam és vártam, hogy elmenjen. Utolsó mozdulataként felemelte a kezét és lassan végigsimított a hajamon. Belenéztem a szemeibe és egy összezavarodott tekintettel jutalmaztam. Remegtem, nem tudhattam, hogy ez most valóban egy ártatlan simítás volt vagy a vihar előtti csend. Jungkook halványan elmosolyodott, de a szája remegve, szinte erőltetetten húzódott a görbületre. Lassan lehajolt és egy gyors puszit nyomott a hajamba, a fejem tetejére. Hangosan szívtam be a levegőt, ahogy az út közben megakadt és élesebben jutott el a tüdőmig, mint azt kellett volna. Egy utolsó simítás és a férfi ellépett tőlem.

- Vigyázz magadra! - Mondta utoljára, majd kisétált a konyhából.

Sóhajtottam egyet és megingattam a fejem. Megdörzsöltem két ujjal az orrnyergemet és lassan én is kiindultam a helyiségből, hogy a szobámból lehozzam a könyvet és egyedül végig olvassam, hogy ne kelljen olyan közel lennem Jungkook-hoz a túlfűtött részeknél.