Esküdj! /BTS-JK/

5.

Egész nap nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mi a jó büdös fene történik velem. Különbözőbbnél különbözőbb elméletek futottak át az agyamon, de mire mindegyiknek a végére értem, lehülyéztem magam a hatalmas baromságokért. Az össze fejemben kavargó gondolatomnak egyetlen kimenetele volt csupán, Jungkook-kal lenni. Más választásom nem igazán volt, hacsak nem akartam meghalni. Bár nem tudtam volna, mi lesz, ha nemet mondok az esküvőn, de semmi jót nem sejtettem a férfi viselkedéséből. Egyáltalán lesz esküvő vagy csak mondani fogjuk, hogy házasok vagyunk és ugyanúgy, bezárva élünk majd itt? Nem tudtam semmit, tőle meg féltem megkérdezni, mégis mik a tervei velem. Nem megkérdezni féltem, leginkább a válaszoktól tartottam, amit hallanék a szájából.

Levettem egy könyvet a hatalmas polcról, ami roskadásig volt tömve különböző hosszúságú és műfajú olvasmányokkal. Nyolc ilyen polc díszelgett a szobában és alig maradt pár darab könyv, amit még nem olvastam és már ezek az utolsók is olyanok voltak, hogy nagyon nem érdekeltek, de egyszerűen már nem tudtam magammal mit kezdeni. Így hát muszáj volt olvasnom egy fantasztikus óriáspolipról, aki a szárazföldön is meg tudott élni és halomra gyilkolta az embereket. Csodás. És ezt adták el több ezer példányszámban. Halott az irodalom, emberek... A nappaliba sétáltam és leültem a kanapéra. Kényelmesen felhúztam a lábaimat törökülésbe és a combomra fektettem a könyvet. Kinyitottam ott, ahol tartottam és kelletlenül tovább olvastam a fantasztikus irományt. A hátamat a dívány párnájának döntöttem és úgy néztem le az ölemben fekvő könyv apró betűire.

- Mit olvasol? - Jelent meg mellettem hirtelen Jungkook.

Kissé összerezzentem, ahogy egy hang nélkül bejött a szobába és észre sem vettem. Leült mellém a kanapéra és megkérdőjeleztem magamban, hogy ez volt e az egyetlen hely, ahová le tudta tenni a fenekét a hat személyes díványon. Túl közel volt hozzám és még túlságosan friss volt az élmény, hogy minden nap lássam. Bár már kicsit több, egy hét eltelt, amióta először felbukkant a szobámban az éjszaka közepén, a frászt hozva rám, az idő mit sem segített a rémületemen. Kicsivel jobban hozzászoktam a jelenlétéhez és már nem féltem tőle olyan látványosan, de azért a belsőm még mindig reszketett.

- Válaszolj, ha kérdezlek! - Nézett rám sötét tekintettel és kemény arccal.

- Csak megijesztettél - Közöltem zavartan a csendben maradásom okát.

Megköszörültem a torkom és megigazítottam a könyvet az ölemben.

- Ennyire ijesztő lennék? - Dőlt előre, hogy jobban rám tudjon figyelni.

Igen.

- Nem, csak olyan halkan jöttél be - Magyaráztam.

- Hm - Bólintott egyet hümmögve és mondjuk, hogy elhitte a mondatot, ami kijött a számon. - Mit olvasol? - Tette fel újból a kérdést, amire az elejétől fogva választ várt.

Grimaszoltam egyet és megemeltem a könyvet, hogy láthassa a borítóját és a címét, mert még azt sem tudtam, annyira nem kötött le.

- Valami polipos, horrorisztikus izét - Sóhajtottam.

- Ijesztő? - Vetett egy pillantást a címére, majd vissza rám.

Halványan elmosolyodtam és megingattam a fejem.

- Nem az horrorisztikus, hanem hogy milyen szörnyű - Sóhajtottam.

- Miért nem olvasol mást? - Érdeklődött.

- Már mindent elolvastam - Feleltem.

Ránéztem egy halvány mosollyal, mert annyira nem volt rémes férfi, mint amilyennek mutatta magát. Helyes volt és ha nem kiabált éppen, akkor egész normális volt. Csak meg kellett tanulnom azonnal válaszolni és eleget tenni a kéréseinek és minden rendben volt.

- Szeretnél újakat? - Kérdezte kíváncsian.

Kikerekedett szemekkel felé kaptam a fejem, ugyanis ezt a hangot még sosem hallottam tőle. Ugyanolyan mély volt, de koránt sem annyira reszketeg és kemény, inkább érdeklődően lágy. Zavartan megingattam a fejem, ahogy eljutott a tudatomig a kérdés.

- Ha lehet - Mondtam halkan és bólintottam egy aprót.

- Mindent lehet - Sóhajtott és elmosolyodott. 

Máris megkedveltem azt a mosolyát, ami bár apró volt, mégis többnek láttam, mint a hatalmas, ördögi vigyorait és a pajzán, féloldalas mosolyait. Ilyenkor egy pillanatra el is felejtettem, hogy nem én akartam itt maradni ezzel a helyes férfival, hanem kényszerítettek rá.

- Miért lepődtél meg ennyire? - Kérdezte tőlem, amikor már visszahajtottam a fejem, hogy elmerüljek a borzalmas könyvben.

Megráztam a fejem és ránéztem a férfira. Megnyaltam a számat és lesütöttem a szemem. Most ezt mondjam ki hangosan? 

- Nem hittem, hogy.. - Megakadt a szavam.

- Hogy? - Kérdezett vissza kissé türelmetlenebbül a férfi, mert nem fejeztem be a mondatomat.

Hogy tudsz kedves is lenni, hogy kérhetek bármit is vagy hogy ér valamit az én szavam ebben a nyomorult helyzetben.

- Hogy kaphatok új könyveket - Feleltem a fejemben lévő lehetőségek helyett.

Jungkook arcára visszatért a nem éppen angyali, kisfiús mosolya, ahogy totálisan tisztában volt vele, hogy nem ezt szerettem volna mondani.

- Arra neveltek, hogy mindent megadjak majd a feleségemnek - Mondta egyszerűen.

Bólintottam egy aprót és még mindig nagyon zavarba jöttem, ha a feleségének vagy a jövendőbelijének hívott. Egyszerűen a kis agyam nem bírta felfogni, hogy ez tényleg a valóság és ez valóban meg fog történni. Kényszerítenek egy házasságra egy helyes, de ugyanakkor nagyon ijesztő, rémisztő, vad és félelmet keltő férfival.