Esküdj! /BTS-JK/

Epilógus

Jungkook erősen és idegesen szorította a kezemet, amíg mind a ketten a kis kijelzőre voltunk tapadva. Izgultunk mind a ketten, hogy végre sikerüljön, hiszen már legalább két éve próbálkozunk vele. A nőgyógyászomnál voltunk és éppen ultrahangot csináltak. A hideg zselé csúszott a hasamon, néhol lecsorgott az oldalamon, amíg a doki a kis ketyeréjével nézegette a megjelenő képeket az előtte lévő számítógépen. 

- Az előző nem sikerült, igaz? - Kérdezett rá az orvos.

- Nem - Feleltem erőtlenül.

Egy éve úgy tűnt, hogy végre beteljesedik a család, hiszen egy terhességi tesztem pozitív eredményt mutatott. Boldogan jöttünk el a nőgyógyászatra, hogy biztos eredményt kapjunk erről és végre lehessen egy babánk. Azonban nem minden úgy ment, ahogy azt terveztük. Valóban babát vártam, de a második hónap után elvesztettem. Magamat okoltam, mert egy csúnyább megbetegedés miatt ment el a pici. Elkaptam valami vírust, miközben boldogan sétálgattunk az utcákon Jungkook-kal, és a pocakom nem bírta átvészelni a betegséget. Majdnem fél év kellett, hogy ismét azt mondjam, hogy rendben van, ismét megpróbálhatjuk. Jungkook tartotta bennem a lelket és minden erejével azon volt, hogy felvillanyozzon és elhitesse velem, hogy nem az én hibám volt. Holott láttam rajta, hogy őt is mennyire megviselte az egész, még úgy is, hogy nem volt még teljesen az övé a baba, nem foghatta a kezében és még látni sem láthatta, egy nyamvadt ultrahangos képen sem. 

És most ismételten itt vagyunk, hogy örömhíreket kapjunk vagy ismételten csalódottan vonuljunk vissza. Az orvos komoly képpel vizslatta a fekete-fehér monitort és a hullámos, számomra értetlen figurákat, amik a belső szerveim voltak. 

- Betartott mindent, amit mondtam? - Nézett rám komolyan a szemüvege fölött. - A gyógyszereket és a hormonokat is szedte?

- Igen - Bólintottam és kezdtem egyre idegesebb lenni. - Mindent megcsináltam.

Miért kérdezi? Csak az járt a fejemben, hogy megint elbuktunk. Nem sikerült és nem lettem terhes. Nem lesz babánk és ismételten csődöt mondok, mint nő, mint feleség és mint leendő anya. Jungkook csalódni fog bennem és nem hibáztatom majd érte, hiszen én is ezt tenném, saját magamban.

- Ez nem egy baba - Közölte az orvos.

Lesütöttem a szemem és engedtem az engem fogó kéz szorításán. Jungkook továbbra is fogta a mancsomat, nem engedett el, próbált biztatóan szorongatni és simogatni a kézfejemet. Hiába. Már éreztem, ahogy a torkomban növekedni kezd a gombóc és a szemeim előtt is fátyolos tér lebeg, ahogy a könnyeim szépen, lassan feltörnek a mélyből.

- Semmi gond, szívem - Suttogta Jungkook.

Lehajolt és nyomott egy puszit a kézfejemre. Felnéztem rá és beharapott ajkakkal megingattam a fejem. Ő csak egy erőltetett mosollyal nézett rám és megpróbált minél jobban nyugalmat sugározni, pedig még a hülye is észrevette volna azt a fájdalmat és letörtséget, ami az arcát uralta.

- Sajnálom - Leheltem a szót.

Az orvos megigazgatta a monitort és kicsit felénk fordította. Megköszörülte a torkát, mire mind a ketten felkaptuk a fejünket. A doki mosolyogva nézett rám és a képernyőre mutatott a kezével, amíg a másikkal az ultrahangos készüléket mozgatta a hasamon továbbra is.

- Szóval ez nem egy baba - Ismételte magát, majd két különböző pontra mutatott a képernyőn. - Hanem kettő.

Kikerekedtek a szemeim és eltátottam a számat. Zavartan kapkodtam a fejem a monitor, az orvos és a férjem között. Jungkook is hasonlóan, leesett állal, mozdulatlanul próbálta feldolgozni a hallottakat.

- Tessék? - Kérdezett vissza végül Jungkook.

- Ikrek - Biztosított róla a doki.

Hátradöntöttem a fejem az asztalon, amin feküdtem és a szabad kezemet a szemem elé tettem, aztán hangos zokogásba kezdtem. Jungkook nevetni kezdett és ő is könnyezve guggolt le az ágy mellé, ahogy próbálta befogadni a hírt. Az orvos csak elvette a készüléket és lassan, nagyjából letörölgette a hasamról a zselét. Hagyott mellettem pár papírtörlő darabkát, hogy saját magam fejezhessem be a műveletet.

- Gratulálok - Mondta mosolyogva.

Nevetve töröltem le a szememet és a férjemre néztem, aki mellettem guggolva vigyorgott szélesen, miközben szipogott és a már száraz, de vörös szemeit pislogtatta sűrűn.

- Köszönjük - Mondtam az orvosnak, amikor felé fordultam.

Jungkook felpattant és azonnal a nyakamba vetette magát.

- Végre - Motyogta a nyakamba. - Annyira szeretlek.

- Én is, Jungkook-ah - Feleltem meghatódva még mindig, és továbbra is a könnyeimmel küszködve.

Felkaptam a papírtörlőket és letöröltem a maradék zselét magamról, hogy fel tudjak öltözni.

- Ne felejtse el továbbra sem, hogy vigyázzon magára! - Utasított a doki. - A jövő hónapban jöjjenek megint és megnézzük, hogy áll a baba.

- Rendben - Bólintottam.

Felpattantam az ágyról és Jungkook nyakába vetettem magam, mielőtt kimentünk volna a rendelőből. Váltottunk egy nagy csókot és mind a ketten fülig érő szájjal indultunk haza.

- Vennünk kell neked meleg, magas derekú nadrágokat és valami derékvédő izét is - Közölte Jungkook, hogy minél előbb elkerülhessük a további baleseteket a gyerekkel. 

Nevetve hallgattam a listát, amit összeállított, amíg elértünk a kocsiig.

- Van kismamáknak ilyen felfújható labda? - Kérdezte, amikor már az autót nyitotta.

- Minek? - Vontam fel a szemöldökömet.

- Mint a hörcsög - Nevetett. - Abban mehetsz el sétálni, és akkor semmi fertőzést nem kapsz el és nem fázol meg.

Hangosan felnevettem és megingattam a fejem, miközben behuppantam az ülésre.

- Nem vagy normális - Ráztam a fejem.

- Tudom - Nevetett. - De így szeretsz.

- Így - Bólintottam egyetértően.

Odahajoltam hozzá és egy nagy csókot cuppantottam a szájára. Nagyon szeretem és egy babával még jobban hozzáköthetem magam, amit nem is bántam. Úgy éreztem,. hogy sosem elég belőle. Valaki alkoholista lett, van, akik drogfüggők, én Jungkook függő lettem.