Esküdj! /BTS-JK/

33.

Lassan sétálgattam körben a palota nagyságú házban, hogy egy kicsit megjárassam magam. Három szobát jártam körben az emeleten, kivéve a sajátomat és Jungkook bezárt, lakaton és titokban tartott szentélyét, tehát összesen hat szoba van fent. Mindenhol kinyitottam egy kicsit az ablakot és pár percig álltam, hogy amíg a szoba egy kis friss levegőt kap, én több oldalról megleshessem a kinti kertet és a ház körüli területet. Már sütött a nap, a tegnapi esőnek, hideg szélnek és sötét, szürke, összefüggő felhőknek nyoma sem volt. Ez a ház, talán életem végéig itt fogok élni. Semmi kétség, hogy egy mesefilmbe illő, királylányokhoz méltó villa volt ez a modern korban, amire talán minden egyes lány vágyik egész életében, akkor is, ha nem vallja be. Végül is, ki ne vágyna egy kétemeletes, tágas, modern és régies egyveleget, ahol óriási hálószobák és helyiségek sorakoznak, minden egyes kis részlet tökéletesen van berendezve és minden megtalálható, amit csak egy ember kívánhat, minden nap személyzet látja el a konyhai dolgokat és olyan csodálatos az egész kert és a hátsó udvar is, hogy legszívesebben az ember csak azt bámulná naphosszat. Az már egy külön kérdés, hogy a bámulásból én érintést akarok, érezni akarom a füvet a talpam alatt, ahogy csikizi a lábujjaimat és látni, ahogy a bogarak meg a rovarok futva menekülnek a lépteim elől. Ki akartam menni ebből a nagyszerű házból, ha csak a hátsó kertbe, akkor is, csak két lépést tenni a bejárati ajtó előtt, kimenni a hatalmas és díszes kapuig, ami elválasztja a házat a többi tértől. Sokat  akartam? Nem hiszem. Aki a kinti világban létezik, ebbe a házba vágyik és talán azt is bevállalná, hogy évekig ki se mozduljon, de fordítva, aki itt bent nőtt fel és bezárva tartották, mindent megadna, hogy a kinti világgal teremtsen kontaktust, hogy az élet problémáival foglalkozzon, hogy a gondokat megoldja és átélje, hogy pénzügyi gondokkal foglalkozzon és hatalmas csalódásokon essen át. Igen, erre vágyom. Vagyis vágytam. Már nem is tudom pontosan, most mit akarok. Eddig kétség sem fért hozzá, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy kiutat találjak ezek a falak közül, el Jungkook elől, el az ijesztő, hátborzongató férfi elől, akinek ezt az egészet köszönhetem, aki megijesztett, aki fogva tartott.... de ugyanakkor ez a férfi tartott engem biztonságban, mondhatjuk, hogy megóvott a kinti bajoktól és gondoktól, etetett, taníttatott, mindent megadott nekem, könyveket vett nekem, hogy ne unatkozzak és tanuljak belőlük, kaptam rajzfüzeteket és különböző, kézműves dolgokat egészen kiskoromtól kezdve, ahogy nőttem, a tévé és a filmek világát is bővítette számomra, mindent megadott nekem. Megváltozott miattam, visszafogta az agresszióját, kedves velem és odaadó... a férjem lesz. Kezdem felfogni, hogy a felesége leszek, habár nem a saját akaratomból, egyre jobban úgy gondolom, hogy annyira kedvelem, hogy a nagy napra még ugrándozva is mennék. Oké, talán nem, de tényleg megváltozott az egész felfogásom miatta. Megértettem a gyengeségeit, a családdal való fenntartásait, a velem szemben tanúsított viselkedését és az egész lényét, amit a rossz nevelés hozott ki belőle és bár ő ezt nem tudja, mert neki ez a teljesen normális, mégis valahogy kezdem úgy érezni, hogy Jungkook elkezdett a normális felé evezni és valahogy az elvárt és a kapott nevelése már viaskodik benne. 

Becsuktam az összes ablakot, miután minden egyes helyiségben pár percig hagytam felfrissülni a levegőt. Lebotorkáltam a nappaliba, hátra sétáltam a nem használt folyosón, amin keresztül csak a hátsó kertbe lehetett jutni. Hiába sétáltam volna végig rajta, vagy a garázsba tudtam volna lemenni, teljesen fölöslegesen, hiszen vagy csak két autót nézhettem volna órákig vagy a zárt ajtót, ami már nem lepett meg, vagy a folyosó végére sétálva, végén a hatalmas, meglepően zárva tartott csúsztatott ajtón nézhettem kifelé a hátsó kertbe, ahol gyönyörűen zöldellő fű, néhány bokor és virágok tömkelege virított, valamint hatalmas, üresen álló terület várt egy medencére, egy hintaágyra vagy valami kerti bútorra, hogy feltöltse az űrt. Hiába. Vettem egy mély levegőt és szomorúan elmosolyodtam. Felemeltem a kezem és az üvegajtóra támaszkodtam.

- Nem kell kimennem, ugye? - Kérdeztem saját magamtól, szinte suttogva. - Hiszen itt mindenem megvan. 

Vettem még egy nagy levegőt és lassan előre dőltem, hogy a homlokom szépen, finoman a hideg üvegnek nyomódjon és így támasszam meg magam. Ahogy kifújtam a bent tartott levegőt, az üvegablak bepárásodott és elhomályosította a kertet a szemem előtt. Lassan visszahúzódott a tejfehér folt, mint egy téli napon a leesett jégvirágok a meleg földön. 

- Olyan szép ott kint - Sóhajtottam és a fájdalmas mosolyom lassan visszahúzódott, ahogy komor arccal bambultam át a tiszta üvegen a kertre. - De nekem jó itt bent.

Már nem tudom, hogy saját magamat nyugtattam vagy mire volt ez jó, de valahogy úgy éreztem, hogy ez a kis lélektréning jót tesz az újra felhevült vágyaimnak a külvilág felé. 

- Jungkook mindent megad nekem - Mosolyodtam el, de immáron őszintén, még ha az a kis görbület alig volt látható és nagyon halvány volt.

- Mert Jungkook jót akar neked - Hangzott fel a mély hang a hátam mögött.

Hirtelen fordultam meg, talán még a fejemet is bevertem, ahogy a homlokomat olyan hirtelen csúsztattam végig az üvegajtón, hogy az szép nyomot hagyott a bejáraton. A hátamat döntöttem a hideg ajtónak, ahogy megfordultam a tengelyem körül és szembenéztem a hirtelen érkezett, váratlan tulajdonossal. Jungkook még ingben volt, az öltönye is rajta volt még, csak a táskáját dobta el valahol magától. Most érkezhetett haza a munkából, ami azt jelentette, hogy annyi időt eltöltöttem a gondolkodással és elmélkedéssel, hogy máris délután volt.  Jungkook arca gyengéd és megértő volt, ahogy a vonásai ellazultak, a szemei engem figyeltek és megértően csillogtak és a szája is egy megnyugtató mosolyra húzódott. Ilyenkor nem vágytam ki a házból. Ha itt volt mellettem vagy a közelemben, akkor szívesen maradtam a négy fal árnyékában, mert tudtam, hogy nem vagyok egyedül és aki velem van, az kedvel és én is kedvelem.