Recovery - h.s [hun] // befejezett

42.

L I L Y

Kimerültem, de boldog voltam. Boldog voltam, hogy elfáradtam, boldog voltam, hogy éltem, boldog voltam, hogy amellett az ember mellett ébredhettem fel, akit szerettem. Ha ennél jobban lehetne bárkit is szeretni, mint amennyire őt szeretem, szerintem a szívem azon nyomban felrobbanna a szeretettől.

Hallottam, ahogy Harry halkan dúdolgat valamit, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi a dal címe. Éreztem, ahogy vibrál a mellkasa a fejem alatt. Próbált nem felkelteni, de azt nem tudta, hogy azóta ébren vagyok, amióta legelőször megpuszilta a homlokomat.

- Miért hagytad abba? – suttogtam, amikor elhalkult a hangja. Annyira imádtam amikor énekelt!

- Nem tudtam, hogy fenn vagy – hallottam a mosolyát, ami bele gondolva elég fura volt, hiszen nem lehet hallani, ha valaki mosolyog. Újra egy puszit éreztem meg a homlokomon, amit már annyiszor csinált, hogy kezdett idegesítő lenni.

- Már egy ideje igen – felmosolyogtam rá, mire ő a karjait erősebben fűzte a derekam köré. Amikor rám emelte azokat a csillogó zöld szemeit, amikhez még a gödrcsökés mosoly is társult, úgy éreztem, hogy újra szerelmes lettem. Ezután Harry megint nekiállt énekelni, és rájöttem, hogy ez egy új szám volt.

- Szörnyű emberek vagyunk, ugye tudod? – kuncogtam. Elhúztam tőle, és kikeltem az ágyunkból. Tetszett ez a jelző. A mi ágyunk.

- Miért is? – kérdezett vissza, de a figyelme nem az arcomon volt, sokkal inkább a csupasz hasamon, amin rajta volt pár lilás folt az előző este bizonyítékaiként. Bevallom, pokolian fájt, de túl boldog voltam ahhoz, hogy a fájdalommal törődjek.

- Ki szexszel karácsonykor?! – hagytam figyelmen kívül a bámulását. Tudom, hogy ő nagy dobra verné, de jól voltam. Sőt, soha nem voltam még jobban, mint abban a pillanatban.

Pár másodperc után végre a szemeimbe nézett, a megkönnyebbülés pedig lavinaként árasztotta el testemet, amikor azt felelte, hogy: - Úgy tűnik, mi.

- Harry! – az arcom már fájt a vigyorgástól, közben pedig felhúztam a lábaimra egy pár szabadidőnadrágot. Annyiszor akartam kimondani a nevét, ahányszor csak tudtam. Imádtam, ahogy a nevét formáló betűk lepörögtek a nyelvemről.

- Lily – ő is mosolygott. Reméltem, hogy a tegnap este neki is annyira csodálatos volt, mint nekem.

- Harry – mondtam újra a nevét, de csak azért, mert nem tudtam mit válaszolni, és valamit kellett volna, tekintve, hogy én kezdtem el a beszélgetést.

Ekkor egy hangos kopogás hallatszódott az ajtó mögül. Én konkrétan a váratlan hang miatt halálra rémültem, amin Harry természetesen jót nevetett. Ledobta a meztelen testéről a takarót, majd ahhoz a szekrényhez ment, amiben a márkás melegítőnadrágjait tartotta. Komolyan mondom, annyira rendezett volt, hogy néha beleőrültem.

Mögötte mentem a bejárati ajtó felé. Egy kicsit kinyitotta, hogy ki tudjon nézni, ki is az a váratlan látógató, de az illető ekkora már beslisszent a lakásba. Az illető ma valahogy máshogy nézett ki. Sokkal csinosabb volt, még akkor is ha a haja egy egyszerű lófarokban volt, és alig viselt sminket. A kezeiben szatyrokat cipelt, az ajkait egy őszinte vigyor foglalta el.

- Gemma, mi a franc?! – lett gyanakvó Harry hangja. Ennek ellenére a férfi amint meglátta testvérét, egy meleg ölelésbe húzta.

- Ajándékokat hoztam – vont vállat a nő, majd a kezeiben lévő szatyrokat egy kicsit megemelte egy kínos mosoly kíséretében.

- Nem kellett volna – forgatta meg Harry a szemeit, majd becsukta az ajtót és a konyhába invitálta nővérét, ahol kihúzott neki egy széket. Én egy kicsit kínosan éreztem magamat. Még a lakást sem díszítettük fel az ünnepekre, mert Harry azt mondta, hogy értelmetlen lenne, mert csak mi látnánk. Őszintén szólva, szerintem nem is volt neki semmilyen díszeleme a lakásban.