Szerepezések

Vkook - Gay rabbit pt.2

Tartalma: Jungkook és Taehyung legjobb barátok - bár kicsit különböznek egymástól. Amíg Jungkook egy kis nyuszi, visszahúzodó fiúcska, addig Taehyung egy menő, ami a szívén, az a száján srác. Egy napon pedig teljesen tönkre megy a kapcsolatuk. Vajon valaha újra barátok lesznek?
Figyelmeztetések: trágár szavak, homofóbia, yaoi, szereplők személyisége nem olyan mint a valóságban(!)
Hossz: 2/5
Szerepek:
Aoi - Jungkook
Kuti - Taehyung

Taehyung:

Nem megyek tőle messze, épp csak annyira hogy rálátásom legyen, ám ekkor észlelem, ahogy a vállai megrázkodnak. Bizonyára sír, miattam, ki más miatt tenné? Hiszen tudom, most én vagyok az a rohadék ludas, aki bántotta az apró kis érzékeny lelkét. Másodpercek sem telnek el és a közeli vécébe siet. Nem megyek utána! Nem, az a Taehyung már nincs, aki ilyenkor szaladt a kis Kookiehoz letörölni a könnyeit. Had sírjon csak... engem nem érdekel! Karba font kézzel szugerálom a vécé ajtaját, arra várva, hogy kijöjjön, de csak nem jön. A fenébe is már. Még várok egy percet, majd mit sem törődve a gyűlölködő énemmel szaporázom meg a lépteim utána. Halkan nyitok be, nem akarom megijeszteni. Épp ebben a pillanatban hallom meg, ahogy hangosan felsír... A szívem szakad meg. De nem puhulhatok meg! - rázom meg a fejem, keménynek kell lennem. De mégiscsak a barátom! Odalépve a piszoárokhoz dőlök nekik, hogy gondolkozhassak. A sírása alább hagyott, bizonyára visszatartsa, észre vehetett. Nem maradhatok a barátja, nem tudnék, mégis ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy ezt a kis hülyét megvígasztaljam. Nem kéne, nagyon nem. Még a végén én is olyan leszek, mint ő. Ismételten megrázva fejem lököm el magam a piszoártól, kimennék, de keserves sírása kibuggyan ajka közül. Megállok, lehajtott fejjel hallgatni kezdem. Ő egy fiú, aki a saját nemét szereti, én meg egy rohadék, talán egában vagyunk... Na jó, talán most utoljára megvígasztalom, csak nem lesz belőle baj, majd utána örökre békén hagyom.
Megfordulva tengelyem körül sietek ahhoz a bizonyos fülke felé, feltépem az ajtaját. Arcáról - melyről még ma reggel is a boldogság jutott eszembe - pocsolyaként folynak a könnyei, szeme vérvörös a sok sírástól, és ahogy meglát, hallom, ahogy hüppögni is elkezd. Egy kicseszett baromarc vagyok. Közelebb lépve hozzá, megölelem az én legjobb barátomat, szorosan, hogy érezze a szívverésem, és ezáltal megnyugodhasson. Szegénykém, úgy ver a szíve, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Igazából magam sem értem, miért teszem amit, nem szabadna ilyen közel engednem magamhoz.

- Jungkookie - suttogom nyugtatóan a fülébe -, ne sírj kérlek, itt vagyok. - Bólint egyet, de hang nem jön ki a száján. Sírása egy aprót alábbhagy, és nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy ujjai úgy vájnak a vállamba, mint egy keselyű karma.

Jungkook:

Kétségbeesten kapaszkodom Taehyungba, hiszen félek attól, hogyha nem tenném, akkor eltűnne innen, akár egy emlékfoszlány. El sem tudom mondani, hogy mennyire bolodog vagyok attól, hogy itt ölel, és nyugtat, de valahogy nem vagyok képes megszólalni, sem abbahagyni a bőgést. Mindig egy-egy újabb rám törik, amikor Tae már eleresztene vagy csak, ha olyan jut eszembe. Őszintén megmondom, foglalmam sincs mennyit időzünk a vécébe, amíg én sírdogálok, ő pedig engem nyugtat... Tényleg nem, hiszen így olyan kellemes, de mégis óráknak tűnik.

- Taehyung... - motyogom az elázott pólójának.

- Hm? - kérdez vissza. Már eltolna magától, hogy a szemembe tudjon nézni, de én csak jobban bújok belé. Nem szeretem az ilyen helyzetekben a szemkontaktust, őneki meg pont ez a mániája. Brrr, borzalmas.

- Köszönöm szépen. Tényleg, komolyan, mindent - mosolyodom el. Ekkor már sikerül magáról leválasztania, így láthatom, ahogyan halványan ő is mosolyog.