Szerepezések

Taegi - Ágynak nyomva pt.3

Yoongi:

Nem tudom, mennyit aludhattam, de csendes pihenőmet egy elég éles hang zavarta meg. Csörömpölések, jajgatások és szitkozódások. Na jó – kelek ki az ágyból, hogy elhagyjam a szobám –, bárki is az, kinyírom. Bár a káromkodások alapján V az. Mit csinálhat? Kilépve a nappaliba nem látok senkit, de nem foglalkozva vele folytatom utam. A konyhában van. Nem tétóvázom, szinte felrántom az ajtót. Ott áll a gáztűzhely előtt, mutató ujját hevesen harapdálva, kétségbeesett tekintettel. Istenem már!

– A francba! – kiáltja el magát ismét, mikorra az olaj ráfröccsen kezére.

– A többiek?  – lépek közelebb, hogy meg nézzem, mit alkot.

– Nem tudom! – dobbant egyet hisztisen a lábával. – Bementem duzzogni a szobába, elkezdtem nézni egy sorozatot, és mire visszajöttem senki sehol.  Gondolom boltba vannak vagy tudom is én!  Egy nap kilencvenszer mennek el itthonról.

– Értem – bólintok arrébb tessékelve őt a gáz elől. Idióta, komolyan mondom már. Megingatva fejem veszem lejjebb a lángot. Nem csoda, ha ugrált az olaj, ilyen nagy lángnál nekem is azt tette volna. Húst süt, Jin hyung kaja nélkül hagyta volna szegényt? 

– Éhes vagyok, kérlek csináld meg nekem!  – hajtsa le a fejét könnyes szemekkel. Vissza kell fognom a kitörni készülő mosolyom. Ilyenkor olyan gyerekes, bár eddig csak a többiekkel volt ilyen, de most hogy megtapasztalom, igazat kell nekik adnom. Eszméletlen édes.

A húsvilláért nyúlva forgatom meg a kinézetre elég sötét húst. Azt hiszem, leégett. Magamba kuncogva veszek le egy tányért a szekrényből és szedem ki a szénné égett ételt.

– Van még itt hús?

– Itt van! – nyújt felém egy tányért, amin egymásra pakolgatva helyezkedik el az a finom husi. – A hűtőbe találtam, gondolom hyung ezt akarja vacsira, de csak nem haragszik meg, ha egy kettőt megeszünk, igaz? — néz rám választ várva azokkal a nagy szemeivel. Nem bírom tovább kuncogásom utat tör magának, így megingatva fejem kapok le a tányérról négy szeletet, egyesével belehelyezve a serpenyőbe.

Az első adag hamar kész is lesz, gyorsan szedek neki és magamnak, majd mivel úgy gondolom, miért ne süthetném meg a többit - legalább Jin pihenhet –, ezért újabb adagba kezdek. Míg mindketten esszük azt a finom, omlós ételt egy-egy kenyérrel, figyeljük az éppen sülő húsokat. Oldalra nézve megpillantom csillogó szemeit és amilyen jó kedvvel majszolja ételét. Biztos nagyon éhes volt már. Tekintetem végül azokra az éppen mozgó ajkaira téved: akaratlanul a"csókunk " jut eszembe. Miért van az, hogy azt kívánom, bárcsak ismét megtenné? Mármint ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy hozzám érjen. Ez normális?! Nem, ezt bizonyítja, hogy hazugságon kapom magam.

– Nagyon fázom!

– Lázas vagy? – ijed meg azonnal, a homlokomra ejtve kezét.

– Dehogy, ne hülyéskedj – korholom meg –, inkább gyere, ölelj meg!

Magam sem hiszem el, mit csinálok. Nekem tényleg valami bajom van.

Taehyung: 

Magam is meglepődöm kérésén, majd kicsit pironkodva, de mögé sétálok, és jó szorosan hozzábújok. Érzem, ahogy megfeszül érintésemre, de nem lök el. Nem is tudom, miért tartottam tőle, amikor őmaga kért meg erre. Annyira aranyos, nem bírom. A vékony teste forró az ölelésembe, szerintem biztos, hogy lázas. De lehet olyan, mint a gyerekek; amikor beteg jól esik neki a testi kapcsolat. A gondolatra csak jobban zavarba jövök, és beléfúrom a fejemet.