Esküdj! /BTS-JK/

47.

Jungkook belépett a szobámba és lassan az ágyhoz sétált. Korán volt még, a Nap még lemenőben volt, de még jócskán engedte, hogy fényben ússzon a szoba és gyönyörű, narancssárga és citromsárga árnyalatokban hullámozzon néhány szeglet. Felnéztem a férfira és örültem neki, hogy még nem mentem el zuhanyozni és még az utcai, vagyis az én esetemben házi ruháimban köszönthettem a váratlan látogatását. Mellém lépett és leült az ágy szélére, közvetlenül elém. Én a matrac tetején csücsültem, törökülésbe húzott lábakkal, a térdeim meg most már Jungkook combjához értek. 

- Álmos vagy? - Kérdezte és rám nézett oldalra.

Vett egy mély levegőt és kicsit hátra dőlt és a két kezén támaszkodott meg a háta mögött. A matrac enyhén besüppedt a tenyerei alatt és a takaró ráncosan húzódva adott eleget a hatalmas kezek útjának. 

- Nem igazán - Válaszoltam és összegöngyölve magam mellé tettem a fekete, csipkés hálóinget, ami már a kezemben volt, hogy zuhanyzásra felkészüljek. - Korán van még.

- Igen - Sóhajtott egyet és hátra ejtette a fejét.

A plafont kezdte el nézni, de nem mondott többet. Félrebiccentettem a fejem és összeráncoltam a homlokomat, ahogy végignéztem rajta.

- Mit szeretnél? - Kérdeztem meg tőle, hiszen sosem kezdeményez beszélgetést indok nélkül, kivéve, ha csak a hogylétem felől érdeklődött.

Jungkook halkan felnevetett és fellökte magát a támaszkodásából. Felém fordult és a felém eső lábát felhúzta az ágyra, hogy kényelmesebben tudjon forogni felém.

- Ennyire ismersz már? - Kérdezett vissza egy kicsit szelídebb mosollyal, félrebiccentett fejjel.

- Nem igazán - Vallottam be az igazat. - De nagyon átlátszó volt a beszélgetés.

Újra felkuncogott és lehajtotta a fejét, így ingatta meg párszor jobbra és balra. Felemelte a kezét és két ujjával megdörzsölte az orrnyergét, ahogy gondolkodott valamin. Csendben vártam, mégis mit szeretne. Már bármire számítottam az elmúlt hetek hatalmas őszinteségi rohamai után és azok után, amennyire közel kerültünk egymáshoz érzelmileg. Vett egy nagy levegőt és ahogy kifújta, rám emelte a tekintetét. Szemei kemények és szigorúak voltak, holott a szája egy halvány mosolyra húzódott. Megvontam a szemöldököm, jelezve, hogy figyelmesen várom, bármit is akar mondani.

Nem szólalt meg, helyette felállt az ágyról, mire én kérdőn néztem utána. Ennyi? Bejött, megkérdezte, hogy álmos vagyok e és ki is megy? Tényleg nem volt semmi szándéka vagy célja, ahová ki akart lukadni? Nyeltem egyet és megnyaltam a számat, ahogy továbbra is figyeltem, amint kiegyenesedik. Felém fordult és kinyújtotta a kezét. Meglepődve néztem le a felém nyúló ujjakra, majd vissza a férfira. Ő is várakozóan nézett rám ugyanazzal a halvány mosollyal, ami eddig is az arcán díszelgett. Behajlította az ujjait, jelezve, hogy már igazán várja, hogy belekapaszkodjak és ne féljek tőle. Élesen beszívtam a levegőt és a balommal a felém nyújtott jobbjába akasztottam az ujjaimat. Jungkook egy erős rántással felsegített és kérdés nélkül elindult kifelé a szobából, maga után húzva engem is. Szó nélkül sétáltunk lefelé a lépcsőn. Én nem kérdeztem semmit, nem tudtam, hogy mit kérdezzek, hiszen semmit nem tudtam, Jungkook egy mukkot sem szólt. Gőzöm sem volt, hogy csináltam e valamit vagy olyan mondtam, amivel megsértettem vagy egyáltalán hová megyünk. Így csak csendben baktattam utána, ő pedig erősen fogva a kezemet lépkedett előttem. Befordultunk a kicsi folyosóra, ahonnan a garázs lejáró nyílt és a hátsó kert ajtaja volt csupán. Még jobban összezavarodtam és felvont szemöldökkel csúsztattam tovább a zokniba bújtatott lábamat a hűvös földön. Jungkook hirtelen megtorpant és felém fordult, mire nekem nagyot kellett fékeznem, nehogy beleütközzek. Teljesen összezavarodott arccal néztem fel rá, ő pedig totális nyugodtsággal pillantott vissza rám.

- Ömm, Jungkook - Vontam fel a szemöldökömet. - Miért vagyunk itt?

Fejemmel az üvegajtó felé biccentettem a férfi mögött, ami a hátsó kertre vezetett. Jungkook szélesen elmosolyodott és vett egy mély levegőt. Pár másodpercig a szemei cikáztak az enyémek között és úgy láttam, mintha ő is egy kicsit izgulna vagy ideges lenne, de gőzöm sem volt, mi folyik itt. A következő pillanatban elengedte a kezemet, amit eddig szorongatott és hátat fordított nekem. Az ajtóhoz lépett és a zsebébe nyúlt. Előhúzott egy kulcsot, mire nekem kikerekedtek a szemeim és hitetlenül néztem fel rá, vagyis a hátára. A zár kattant, a hangra pedig könnyek gyűltek a szemembe, pedig semmi sem történt. A kezemet a szám elé tettem és megpróbáltam néma maradni, amíg az üveg lassacskán elhúzódott előttünk. Jungkook visszatette a zsebébe a kis kulcsot és először a földre, majd rám nézett. Én könnyes szemekkel figyeltem rá, aztán a kertre, majd megint vissza rá. Ő csak elnevette magát és megingatta a fejét, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg egy ajtónyitástól elsírtam magam. De ő nem tudja, milyen nagy dolog egy ajtónyitódás a külvilág felé, amikor tizenkét évig sétálsz a szőnyegen és a parkettákon a négy fal között. Felém nyújtotta a kezét, amit én azonnal megfogtam. Ő hátrálni kezdett kifelé, húzva engem magával, figyelemmel követve minden egyes lépésemet, amit szinte félve tettem meg a kert felé. Megtorpantam, ahogy a küszöb emelkedett a talpam alatt. Lenéztem az elválasztó kis fára, ami eddig rejtve tartotta előttem a most következő világot. Felnéztem a férfira, hogy biztosan kimehetek e és úgy éreztem magam, mint egy jól nevelt kutya, aki a gazdája engedélyére vár, hogy lejöhet e a járdáról az úttestre. Jungkook csak bólintott egyet, mire én egy nagy levegőt vettem és végre kiléptem a hűvös kőre. Elengedtem Jungkook kezét és azonnal lehajoltam a lábamhoz. A férfi értetlenül nézett rám, ahogy ledobtam magamról a zoknikat, de halkan nevetve nézte, ahogy belecsúsztatom a mezítelen lábamat a hideg fűszálak közé, közé sírva nevetek. Leguggoltam és a tenyeremmel is végigsimítottam a zöld gyepet. Hihetetlen érzés volt újra érezni azt, amit azt hittem, már sosem fogok tudni újra érinteni és amiről évekig álmodtam a szobából bámulva ezt a kertet. Szipogtam egyet és felegyenesedtem. Letöröltem a könnyeimet és kérdés nélkül az engem figyelő férfi nyakába vetettem magam. Olyan hévvel sikerült megölelnem, hogy Jungkook-nak hátrálnia kellett két lépést, hogy meg tudjon tartani mind a kettőnket. Ő is nevetett a gyerekes viselkedésemen és erősen átölelte a derekamat. A mellkasába sírtam és nevettem egyszerre, amíg ő a nyakam hajlatába bújtatta az arcát és hagyta, hogy örüljek a meglepetésemnek.

- Miért? - Nyögtem a mellkasába.

Kicsit eltávolodtam tőle, hogy rá tudjak nézni. Jungkook mosolyogva az arcomra tette a két tenyerét és az ujjaival szépen, lassan megszabadított a könnyeim maradékaitól.

- Mert nincs már senki, aki megmondja, hogy mit hogyan csináljak - Utalt az apjára, aki eddig kordában tartotta őt és rövid pórázról dirigált neki. 

Idegbeteg és eszelős nevetések törtek fel a torkomból, ahogy folyamatosan szakadt fel bennem a boldogság az új élményre, amit kaptam. 

- Köszönöm - Bújtam vissza a mellkasába, amit kicsit már eláztattam a könnyeimmel.

Jungkook nyomott egy puszit a hajamba és a fejét az én fejem tetejére hajtotta. Jobbra-balra ringatózott egy kicsit, hogy valamennyire lenyugtasson.

- Bízom benned, MinJi - Suttogta a néma éjszakába, mire erősebbre húztam a szorításomat a nyaka körül.  - Nem szeretnék csalódni.

Szipogtam ismét és megint engedtem a szorításomon, hogy fel tudjak nézni rá. Várakozó és aggódó szempár nézett vissza rám, amit megvilágított a lemenő nap gyenge fénye és a mélybarna szempárt narancsossá varázsolta előttem. Megráztam a fejem és halkan felnevettem.

- Innen ha akarnék se tudnék kimenni - Mutattam a magas kerítésre, amit gyönyörű, zöld növények takartak, mintha ez lenne a természetes akadály a ház és a külvilág között. - De nem akarok - Suttogtam az utolsó mondatot, mélyen a szemébe nézve.

Jungkook elmosolyodott és megkönnyebbült egy kicsit. Éreztem, ahogy a megfeszült izmai elernyednek az ölelésemben és egy jó nagy adag levegő érkezett a nyakamba, amint visszabújt oda. Végül elengedtem őt, hogy élvezni tudjam a kert újonnan adta szabadságát, az éjszakai csendet és a rovarokat, a hűvös időt és a kissé nedves füvet.