Esküdj! /BTS-JK/

38.

- Nem bírom, Jungkook!

- Megadtam neked mindent - Mondta halkan, de kicsit megvetően.

Szipogtam egyet, ahogy az elapadt könnyeim után normális hangot találjak magamnak.

- Igen - Bólintottam és aprót fordítottam a fejemet, hogy lássam, a szabad kezével, amivel nem engem fogott, a fejét támasztotta, a lábaira könyökölve. - Idebent. Jungkook, nagyon hálás vagyok, de ez egy orbitális félreértés, amiben te élsz. Ez rohadtul nem normális, nem normális elrabolni valakit, nem normális fogva tartani..

- Tudom, oké? - Szakított félbe, ahogy felemelte a hangját. - Tudom. Nem az én hibám.

Lehunytam a szemem és sóhajtottam egyet.

- Ezt meg én tudom - Suttogtam. - De neked meg azt kell tudnod, hogy ez nem élet.

- Jó voltam hozzád, nem? - Kérdezte összezavarodva és megtörten.

- De - Bólintottam és nem tudtam többet mondani, mert már megint a torkomban volt az a rohadt gombóc és ezúttal túl lassú voltam a megfékezésében, mert a következő pislogással már ki is gördült az első könnycsepp ismét. - Mindent megkaptam.

- Mindent megvettem, amit csak szerettél volna - Folytatta.

- Igen - Válaszoltam és hagytam, hadd vigye a beszélgetést oda, ahová akarja, hiszen látszólag volt valami célja, csak nem tudta, hogyan lyukadjon ki oda.

- Lassan csináltam mindent, hogy ne ijesszelek meg - Folytatta. - Megváltoztam miattad.

Nem feleltem, már nem tudtam, mit is mondhattam volna, csak megállíthatatlanul könnyeztem és könnyeztem, némán, néha egyet szipogva. Hihetetlenül hálás voltam neki, hogy annak ellenére, hogy fogoly voltam, nem éreztem annak magam, hiszen királylányként bánt velem mindig.

- Mégis el akarsz menni - Nyögte kis végül a fő gondolatot. - Pedig azt mondtad, hogy kedvelsz.

Elmosolyodtam és bólogattam. Megértettem, hogy mi a problémája és észveszejtő volt, ahogy kifejezte magát, hogy nem akar elveszíteni. Szívmelengető és szívdübörögtető volt, libabőrkeltő és felfoghatatlan.

- Jungkook-ah - Becéztem le először egy kicsinyítő képzővel a férfit, aki erre azonnal felkapta a fejét.

Tudtam, hogy idősebb nálam és ezt nem igazán szabadna használnom rá, nem illendő, mégis úgy éreztem, hogy nagyon aranyos és mivel úgy viselkedik néha, mint egy egyszerű kisfiú, nem bántam. A férfi csak kérdőn nézett rám, ahogy én is felé fordultam és bár nem tartottam a szemkontaktust, néha felpislogtam rá a könnyáztatta szemeimen keresztül.

- Kedvellek - Biztosítottam róla még egyszer, amit már egyszer kimondtam neki.

Jungkook arca egyszerre derült fel és sötétült el a kérdő vonásokkal, ahogy értetlenül és kíváncsian várta a folytatást. Megmondom őszintén, hogy én is kíváncsi voltam, ugyanis gőzöm sem volt, mit is mondhatnék neki.

- Tizenkét éve vagyok ebben a házban, persze, hogy ki akarok menni - Közöltem vele a tényeket. - Te nem akarnál?

Nem kaptam választ, csak egy halvány bólintást, ami máris megkönnyítette a dolgomat, hiszen tudtam, hogy egy kötélen táncolunk immáron. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam, amíg gondolkoztam a következő mondatomon, de szerencsére Jungkook megelőzött engem.

- Tudod - Vett egy nagy levegőt, amit aztán hangosan fújt ki. - Életemben először tartok valamitől.

Szégyenlősen elmosolyodott és lehajtotta a fejét egy pillanatra. Én ezt kihasználva gyorsan letöröltem a szemeimen maradt pár könnycseppet, hogy megtisztítsam a látásomat, hiszen ezt nem szerettem volna elmulasztani. Talán a második alkalom, hogy ilyen nyíltan és őszintén beszélünk egymással és ezt a világért sem szerettem volna kihagyni. Nem szólaltam meg, csak hagytam, hogy összeszedje kicsit magát és folytassa, amit elkezdett, ugyanis eléggé felcsigázott már ezzel az egésszel.

- Ha kivinnélek - Vett egy újabb levegőt, amit sziszegve szívott be a fogain keresztül, amiket összeszorított, majd hangosan kifújta azt. - Tartok attól, hogy elmész.

Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá, miközben a gyomrom úgy liftezett, hogy levegőt alig kaptam, mivel a tüdőmet is összenyomta a száguldásával és a remegésével. A torkom már hosszú percek óta kiszáradt és kapart meg szúrt, ahogy folyadék után kiáltott, de nekem arra sem volt érkezésem, hogy nyeljek egyet. Annyira figyeltem a férfire, hogy elfelejtettem lenyelni a nyálamat is.

- Miért - Megingattam a fejem, ahogy értetlenkedtem. - Miért mennék el?

Jungkook halkan felnevetett és megingatta a fejét. Lassan rám emelte a tekintetét és megtörve nézett rám, apró könnyektől csillogó szemekkel és kérdő, de egyszerre válaszokra váró szemekkel. Nyeltem egyet és csak bámultam a barna íriszeket, miközben vártam, hogy válaszoljon.

- Mert kint nincsenek falak - Tájékoztatott az egyértelműről egy keserű mosollyal. - Nincs, ami mellettem tart és nincs, ami meggátol abban, hogy elmenekülj tőlem, elhagyj, a rendőrségre menj, visszamenj a családodhoz vagy csak elrohanj. Ilyen egyszerű a dolog - Magyarázta színlelt nyugodtsággal, de meg-megremegő hanggal. - Kedvellek és magamnak akarlak, a feleségemnek és a szerelmemnek és azt akarom, hogy te is megszeress! Amíg nem vagyok biztos abban, hogy bízhatok benned és szeretsz annyira, hogy velem maradsz, nem mehetsz ki!

Nem tudtam mást tenni, csak mosolyogni, miközben beszélt hozzám. Annyira elveszett volt, mégis annyira összeszedett, halk, de erőteljes és annyira kisfiú. Hihetetlenek voltak az állításai és az indokai, egyszerre hangzottak totális baromságnak, mégis ésszerű magyarázatoknak. Jungkook egy gyermekded lelkű, elrontott férfi volt, aki rájött, hogy a nevelés, amit kapott, az nem normális és nem életszerű és megpróbál változtatni, mégsem tud elszakadni a régi, tanult dolgoktól. 

Felálltam, mire Jungkook ijedten kapta rám a tekintetét és ő is felállt, hogy meg tudjon állítani. Csakhogy én nem akartam kimenni a szobából, nem akartam ott hagyni. Felé fordultam és egyetlen hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem a kezeimet és a nyakába akasztottam és közelebb húztam magam hozzá, hogy az első ölelésünkben részesítsem mind a kettőnket. Erősen szorítottam a nyakát, miközben az egész testemmel hozzásimultam Jungkook erős és kidolgozott alakjához. A férfi először megfeszült és nem tudta hirtelen, hogy mit is csináljon, éreztem a megfeszült és kemény izmait minden egyes porcikám alatt. Kellett egy pár másodperc, mire éreztem, hogy a tüdejéből kiszökik a bent tartott levegő és kissé puhulnak a testrészei. Nem sokkal később megéreztem a hátamra simulni a hatalmas tenyereit is, majd azokkal végigsimította az egész hátamat, majdnem beterítve az egészet a hatalmas kezeivel, végső állomásként már a karjai is teljesen körém voltak fonódva, még közelebb húzva engem hozzá. Arcomat a mellkasába temettem és beszippantottam a bódító illatát, míg éreztem, hogy az ő meleg levegője a nyakam hajlatába érkezik. Élveztem ezt a kis bensőséges pillanatot, élveztem ölelni őt és élveztem, ahogy éreztem a szívdobbanásait a mellkasomon, amik gyorsították az én dübörgéseimet. 

- Nem értem, mit miért teszel néha - Suttogta a nyakamba és éreztem, hogy egy apró mosolyra húzódik a szája, mire én is elmosolyodtam a pólójában. - De tetszik.

Megvontam a vállam és halkan felnevettem. Nem is kellett semmit mondanom, azt hiszem, hogy sikerült megértenem a dolgokat már és máris könnyebbnek éreztem magam.