Recovery - h.s [hun] // befejezett

1.

A bár felett lévő elvakítóan világító fények szinte lehetetlenné tették, hogy el tudjam olvasni a hely nevét, ahova most beléptem. Utáltam ennyire kicsi, omladozó falú kocsmákba jönni. Alig tudsz válogatni a lányok közül, akiket hazavihetsz, főleg így, hogy gyakorlatilag én jöttem ide utoljára. Vagy egy nálam több, mint tíz évvel idősebb nővel kötöttem ki esténként, vagy egy velem egykorúval, aki csak azért akart szexelni velem, hogy felidegesítse apucit. Az utóbbi fajta minden egyes tagja abban reménykedett, miután elküldtem őket másnap reggel a házamból, hogy valamikor még fel fogom hívni őket. Persze ehhez a könyörgő kiskutyaszemek sem maradhattak el.

Én nem az a fajta vagyok. Ha fel kéne címkézni magamat, akkor azt mondanám, hogy én az a fiú vagyok, akit a szülők elüldöznek a lányuk közeléből. Van, hogy egész éjszaka kimaradok. Mindig más nővel fekszem le. Több bunyóba is belekeveredtem már. Rengeteg tetoválásom volt, és többet káromkodtam, mint amennyi egészséges lett volna. Nekem ez így teljesen jó volt, de mások számára inkább rémisztő és visszataszító. Ekkor mindig azt gondoltam, hogy az emberek azt a bizonyos karót, amit lenyeltek, kihúzhatnák a segglyukukon keresztül, és élhetnének egy kicsit; de ez csak az én véleményem.

- Mit adhatok? – kérdezte a kopaszodó pultos, amikor helyet foglaltam az egyik bárszéken, aminek a bőrülése már több helyen is szakadozni kezdett. A felettem lévő lámpa fénye pislákolt, a tömény cigifüst pedig irritálni kezdte a szememet.

- Három vodkát – mondtam. Nem voltam elég idős ahhoz, hogy legálisan igyak, sőt, még ebbe a bárba se léphettem volna be; de már elég régóta éltem itt, hogy tudjam: ha a pultosoknak egy kicsit több borravalót adsz, akkor le fogják szarni, hogy hány éves vagy. Kitöltötte nekem a rendelésemet, majd egy mosoly kíséretében elém tolta a poharakat. A fogai sárgák voltak.

A hely gyakorlatilag halott volt, kivéve pár kiütött embert, egy túlsúlyos csávót és engem. Akkor jöttem rá, hogy nagy valószínűséggel egyedül fogom tölteni a mai estét, amikor az utolsó nőnemű lény is úgy egy fél órája hagyta el az épületet. A hely csendjét csak az egyik sarokban lévő zenegép hangjai törték meg; ami nem mellesleg, elég szar zene volt. Nem így képzeltem el a mai estémet, de hajnali háromkor nem volt sok választásom. Ott ültem, míg a fejem lüktetett, azt azonban nem tudtam, hogy attól a ricsajtól, amit az az idióta gép adott ki magából, vagy az elfogyasztott italok voltak rám ilyen hatással.

- Mi a neved, fiam? – hallottam meg hirtelen a pultos hangját, miközben egy, látszólag már így is tiszta, pohárt törölgetett a kezében lévő ronggyal. Az akcentusa erős volt, akárcsak azé az énekesé, akinek a dalai szóltak.

Első gondolatom az volt, hogy hazudjak, de nem igazán láttam értelmét. Majdnem minden bárban tudták, hogy ki vagyok, így volt egy megérzésem, hogy ez a sárga fogú faszi is sejtette, ki lehetek.

- Harry. Harry Styles – mondtam, majd lehúztam az újonnan kért italt. Az égő érzést rögtön megéreztem a torkomban, de már hozzá voltam szokva.

- Nem kell reggel iskolába menned, fiam? Miért vagy itt? – kérdezte, míg egyik könyökét megtámasztotta a pulton. Ugyanúgy bűzölgött ez az ember, mint maga a hely.

- Számít? – csattantam fel. Éreztem, hogy az alkohol már most kezd a fejembe szállni. Sokkal ingerlékenyebb lettem, és az így is akcentusos beszédemről pedig még jobban ki lehetett venni, hogy nem itt születtem. Arról nem is beszélve, hogy egyre nehezebben ejtettem ki a szavakat.

- Szerintem nem kéne többet innod, már így is alig értelek. Honnan valósi vagy? – kérdezte.

- Anglia. Anyámmal tavaly költöztünk ebbe a lepratelepre – nem láttam értelmét hazudni, így ugyancsak az igazat mondtam. A férfi felkuncogott, majd elvette az előttem lévő üres poharakat.

- Lehet fel kéne hívnom anyukádat, hogy jöjjön el érted. Mi a telefonszáma?

- Nem kell, jól vagyok – mondtam neki, majd leszálltam a bárszékről, és a kijárat felé vettem az irányt. Nem voltam kíváncsi az anyám idegesítő képére, úgyis egy kibaszott nagy vita alakulna ki köztünk, aminek semmi értelme nem lenne. Úgyis azt csináltam, amit akartam. Amúgy sem élek már vele többé.

A jóleső szellő borzongást küldött végig a testemen, amikor kiléptem az utcára. Az elfogyasztott alkoholmennyiségtől egy kicsit megizzadtam, de a szélnek hála a testhőmérsékletem visszaállt a normálisra.

Imbolyogva sétáltam az utcán, és próbáltam felidézni, hogy melyik ház lehet az enyém. Amikor megpróbáltam átlépni egy széttört betondarabot, a lábamat nem emeltem fel elég magasra, és hasra estem.

Kicsit vissza kellett kapnom az eszméletemet, majd megpróbáltam felállni, de ekkor egy kezet éreztem meg a karomon. Hirtelen megijedtem, azt hittem, hogy valami hajléktalan akar engem kirabolni, majd megölni egy banánnal. Nem a legjobb környéken éltem, és többször is hallottam már, ahogy az emberek arról beszélnek, mennyi embert raboltak már itt ki. Én nem fogok közéjük tartozni.

Az ismeretlen szorítása erősödött a karomon. Amikor tisztán láttam, megfordultam és pofán akartam ütni, de ekkor nem egy hajléktalannal találtam szembe magamat.

Hanem egy zsaruval. 

Hamarosan folytatódik... 

2018. 08. 16.