Esküdj! /BTS-JK/

30.

A tévében néztem valami romantikus filmet, amikor hallottam nyílni a bejárati ajtót. Jungkook megérkezett a munkából és ez azt jelentette, hogy még több közös időnk van együtt. Egy pár másodpercig még csend volt és a férfi nem mutatkozott, amíg az előszobában gondolom a cipőjétől és a zakójától megszabadult. Én addig kicsit lehalkítottam a tévét, hogy már alig hallottam a filmben szóló párbeszédet. 

- Szia, MinJi - Köszönt mosolyogva a férfi, amikor éppen, hogy csak betette a lábát a nappali szőnyegére.

- Szia - Mosolyogtam rá a kanapéról.

Jungkook a konyhába sétált egyből, hogy gondolom a kezében lógó szatyrokat letegye és elpakolja a dolgokat. Meg akartam kérdezni, hogy segítsek e neki, de mire odafordultam és nyitottam volna a számat, Jungkook már el is tűnt a konyhaajtó mögött. Vettem egy mély levegőt és megingattam a fejem. Visszafordultam a film felé és adtam rá egy kis hangot, hogy halljam a történéseket. 

Kicsit megugrottam, amikor két kezet éreztem a vállamon. Megfordultam, amennyire a vállamon lévő kezek és a puha kanapé támlája engedte nekem és felnéztem az ujjak tulajdonosára. Jungkook fölöttem állt és egy halvány mosolyt engedett meg magának, ahogy belenéztem a szemeibe. Én is halványan elmosolyodtam és már szinte azonnal el is múlt a szívem heves kalapálása az ijedtség miatt, amit az előbb okozott nekem a férfi a hirtelen felbukkanásával. Hüvelykujjait lassan megmozgatta és apró csíkokat húzott a lapockám fölötti területre. Vettem egy nagy levegőt és kissé remegve engedtem ki a tüdőmből, ahogy a férfi érintése szokatlan, mégis ismert volt számomra és nagyon jó érzéssel töltött el. 

- Milyen volt a napod? - Kérdeztem udvariasan tőle, mielőtt túl nagy lett volna a csend kettőnk között. 

Így is úgy éreztem, hogy a belsőm elkezd bizseregni, akárhányszor simogatott vagy cirógatta valamelyik részemet, közben a szemembe nézett és nem engedte el a tekintetemet, rabságban tartotta, szigorú őrizettel. Jungkook elmosolyodott és egy pillanatra megálltak az ujjai a mozgásban. Megnyalta a száját és biccentett egyet a fejével, majd utána újra mozgásra bírta a hüvelykujjait a hátamon és olyan puhán simogatta a bőrömet, hogy libabőröket küldött a felkaromra és a gerincem vonalára. Lehunytam a szemem, ami egy hosszabb pislogásnak tűnhetett. 

- Jó, köszönöm - Válaszolt kicsit meglepetten. - Sosem kérdezted még.

Kissé zavartan megvontam a vállam és lehajtottam a fejem. Visszafordultam a tévé felé, így teljesen hátat fordítva Jungkook-nak. Ő kihasználva a helyzetem változását, a kezét jobban simította a vállamra, kissé jobban rányomva a tenyerét a vállamra és már bátrabban cirógatva engem az ujjaival. 

- Nem igazán éreztem úgy, hogy érdekelne - Feleltem egy halvány mosollyal a számon, ahogy válaszoltam őszintén az előző állítására, hogy ez volt az első alkalom, hogy érdeklődtem felőle.

Jungkook halkan felnevetett a hátam mögött, mire nekem is szélesebb mosolyra húzódott a szám. Elvette a kezeit a vállamról és a kanapé háttámlájára tette őket, hogy kényelmesen meg tudjon támaszkodni. Előrehajolt annyira, hogy a feje az enyém mellett legyen. Félig odafordultam, hogy mutassam neki, hogy figyelek és lássam is őt magam mellett, de nem fordultam vele teljesen szemben, mert így is a nyakamra fújta a levegőjét. Félő volt, hogy az orrom az övét súrolná, ha tovább forgatnám a fejem felé.

- Szóval most érdekellek? - Kérdezte olyan hangszínnel, hogy a kérdése valahogy kijelentésnek hangzott.

Halkan elnevettem magam és megingattam a fejem. Megnyaltam a számat és vettem egy mély levegőt.

- Látom, mindig odafigyelsz a mondandóm lényegére - Közöltem kicsit szemrehányóan, mégis jókedvűen.

Nagyon szerettem azokat a napokat, amikor így tudtunk beszélgetni és együtt lenni, mintha már régóta ismernénk egymást és szinte legjobb barátokként játszhattunk egymással és mondhattunk egymásnak bármit. Bár még így is figyelnem kellett, hogy mit mondok, mert egy ilyen felhőtlen jókedv közepette is egy másodperc alatt fel tudta idegesíteni magát bármin, ha esetleg véletlenül olyan szaladt kii a számon, ami neki nem tetszett. 

- Mindig odafigyelek rád - Közölte tényként a mondandóját.

Bólintottam egyet, hiszen ezzel nem szállhattam vitába. Tényleg minden mondatomra figyelt, minden kérésemet észben tartotta és mindig tudta, éppen miről van szó. Ritka volt ez a figyelem, nem hiszem, hogy sokan részesei lehettek volna ilyen gondoskodásnak, bár mondjuk csak az idióta reality műsorokból vagyok tájékozott. 

- Igaz - Bólintottam még egyet a szócska mellé is, miközben elégedetten mosolyogtam. - Köszönöm.

Jungkook hangosan kifújt egy adag levegőt és feltolta magát a kanapé támlájáról, ezzel eltűnt a fejem mellől. Most már bátran fordultam hátra, hogy lássam, hová megy. Lezser léptekkel megkerülte a kanapét, közben felvezette az inge tetejéhez az ujjait és a nyaka szorításából engedett egy kicsit, mert a legfölső gombot kipattintotta a neki szánt lukból. Még mindig nem engedett látni semmi bőrfelületet, de legalább nem fojtogatta őt a fehér, elegáns darab. Alig kellett a hosszú, izmos lábainak három lépés, hogy megkerülje a kanapét és mellém érjen. Leült mellém a puha párnára és előre hajolt, hogy könyökeivel a térdére támaszkodhasson, viszont fejével oldalra fordult, hogy rám nézhessen. Könnyedén és aranyosan mosolygott rám, amitől úgy éreztem, mintha a levegő is felfrissült lett volna a szobában és elvesztette volna a nehézkes állagát, amit a négy fal között szerzett magának. 

- MinJi - Szólított a nevemen halkan és még mindig mosolyogva, bár már kicsit halványabban, hogy beszélni tudjon.  - Hányszor mondtam már?

Halkan felnevettem és megingattam a fejem, ahogy eljutott a tudatomig, hogy ismételten a sokat hallott mondatot kell az eszembe juttatnia, hogy mindent meg szeretne megadni nekem, beleértve a figyelmét is. 

- Tudom - Feleltem mosolyogva, hálásan. - Akkor is meg fogom köszönni.

- Miért? - Ingatta a fejét egy halvány mosollyal díszítve.

- Mert nem akarok hálátlannak tűnni - Feleltem őszintén és kissé zavartan.

- Az a köszöneted, hogy itt vagy nekem - Mondta halkan.

Lesütöttem a szemem, ahogy elérzékenyültem a hallottakra. Jungkook nagyon aranyos volt és már úgy voltam vele, hogy önként is vele maradnék, akármi történt is velünk. Akár elrabolt, akár félrenevelték, akár félelmetes és ijesztő volt, mára már annyira megváltozott miattam, hogy kezdtem nagyon nagyon megkedvelni őt. Hihetetlen volt az a kettősség, ami benne lakozott, az a rémisztő és nyugtató elegy, az a férfiasság és kisfiússág, a merev és a gyengéd énje, valami félelmetesen függővé tudott tenni.