Esküdj! /BTS-JK/

9.

Amióta Jungkook felbukkant az életemben, egyetlen egy másodperc sem volt, amikor nem vegyes érzések keveredtek volna bennem. Egyszerre féltem mellette és megnyugtatott a jelenléte. Egyszerre akartam megismerni és tartani a távolságot tőle. Egyszerre szerettem volna itt maradni vele és olyan távol rohanni, amennyire csak lehet. Egyszerre szerettem volna megérteni őt és egy cseppet sem foglalkozni vele. Egyszerre akartam megtudni, milyen is valójában és hagyni az egészet rá. Meg akartam érinteni és féltem hozzá érni, meg akartam tudni, milyen íze van a szájának és ugyanakkor soha nem akartam semmilyen kapcsolatot létesíteni vele. Meg akartam nézni az egész testét, de féltem kinyitni a szememet, mégis alig bírtam levenni róla a tekintetemet, de olyan nehéz volt ránézni is. Totálisan össze voltam zavarodva és hetek óta fejfájással küszködtem miatta. Elszédültem a hirtelen hangulatváltozásaitól és féltem tőle. Féltem, hogy nem tudtam, mit fog kirobbantani belőle egy ártatlan mondatom, féltem, hogy egyetlen mozdulattal bajba sodorhatom magam és féltem az egész lényétől. 

Már három napja nem láttam, azóta, amióta véletlenül szóba hoztam a családját. Tényleg sejtelmem sem volt róla, hogy mi történt velük és nem akartam megbántani, főleg amikor már annyira kedves volt és kezdett egy kicsit nyitni felém. De honnan tudhattam volna, amikor az égvilágon semmit nem tudok vele kapcsolatban. Azt sem, hogy mennyi idős, az ég szerelmére, össze akar velem házasodni és a nevén kívül semmit nem tudok róla! Frusztráló és idegesítő, hogy ennyire meg akarom ismerni, amikor még lélegezni is félek a közelében. Mit tett velem és a gondolataimmal?

Lassan körbejártam az egész házat, hogy a férfi után kutassak, de sehol sem volt felfedezhető. Örültem neki, hiszen még mindig tartottam tőle egy kicsit és féltem a szemébe nézni a történtek után. Mint amikor valaki tudja, hogy valami rosszat tettél és aztán szemtől szembe kell állnod vele és bevallani mindent. Megalázó, szívszaggató és nagyon rossz érzés. Titokban imádkoztam, hogy Jungkook ne legyen a házban, de azért út közben több lehetőséget is átfuttattam az agyamon, amit mondhatnék neki, ha megtalálom. Mégsem mondhattam, hogy 'á, itt vagy, csak azért kerestelek, mert nem akartalak megtalálni.' Igazából a végső és fő célpontom a szobája volt, hogy aljas módon beszökjek és megnézzem azt a fotót. Tudtam, hogy nem szép dolog és ha rajtakap, hogy a szobájában vagyok, ráadásul a fényképet bámulom, ami miatt a lelket is kiijesztette belőlem pár napja, akkor annak semmi jó következménye nem lesz. 

Bekopogtam a szobaajtón, miután felderítettem a ház minden egyes szegletét, ami a sejtéseimet beigazolva üresen állt. Beharaptam a számat, ahogy várakoztam, mert nem tudhattam, hogy a férfi bent van e. Ha kinyitódik az ajtó, megkérdezi, hogy mit akarok, én pedig nem sétálhatok el egyszerűen, egy szó nélkül. Egyrészt nem szereti, ha nem válaszolok neki, másrészt pedig nem éppen mindennapos, hogy ok nélkül bekopogsz valakihez, megvárod, hogy ajtót nyisson, majd hátat fordítva elhagyd a helyszínt. A fejemben pörgettem a lehetőségeket, amiket kitaláltam, hogy melyik a leghihetőbb, miért is kerestem fel. Nagy gondban voltam, ugyanis Jungkook, nagyon úgy tűnt, hogy előszeretettel olvas a gondolataimban és tudja, mikor hazudok neki, amikor még én magam sem tudom az igazságot. Hátborzongatóan jól tudott olvasni az arcomról és a kifejezéseimből és ijesztően okos volt, ahogy használta ezt a képességét. 

Nem tudom, mióta állhattam az ajtó előtt, de biztos voltam benne, hogy nem tart annyi ideig kinyitni azt, ha bent volt a férfi. Vettem egy mély levegőt és a kilincsre tettem a kezem, hogy illetéktelenül belépjek a területére. A szemeim cikáztak és elhomályosult a látásom, ahogy hirtelen temérdek mennyiségű adrenalin futott át a testemen és nem bírtam feldolgozni. Pislognom kellett párat és várni egy másodpercet, hogy kitisztuljon a látásom és biztosan tudjak lépkedni és cselekedni. Lenyomtam a kilincset. Zárva. A fejemet a fának döntöttem és halkan káromkodtam egyet, ahogy kudarcba fulladt a tervem.

Halk lépteket hallottam a lépcső felől, mire kikerekedtek a szemeim és hirtelen nem tudtam, mit csináljak. A legelső gondolatom szerint csináltam egy gyors hátraarcot és a szomszéd szobába futottam, mintha mi sem történt volna. Jungkook aztán tud időzíteni, az isten verje meg! Három napra felszívódik és amint csinálok valami nem neki tetszőt, azonnal megjelenik. Vajon látja, be van kamerázva a ház és figyel? Nem, azt észrevettem volna a sok év alatt, a legapróbb pókhálókat is megláttam a magas sarkakban. Ijesztően tökéletes az időzítése, megint a fejemben olvasott. Vagy csak a véletlen műve és egyszerűen nekem túl rossz az időzítésem, nem pedig neki jó. Leültem az ágyamra és kicsit szaporábban vettem a levegőt, mint szoktam, ahogy a félelmem keveredett a sietség adta fáradtsággal. Az ajtóm nyitva maradt, azt túl feltűnőnek gondoltam, ha pont akkor csukódik be, amikor Jungkook felér az emeletre, így hagytam, hadd maradjon nyitva. A folyosó elejére kiláttam, de pont a férfi ajtaja takarásban maradt, ahogy a szoba előtti tér finoman elkanyarodott. 

Sóhajtottam egyet és megingattam a fejem. Remélem, hogy nem jön be hozzám, így is alig kapok levegőt már a tudattól, hogy alig választ el minket egy fal a két szoba között. Nem szabad ilyeneket csinálnom, a végén még megöletem magam, vagy ki tudja, mit csinál velem, ha nagyon mérges lesz. Már a hangjától a pokol tornácán érzem magam, szinte az is olyan, mintha az alvilágból jönne, amikor elveszíti a nyugalmát. Szót kellett fogadnom és a seggemen maradni, ha jót akartam magamnak. Jungkook is megmondta, hogy a legjobbat akarja nekem, mindent meg akar adni nekem, nem tudtam, hogy miért nem tudtam akkor egy helyben megülni és elfogadni azt a sok mindent, amit tesz értem.