Szerepezések

Vkook - Az ördög angyali kara pt.2

Taehyung:

Egy jó ideje már, hogy csak bámulok magam elé, egyenesen előre, pontosan arra,  ahol nemrégiben még Jungkook trappolt.  Ideges lett,  mérges és ezért elment. Talán nem kellett volna nevetnem, de nem tehetek róla, nem éreztem magam a legjobb paszban,  mi több elég kínosan, emiatt is nevettem fel. Amit persze ismét félreértett.  Még csak ez volt a második alkalom,  hogy beszéltem vele, és már kétszer kiröhögtem. Igazán moderálhatnám magam, legalább az ő közelébe. Azt hiszem, elnézést kéne kérnem.  Igen,  akkor indulok is. 

— Ne is törődj vele!  — állítja meg lendítő lábam Jimin,  hogy egyet előbbrébb lépjen. — Ő mindig ilyen, egy mormogi nyuszi. 

— Nyuszi?  — értetlenkedem. 

— Miért, szerinted nem hasonlítanak? 

— De igen,  de talán a kutyával is — gondolok vissza, pár általam ismert kutyafajra. 

— Hát ti meg,  hogyhogy ketten?  — jelenik meg a semmiből Sehun.  Mellettem áll, soha sem állna Jimin mellé, nincsenek jóban. Ha jól emlékszem, tizedik óta. Hogy miért azt nem tudom, ugyanis Sehun nem mesélt ilyen dologról. 

— Miért kérded? — szólal meg előttem Jimin. Gyors,  és már a karomba is belekarolva dől rám. Remek.  Biztos puha vagyok.  — Csak hogy tudd,  ismerkedem. 

— De ti már ismeritek egymást!  — néz rám barátom amolyan "Mi a francról hadobálsz itt össze? " Nos,  barátomocskám, azt hiszem, lesz mit mesélnem neked. 

— Mi közöd hozzá?! — bújik belém a kelleténél is jobban Jimin.  Kissé kellemetlen ez a helyzet,  szűkös. Ráadásul köztünk nincs is ilyen szoros kapcsolat.  Egy alig észrevehető fintort vágva szedem le magamról a kezeit,  nehéz, mintha hozzám ragadt volna. 

— Ne haragudj, de órára kell mennem!  — mosolyodom el bocsánatkérően,  majd a haveromnak biccentek,  hogy induljunk. Tényleg jó lenne már a terembe lenni,  meg kell még írnom az angol házim.  Sajnos elfelejtettem.

Jungkook:

— Na, mi az? Nála is benyaltad magad? — kérdem Jimintől a következő szünetben, kint cigizve a többiekkel az iskola mögött. A kis szőke egy fülig érő vigyorral az arcán álldogál mellettünk, büszkén kihúzva magát, hogy most ő bizony nagyon is jót cselekedett. Aha, persze, hogyne. Csak megint rányomta magát egy szerencsétlen srácra. Újabb áldozatot szerzett magának! 

- Csakhogy tudd, nem kellettem magamat benyalni nála - kuncog, miközben elfogadja a cigit Suga hyungtól, és egy eléggé ribancos mozdulattal rá is gyújt. - Oda volt értem már azelőtt is. Most csak örömöt okoztam a napjában. Tudod, foglalkoztam vele - magyarázza nagyképűen, mire csak unottan bólogatni kezdek. Hát hogyne Jimin, a társaságod elengedhetetlen az életben. Pontosan! Ha nem ismered Park Jimint sosem élhetsz normális életet. 

- Nézzenek oda, mit ettél reggelire, benéztem szeletet? - nevetek fel gúnyosan, ahogyan a többiek is ezen a jó kis beszólásomon. - Nem mindenki bír téged, és hogy tudj róla: Taehyung velem akart eredetileg barátkozni, nem pedig veled. Ugyanis összebarátkoztam vele tegnap a templomban  - vetek felé egy fölényeskedő pillantást. Egyetlen minitumra, mintha hyungom arca a vesztésnek a félelméről árulkodna, de hamar el is illan ez az illúzió. Harminckét fogas vigyor kúszik arra a szép arcára, majd a vállamnál fogva átkarol, miközben egy mélyet szív a cigijéből.

- Ez azt jelenti, hogy nekem is ott kell ma lennem a templomba - bólint inkább magának, mint nekem, majd mielőtt ellenkezhetnék a srácok is teljesen beindulnak az ötletre, és lelőhetetlenné változnak. Sajnos...