Szerepezések

Vhope - Secret(OS)

Tartalma: Történetünk a XIX. században játszódik, a Kim főnemesi család birtokján, ahol mindenki izgatottan készülődik a szöuli valentin-napi bálra, ahol is... Minden hajadon megismerheti a jövendőbelijét. Ki ne várná ezt az eseményt?

Akinek vaj van a füle mögött...

Figyelmeztetés: trágár beszéd, idegen nyelvi elemek, yaoi
Hossz: OS
Nyerte: k_lianna4
Szerepek:
Kuti - Taehyung
Aoi - Hoseok

1879.02.14.

Taehyung:

Egy ideje dörzsölgetem az orrom, várva, hogy elérje a kellő hatást. De csak nem akar bevállni a tervem.
Lerakva durva ruhából készült zsepkendőmet nyúlok a tükrös asztalomon lévő gyertyámért. Ez teszi lehetővé, hogy belátjam a szobám egy kis részét. Nem világít olyan hű de nagyot, de azért épp eleget.

Belenézve a tükörbe észlelem, hogy elég jól végeztem a munkám. Az orrom eléggé meggyötört lenne, mintha egész éjjel olyan erős nánthába szenvedtem volna, hogy egész éjjel orrot fújtam. Vörös, kissé sérült is. Hajam össze borzolva fokozom a hatást. Megnézném a végeredményt, de ajtómon kopogás hallatszik.

Ijedten állok fel és ugrok vissza az ágyamba, lehunyom a szemem és próbálom minimalizálni a légzésem. Nyugodtnak kell lennem, nehogy feltűnjön annak az egyénnek, hogy fent vagyok, aki bejött. Bár a cipők kopogása alapján ez az ember kedves számomra. Hogy is gondolhattam, hogy más lép be a szobába? Mindig ő kelt. Elmosolyodva várom, hogy dédelgetve simítson végig érdes ujjával az arcomon.

- Ho...Hoseok? - rebegtetem meg a szempillám, megjátszva, hogy csak most keltem fel.

Elmosolyodva kíván jó reggeltet, látom rajt, hogy magába tudja, nem most ébredtem fel. De nem teszi szóvá. Ezért is tisztelem annyira. Annak ellenére, hogy már egy ideje ő a komornyikom, nem gondolom annak.

Fáradtan ülök fel az ágyon, morcosan, felfújt arccal nézve rá. Megcsipve arcom húzza le rólam a takarót.

- Úrfi, elég betegnek látszik - simít homlokomra tenyerével, ezzel megnézve, hogy lázas vagyok e. Hallom, hogy hanglejtése gúnyos, emiatt fel is nevetek.

- Hagyd a formalitást! - emelem meg fejem, hogy szemébe nézhessek. Azokba a mélyenülő, gyönyörű barna szemekbe, amitől mindig jobb kedvem lesz. - Szóval azt mondod, jó munkát végeztem? - mutatok végig magamon kérdőn. - Hihető?

- Hihető.

Hoseok:

Bűszkén nézem végig a kis drágának a művét. Ennél hihetőbben meg se csinálhatta volna. Márcsak azt kell elérnünk, hogy itthon maradhasson, velem. Ma van Valentin-nap, amikor az édesapja bemutatná neki a leendő feleségét, de miért menne ilyen értelmetlen találkozókra? Lehet önző dolog, de nem is hagynám.

Még három évvel ezelőtt történt az, hogy idekerültem a Kim család birtokára, mint dolgozó. Legelőször felszolgáló voltam, aztán egy napon... Személyesen is találkozhattam a leendő házúrával, Kim Taehyunggal. Abban a pillanatban tudtam, hogy nekünk valami úton-módon kereszteződni fog az életünk. Ez vicces, nem? Hiszen úgymond a szolgálója voltam a sok közül, én mégis idiótaságokat kezdtem képzelegni éjszakánként. Csak lefeküdtem, lehunytam a szemem és már meg is jelentek azok a telt, rózsaszín ajkak, amelyek számomra nagyon hasonlítottak egy szívre. Mozogtak, elnyíltak egymástól, szinte hívtak magukhoz egy csókra. Engem. Egy férfit. Micsoda disznóság! Azon a héten vasárnap, amikor a misén vettünk részt még felnézni sem mertem, mert féltem. Rettegtem attól a gondolattól, hogy bárki megtudhatja a mocskos képzelgéseimet. Borzasztó volt úgy kelni, úgy feküdni, hogy ezen kattogott az agyam, paranóiás ember módjára vigyáztam minden szavamra, tettemre, mitöbb. Ha az Ifjú Úrfi jelent meg azonnal földnek szegeztem tekintetem, nehogy észrevegyen engem. De hogyan volna nekem ekkora szerencsém? Természetesen engemet választott maga mellé komornyikká, így hát képtelen voltam alkalmazkodni a dolgokhoz. De annyira nehéz volt! És én tényleg azt hittem azon az éjszakán, hogy alszik, azért mertem csak megcsókolni! Ám tévedtem: már félálomban volt, amikor megzavartam. De hogy visszacsókolt! Azt a legmerészebb álmaimban sem hittem volna!