Esküdj! /BTS-JK/

6.

Reggel ismételten néma csendben ültünk egymással szemben az asztalnál. Én még mindig nagyon félénk és távolságtartó voltam vele szemben, holott már egy pár nap eltelt az első találkozásunk óta. Nem mondanám, hogy nem félek tőle már többé, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ugyanúgy tartok tőle, ahogy az elején. Nem volt rossz srác, csak érthetetlen. Teljesen félrenevelték szegényt, neki ez volt a normális, a bezártság, a kiabálás, az erőszakos és dühös viselkedés és az, hogy mindent azonnal megtegyek neki, kérdés nélkül. Nem az ő hibája volt, de biztos voltam benne, hogy nagyon sokáig én ezt nem fogom bírni. Persze túl akartam élni és akárhogy elhatároztam magamban, hogy fellépek ellene és harcolni fogok a szabadságomért, de legalább a saját gondolataimért, akárhányszor megjelent, ez felszívódott bennem. Olyankor azonnal kezesbárány lettem, egy bújós kiscica, akinek bekapcsoltak a vészjelzői és inkább megtett mindent Jungkook kedvéért, csak életben maradjon és lehetőleg egy darabban. Még félelmetesebb volt úgy, hogy nem tudtam, mik a következményei egy-egy kirohanásomnak, ha megtenném. Szemet hunyna felettük vagy azonnal valami rosszabbra számíthatnék? És nagyon őrjítő volt az is, ahogy viselkedett. Egyszer erőszakosan és akaratosan, aztán megértően és lágyan. Sosem tudtam, hogy éppen melyik énje van előnyben és melyik tör a felszínre, így sosem tudtam kiszámítani a történteket. Ha csak az egyik vagy csak a másik lett volna, legalább tudtam volna, mekkora súlya van mindennek, amit mondok vagy csinálok, de így fogalmam sem volt, hogy éppen milyen kedvében találom.

Jungkook, mint az esetek nagyobb részében, most is a jobb kezében egy kávéscsészét tartott, amit a szájához emelgetett, hogy úgy igyon, ugyanis a szemét nem vette le továbbra sem a mobiljáról, amin a híreket olvasta talán. 

- Nem ízlik? - Kérdezte a férfi mély hangon.

Felnéztem rá és láttam, hogy a szeme, ami eddig az enyémekbe volt kapcsolódva, most a tányérom felé hajlik, hogy a még csak félig elfogyasztott reggelimre nézzen.

- Ó, de - Bólintottam és visszanéztem én is a tányéromra. - De, ízlik.

- Tudod, nem kell magadba tömni, ha nem akarod mindet megenni - Tájékoztatott, akárcsak egy aggódó apuka.

Halványan elmosolyodtam és letettem az evőeszközömet a tányérra. Lassan a férfira néztem és vettem egy mély levegőt. Jungkook, látva, hogy szeretnék valamit, megvonta a szemöldökét, miközben egy újabban kortyolt a fogyóban lévő, reggeli frissítőjébe.

- Eddig mindig azt akartad, hogy egyek - Mondtam és kissé össze voltam zavarodva.

Az első napokban még annyira szokatlan volt a jelenléte és annyira megijedtem, hogy nyilván semmi kedvem nem volt enni. A gyomrom liftezett és összezsugorodott, ahogy a félelemmel táplálkoztam szinte majdnem az első héten. Mindig idegesen felállt a helyéről, a hátam mögé állt és megfogta a villámat vagy a kanalamat, mikor mi dukált az ételhez és mint egy jó apa, a számba tette az első pár falatot, majd idegesen és unottan kiviharzott az étkezőből. Most meg már nem kell ennem, ha nem akarok? Most is csak azért mertem kérdezni, mert a hangja ismételten az egy cseppnyivel lágyabb és finomabb hangszínt hordozta magában, amit igazán kedveltem, ellentétben az ijesztően mély, rekedtes és szigorú parancsaival.

Jungkook lassan letette a telefont az asztalra és lezárta a billentyűzárat, hogy elsötétüljön a képernyő. A bögrét is letette, de az ujjai közül nem engedte ki, hogy akármikor újra fel tudja emelni az ajkaihoz. 

- Nem vagyok hajcsár - Jelentette ki finoman, de azért hallható volt egy cseppnyi agresszió a hangjában, amit próbált elnyomni, hogy a legkevésbé ijesszen meg. - Azért akarom, hogy egyél, hogy ne legyél beteg, mert legyengülsz - Magyarázta. 

Bólintottam egyet és megkönnyebbülten eresztettem ki a levegőmet a tüdőmből, halkan. Egy apró mosoly is megjelent a számon, hiszen nem gondoltam volna, hogy van ilyen jó szíve ennek az embernek, hogy így figyel rám. Bár már rengetegszer elmondta, hogy mint a jövendőbeli feleségének, mindent meg akar nekem adni és azt akarja, hogy semmiben ne szenvedjek hiányt és jól akar rólam gondoskodni. Igaz, ami igaz, a házban mindenem megvolt, amit csak akarhattam. Voltak ruháim minden alaklomra és időre, volt egy nagyon jól felszerelt hálószobám és a fürdő sem volt kispályás a maga hatalmas kádjával meg a luxus szinten mozgó berendezési tárgyakkal. Voltak könyveim, ha olvasni akartam, tudtam tévézni a nappaliban, hogy figyelemmel tudjam követni a külvilág eseményeit és le tudjam foglalni magam azzal is, ha esetleg az olvasást meguntam. Voltak füzeteim, könyveim, hogy tanulni tudjak, kaptam színes ceruzákat és filctollakat, hogy rajzolni tudjak, amikor még kisebb voltam. Minden nap friss ételek vártak rám a megfelelő időben, hogy megegyem őket, volt egy jól felszerelt konyhám, amit bármikor használhattam, amikor csak akartam, bár erre még nem kellett sort kerítenem, mert valaki folyamatosan főzött rám és én soha nem láttam, hogy ki volt az. Jungkook mondta, hogy van egy külön szakácsa, mivel ő neki sem ideje, sem kedve, sem pedig elég tudása nincs főzés téren és az a valaki minden egyes nap besurran a konyhába és leteszi az elkészített ételeket. Mindig is csodálkoztam, hogy mi a funkciója annak az ajtónak a konyhában, hiszen mint mindegyik másik, az is zárva volt. Most már tudtam, hogy azon át közlekedett a kajafutárunk.