Szerepezések

NamJin - A hercegnő és a kertészfiú meséje pt.1

Tartalom:  Kim NamJoon egy elég szórakozott fiúcska, aki tudja, hogy kell élni és nem is fél megmutatni az embereknek ezt az énjét. Egy napon édesapja annyira lebetegedett, hogy őt küldi el maga helyett dolgozni. Nem akarja, hogy kirúgják és mivel NamJoon amúgy sem tanul már, úgy gondolja, jó helye lesz ott. De még milyen helye! Annál a bizonyos háznál találkozik egy gyönyörű, rosszaságra éhes férfival, aki azon nyomban megtetszik neki.   
Hossz:1/?

Nyerte: Szonjaca
Szerepek: 
Kuti – SeokJin
Aoi – NamJoon

SeokJin:   

Becsapva magam után az autó ajtaját viharzok a bejárathoz. Nem hiszem el, annyira elegem van már ebből az egész sofőrösdiből. Ezerszer megmondtam a szüleimnek, hogy nem kell küldeniük értem kocsit, de csak azért is. És ki jár rosszul? Hát persze, hogy a drága kis Jinie... Ez az első évem az egyetemen, de emiatt a külön bánásmód miatt kinéznek az emberek. Nincs egy barátom se, ami nem kissé idegesít.

– Hol van a kulcsom? – keresgélek a zsebem mélyén, de csak nem találom. Még ez is! Ahj már!  Bosszankodva nézek körül hátha találok valami dugi kulcsot. De sajnos nincs, egy sem. Hogyan is lenne?  Mi nem vagyunk ahhoz hétköznapiak. Dühösen fordulok hátra a bokrokat gyomláló emberkéhez, akit bár eddig még sosem láttam, de most pont, hogy nem érdekel.  – Ki tudod nekem nyitni az ajtót?

– Én? – kérdez vissza meglepődve, majd egy bólintás után előhalássza kulcscsomóját, kinyitva nekem az ajtót.

– Köszönöm – megyek be a házba. Ezek szerint itt dolgozik vagy mi,  máskülönben miért lenne nála kulcs? Nyújtózkodva viszem fel a szobámba a táskám, aztán át sem öltözve indulok meg lefelé. A konyhába. Éhezem. Reggel ettem utoljára. Így hát összedobva magamnak valami kaját tömöm magamba az egészet és csak most jut el a tudatomig, hogy akivel találkoztam, nem tudom kicsoda. Egy idegen. Nekem kéne köszöntenem az új alkalmazottakat, ha más nincs itt, igaz? 

– Ki vagy te?  — szegezem neki a kérdést, mikorra már a ház előtt vagyok.

— Ilyenkor kell megkérdezni? – nevet fel, ezzel megmutatva arcán két kis benyomódást. Édes, szeretem a gödröcskéket. – Kim NamJoon, itt dolgozom, persze csak az apám helyett. Te?

– Én is Kim vagyok – mosolyodok el lágyan, sokáig elnézném a mosolyát. – Kim SeokJin. Miért kell helyettesítened?

– Mert beteg és nem akarja, hogy kirúgják!

– Senkit nem rúgnak ki azért mert beteg! – dorgolom meg a vállát.

— Mint mondtam én helyettesítem – ránt vállat, majd levezetve tekintetét rajtam végigméri testem. Ez annyira zavarbaejtő.

NamJoon:

Na, tessék, apámnak is a legjobbkor kell lebetegednie. Ahj! De azért sajnálom is az öreget, hiszen annyira szeret annál a családnál kertészkedni, hogy szinte az az élete, erre meg egy kis influenza ágyhoz köti. Remélem, hogy hamar meggyógyul, két okból is: rossz a fatert ilyen helyzetben látni, néha már a könnyeimmel küzdök, de miatta erős vagyok, a második ok pedig az, hogy a "kedves" főnöke azt mondta neki, hogy valakit keressen maga helyett, különben kirúgja. Hogy lehet ekkora köcsög?! – morgom, miközben nyesem le a bokrokat a ház előtti kis kertben, már annál a háznál. Elegem van ebből! Apa, gyógyulj meg, de most!

***

Végig vezetve a szemem SeokJin testén kiszárad a szám. Férfi létére annyira tökéletes és egyben gyönyörű, akár egy mesebeli hercegnő. Bámulatos. Ráadásul annak a köcsögnek a fia is.