Esküdj! /BTS-JK/

29.

- Mennem kell - Közölte Jungkook a reggeli után, miután már én is befejeztem az evést, ő pedig már rég befejezte a kávét, amit minden reggel már akkor majdnem kivégez, mire én lecsámpázok az étkezőbe. 

- Oké - Bólintottam halványan mosolyogva.

Mind a ketten felálltunk a helyeinkről, ő zsebre dugta a mobilját és a széke hátuljáról elvette a ráterített fekete, szépen vasalt, valahogy nagyon drágának látszó öltönyét és a fehér inge fölé vette. Megigazította magán, de tett felém is egy lépést, mire nekem már fölfelé kellett néznem, hogy tartani tudjam vele a szemkontaktust.

- Megigazítanád? - Kérdezte és egy halvány mosolyra görbültek a telt ajkai.

Boldogan bólintottam és levezettem a tekintetem a zakójára. Majdnem minden reggel vagy az inge ujjainak a gombjait gombolom be neki vagy segítek megigazgatni a nyakkendőjét vagy az öltönyének valamelyik részét. Nem bántam, hiszen már kezdtem úgy érezni magam, mintha egy kicsit sem létezne a hátteremet beárnyékoló rablás és az erőszakos itt tartás a ház négy fala között. Egyre jobban kedveltem a férfit, egyre jobban bíztam benne és egyre jobban megismertem őt. Már ha ismeretségnek lehet nevezni azt, hogy elárulta, hogy huszonhárom éves, már tudom a nevét és hogy szeret rajzolni és tud is, éppen ezért dolgozik mérnökként és tervezőként, ráadásul igazgató pozícióban egy közeli cégnél. Hát igen, egyenlőre ennyit tudtam meg róla, de nekem már ez is ütötte a mércét, tekintve, hogy négy hónapig halvány gőzöm sem volt semmiről vele kapcsolatban. 

Nyakig be volt gombolva ismételten a fehér inge, aminek a gombjai olyan erősek voltak, mint nagyon sok ember szeretne lenni, hiszen láttam, ahogy feszülnek és majdnem szétszakadnak, akárhányszor Jungkook mélyebb levegőt vett vagy kinyújtózkodott. Hihetetlen mellkasa lehetett, még nem láttam ing nélkül, de már anélkül is el tudtam képzelni az izmos felsőtestét, ami ott lapul a fehér, kényelmetlennek tűnő, elegáns darab alatt. Ujjaimmal kihúzogattam a zakó gallérjának az anyagát és meg-megemelgetve megigazgattam a nyakán és az ingén, hogy tökéletesen álljon. Bár már kezdtem azt hinni, hogy ha egy szétszaggatott, lukas, koszos, kopott pólóban engedném útnak, azt is valahogy tökéletesen tudná hordani. Hihetetlen.

- Köszönöm - Mosolyodott el szélesebben, amint befejeztem az öltöztetését.

Bólintottam egyet és felnéztem rá, hogy ismételten felvegyem a szemkontaktust vele. Jungkook felemelte a jobb kezét és a fejem fölé emelte, aztán lassan letette a hajamra. Akkora tenyere volt, hogy az egész fejemet körben átérte volna az ujjaival, ha akarta volna. Finoman lesimított a hajam végéig, miközben folyamatosan a szemembe nézett. Élveztem minden egyes olyan megmozdulását, amivel óvatosan, gyengéden adta tudtomra, hogy valóban megváltozott miattam és már majdnem teljesen elhagyta az agresszív, követelőző és dühöngő énjét, ami megrémisztett és mára már felvette a gondoskodó, igazi férj jelölt, aranyos mivoltát, amit határtalanul értékeltem. 

- Hazafelé el kell ugranom vásárolni - Mondta halkan és nyugodt hangszínnel. - Szeretnél valamit?

Elmosolyodtam, mert nagyon jól esett, amikor így gondolt rám. Annak ellenére, hogy nem mehettem ki a házból, szinte mindenem megvolt, amit csak kérhettem. Jungkook már mondta, hogy úgy nevelték őt, hogy a feleségének mindent megadjon, amit csak akar, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Eddig ezt tökéletesen teljesítette, mivel akármit is kívántam, legyen az étel, ital, könyv vagy bármi más, szinte azonnal megkaptam tőle. Az egyetlen a szabadság volt, amit nem említettem, hiszen csak az volt a válasz, hogy megvannak a saját okai, hogy nem enged ki engem, és megfeszült és látszólag nagy erőfeszítésébe telt, hogy ne akadjon ki és ne kiabáljon.

- Meleg van - Közöltem a tényeket és halványan elmosolyodtam. - Mit szólnál, ha fagyiznánk?

Jungkook felvonta a szemöldökét és nyelt egyet. Újra és újra végigsimított a hajamon, mintha azzal lenyugtathatná magát vagy valamilyen kényszeres tevékenysége lenne. Megnyalta a száját és megingatta a fejét.

- Nem mehetsz ki! - Közölte mély és morgós hanggal, mint amikor már elege van abból, hogy számtalanszor el kell ismételnie valamit, elért cél nélkül. 

Sóhajtottam és keserűen felmosolyogtam rá. Az egyik kis reménycsillagom felragyogott, hátha megadja magát és legalább fagyizni elvisz, de azért tudtam, hogy ez teljes képtelenség lesz, ahogy elhagyja a számat a kérés. Bólintottam egyet és mosolyogva néztem fel rá.

- Tudom - Mondtam kicsit elkeseredve, de azért nem túlságosan elkenődve, hiszen tudtam a választ. - Hoznál haza fagyit? - Próbálkoztam a másik úton, hogy véletlenül se indítsa feszülten a napját miattam és egy olyan kérés miatt, ami tisztán érthetően nem lehetséges.

Jungkook apró mosolyt eresztett meg le rám, ahogy tudta, megértettem a határokat és nem veszekszem a szabadulásomért és a házból való kijutásért. Bólintott egyet és utoljára végigsimított a tincseimen.

- Hozok - Felelte végül a bólintás mellé.

- Köszönöm - Mosolyogtam rá.

- Ugyan - Sóhajtott egyet. - Tudod, hogy mindent megpróbálok megadni, így neveltek.

Bólintottam, mert tudtam, mondta már. Ő is bólintott egyet és hangosan sóhajtott.

- Most már tényleg mennem kell - Mondta kicsit szélesebb mosollyal.

Lehajolt hozzám és egy puszit nyomott a fejem búbjára, a hajamba. Az elmúlt hetekben szokása lett így elköszönni, mivel a csókkal még nem próbálkozott. Nem tudtam, hogy ez jó e, hiszen biztos voltam benne, hogy megijedtem volna, ha közeledik és megpróbál megcsókolni, gőzöm sem lett volna, hogy mit és hogyan kell csinálni, de valahol abban is biztos voltam, hogy kicsit vágyok már rá, hogy megtapasztaljam a szájának az érintését és ízét.