Recovery - h.s [hun] // befejezett

44.

H A R R Y

A rajtam lévő pulcsit egy kicsit jobban összehúztam magamon, majd megdörzsöltem a szemeimet annak reményében, hogy kicsit magamhoz térjek. Odakinn még mindig sötét volt, a reptéren a fények vakítóan hatottak az így is még álmos szemeimnek. Hemzsegtek az emberek annak ellenére, hogy majdnem hajnali négy óra volt, de mit is vártam ebben az állandóan nyüzsgő városban. Gemma mellettem ült, a füleiben ott voltak a füllhallgatók, miközben a vállamon aludt. A rajta lévő vastagkeretes szemüveg lecsúszott az orrán, egy hatalmas pulcsi volt rajta - ami nem mellesleg az enyém volt - és egy szürke melegítő. A másik oldalamon Lily ült, aki az előttünk elhaladó embereket nézte sóhajtozva. Rajta is egy melegítőnadrág volt és egy Stanford-os pulóver, amiről el is felejtkeztem, hogy van nekem. Egyik előnye, ha felvesznek ide, hogy még ennek ellenére is küldenek ingyen egy pulóvert, még jobban ösztönözve arra, hogy oda menj. Lily még így is reszketett a hidegtől, ami kintről áradt befelé a ki-bejárkáló embereknek köszönhetően.

- Visszaaludhatsz nyugodtan - motyogtam neki. - Majd felébresztelek, ha indulnom kell.

Megdörzsölte fáradt szemeit, az alattuk lévő sötét karikáknak köszönhetően sokkal sötétebbnek tűntek az amúgy gyönyörű, tiszta óceán kék szemei.

- Megvagyok - mondta egy halvány mosollyal. Egy magas szőke hajú lány, túlságosan is kifogásolhatatlan sminkkel a korai órák ellenére haladt el előttünk sietős léptekkel, eközben pedig Lily végig rajta tartotta a tekintetét, majd egy nagy sóhajt engedett ki ajkai közül, amikor a lány eltűnt a látókörünkből.

- Mi van veled? - cukkoltam és egy picit megböktem az oldalát. Megugrott és megfogta az oldalát, de elmosolyodott.

- Semmi - hazudta. A szemei most egy vörös hajú lányon voltak, akin a lehető legszűkebb farmer volt, amit életemben láttam.

- Lily...- próbálkoztam újból, mert nyilvánvaló volt, hogy hazudik.

Mély levegőt vett, amit egy pár másodperc múlva kifújt. - Itt van egy csomó... gyönyörű lány. Hosszú a hajuk, a szemeik csillognak, és--

- Ez a baj? Azt hiszed, hogy nem vagy gyönyörű?

- Nem igazán - vonta meg a vállait. Annyira beletörődve mondta, hogy úgy éreztem, a szívem szakad meg érte minden egyes szóval, amit kimondott. - Legalábbis annyira nem, mint amennyire ők.

- Lily --

- Ne - szakított félbe fejrázva. - Tudod, bárcsak ez az egész meg se történt volna. Picsába a rákkal. Picsába a hajam leborotválásával. Picsába, hogy ilyen a szervezetem. Mindenki úgy néz rám, mintha valami szörnyszülött lennék, és szar, mert tudom, hogy igazuk van. Vissza akarom kapni a hajamat. Akarok egy normális napot, és újra szépnek akarom magamat érezni.

Szavaira összeszorítottam a szemeimet. - Baba - próbálkoztam, majd ujjammal felemeltem a fejét, hogy a szemeimbe nézzen a reptér koszos padlója helyett. - Attól, hogy kiderült, hogy rákos vagy, nem jelenti azt, hogy kevesebb is lettél, mint ember. Ugyanaz a lány vagy, akibe hat hónappal ezelőtt szerelmes lettem - hat hónapja volt az a buli? Mi a szar..

- Csak újra úgy akarok belenézni a tükörbe, hogy ne kapjon el a sírás - annyira halkan suttogta, hogy abban sem voltam biztos, hogy jól hallottam addig, amíg bele nem nézett könnyes szemeivel az enyéimbe. Azóta viselkedett furán, amióta beszélt az orvossal, de azt nem gondoltam volna, hogy ez állt volna a háttérben.

- Ez hülyeség - mondtam neki, és nyeltem egy nagyot, mert félő volt, ha nem teszem, lefolynak az arcomon a dühtől és szomorúságtól előtörni készülő könnyeim. - Lilian, ahogy most nézlek csak az jár a fejemben, hogy mennyire nevetséges, hogy azokhoz a lányokhoz hasonlítod magadat, mivel te sokkal jobb vagy, mint ők.