Esküdj! /BTS-JK/

40.

Csak sétáltam és sétáltam, de nem lyukadtam ki sehová. Kétségbeesetten keringtem a sötét erdőben és mindig csak ahhoz a sziklához értem vissza, ahonnan elindultam, bármerre is menjek. Egyre sötétebb volt, a hangok bántották a fülemet és mindenhonnan állatokat, lépteket, suttogást hallottam. A hold erős fénye valahogy mindig előrébb vándorolt, engem folyamatos sötétben hagyva, hiába futottam a fény felé. 

- Gyere ide! - Hallottam meg valaki hangját, szinte közvetlen közelről a fülembe suttogva a mondatot.

Ijedten fordultam hátra és kikerekedett, tág szemekkel néztem körbe az üres erdőben, amikor egy árny suhant keresztül a fák tömkelegén. Gondolkodás nélkül futottam én is arra, amerre őt láttam, hogy kövessem vagy segítséget kérjek tőle, de folyamatosan eltűnt. Mindig hosszú másodperceket forogtam körbe, őt keresve a szemeimmel, mire ismételten felbukkant valahol és én megint oda futottam, ahol láttam. Nem tudom, meddig játszhattuk ezt a fogócskát, mire megláttam egy alakot egy helyben állni végre a távolban. Lassan sétáltam felé, hangosan zihálva és nagyokat nyelve a félelemtől, kalapáló szívvel a rémülettől és forgó belsővel a kétségbeeséstől. Ahogy egyre közelebb értem, úgy láttam, hogy az az alak egyre feljebb kerül. Amikor közvetlen közelre értem, akkor láttam csak meg, hogy az a valaki egy ágra volt felakasztva és immáron élettelenül himbálózott a sűrűben. A szám elé tettem a kezem, nehogy hangosan felkiáltsak, de ez meghiúsult, amikor feltárult előttem a személy arca.

- Jungkook! - Kipattantak a szemeim a rémálom után és olyan hirtelen ültem fel az ágyban, hogy azt hittem, leszédülök ott, menten a földre. 

A homlokomhoz kaptam a kezem és halkan sírtam az álmom utóhatásaitól és a félelemtől. Sikkantottam egyet, amikor egy kéz ért a hátamhoz. Megperdültem a takaróba csavarodva és gabalyodva és megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor megláttam Jungkook félhomályos alakját az ágyban. Igen, emlékszem, hogy a horrormaraton után kijelentette, hogy velem alszik ismét, de én már elaludtam, mire ő befeküdhetett mellém. 

- Hé! - Suttogott álmosan, rekedtes hangon. - Feküdj vissza.

Zihálásom lassan alább hagyott, ahogy visszadőltem a puha párnák közé. Kezeimet felemeltem és kitúrtam a kissé megizzadt, hosszú tincseimet az arcomból, hogy egy kis levegőt adjak a bőrömnek. Leejtettem magam mellé mind a két karomat és még megszorítottam a lepedőt, ahogy a sötétben a szemem elé kúszott a kép a rémálmomról, amint Jungkook kifehéredett, sápadt arccal himbálózik, halottam és felkötve egy fára, közvetlenül előttem.

- Csak rosszat álmodtál - Nyugtatott le a férfi hangja, aki tökéletesen élt mellettem. 

Felém fordult, bal kezére támasztotta a fejét, jobbjával pedig átnyúlt hozzám és óvatosan a hasamra fektette a tenyerét. Mély levegőt vettem az érintésére, ami a sírástól szakadozottan jött be a tüdőmbe. Letöröltem a könnyeimet, mert úgy éreztem, végre sikerült lenyugodnom.

- Bocsánat, hogy felkeltettelek - Mondtam halk és rekedtes hangon a fáradtság és a sírás keverékétől.

Jungkook hangosan sóhajtott egyet és kicsit megemelte a kezét a hasamról.

- Gyere ide! - Hívott közelebb, a sötétben alig látható csuklómozdulatokkal.

Nem is tudtam volna és nem is akartam ellenkezni a kérésére, hiszen semmi másra nem vágytam jobban, csak egy nyugtató ölelésre és arra, hogy érezzem, hogy dobog a szíve és él. Nincs felkötve, nem jéghideg, nem halott és főleg nem vagyunk az erdőben. Lassan oldalra gurultam és teljesen Jungkook közelébe csúsztam annyira, hogy már a mellkasom az övének ért, a meztelen lábaim pedig az ő meztelen lábaihoz. Élesen szívtam be a levegőt, ahogy a bal lábamat az ő két lába közé vette, hogy kényelmesen tudjon megtartani, jobb  kezét pedig visszaejtette rám és azzal ölelve húzott magához még közelebb. Arcomat a mellkasába temettem, amit egy póló fedett, de ugyanolyan intim érzésem volt, mintha a teljesen mezítelen testéhez értem volna hozzá. Lassan és nyugtatóan simogatta a hátamat, míg viszonylag egyenletesen nem kezdtem el lélegezni, bár már az utolsó, heves levegővételeim a túlságosan közeli és bensőséges viszonyunk miatt voltak, nem pedig az álmomtól.

- Jól vagy? - Suttogta a hajamra, ahogy ő a fejem fölött feküdt a párnán.

- Hm - Bólintottam egyet a mellkasába, hümmögve válaszolva a kérdésére. 

- Jó - Sóhajtott egyet és adott egy apró puszit a hajamba. 

Hangosan, rekedtesen kiengedett még egy adag levegőt, ezzel jelezve nekem, hogy ő már igazán aludni szeretne. Nem is tartottam vissza, nem szólaltam meg, csak élveztem az erős, óvó karokat körülöttem, az egyre lassabban és egyenletesebben dobogó szívét az arcom előtt, a gyenge levegővételeit és a rám gabalyodott lábait.

- Elmondod, hogy mit álmodtál? - Kérdezte hirtelen.

Vettem egy mély levegőt és helyezkedtem egy kicsit, hogy ne nyomja el teljesen a hangomat a felsőteste, amibe beleburkoltam az arcomat a jó illata és a megnyugtató melegsége végett.

- Meghaltál - Közöltem fáradtan. - Felakasztottak.

- Hű - Nevetett fel halkan, amitől a mellkasa is megrázkódott előttem. - És ennyire kiborultál?

- Hm - Bólintottam ismét. 

Jungkook karjai kicsit szorultak körülöttem, ahogy aprót helyezkedett az ágyon és sikerült még közelebb kerülnie hozzám, ha eddig még nem lett volna így is túlságosan közel ahhoz, hogy olyan érzéseket indítson el a testemben, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Egy nagyobb puszit nyomott a fejem búbjára, aztán hozzábújt az arcával, belefúrva a hajamba az orrát. Halkan felnevettem, ahogy csikizett a kifújt levegője a bőrömön.

- Örülök, hogy így aggódsz értem - Mondta aranyosan, de még mindig eléggé fáradt hanggal.

- Nem aggódom érted - Mosolyogtam bele a mellkasába. - Tudsz vigyázni magadra.

Jungkook engedett a szorításából és kicsit eltávolodott tőlem, hogy rám tudjon nézni, de még mindig össze voltak akadva a lábaink. Tettetett felháborodással nézett bele a szemembe, amint kiemeltem a fejem a mellkasából.

- Most ölt meg valaki - Közölte, utalva az álmomra.

Halkan felnevettem és belefúrtam a fejem a párnába, miközben megingattam a fejem. Jungkook is kuncogott egyet és visszahúzott engem magához, hogy folytassuk a közeli ismerkedésünket.

- Na, aludj most már! - Sóhajtotta a fejem tetejére, amitől a hajszálaim megremegtek.

- Jó éjt - Bólintottam, hogy egyetértek az alvással.

- Jó éjt - Mondta ő is és egy utolsó puszit nyomott a fejem tetejére.

Nem engedett el, amíg ébren voltam, hallgattam az egyre lassuló szívverését, amíg az enyém csak szaporán kalapált a közelségére, éreztem az egyenletesen mozgó mellkasát, míg az enyém rendszertelenül emelkedett és süllyedt az új élményre.