Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 2. fejezet

H A R R Y

Cipőm talpának kopogása a linóleum ellen majdnem olyan hangos volt, mint az asztalokon csörgő telefonok hangja hátulról. Nem is emlékeztem, hogy mikor keltem fel legutoljára ennyire korán, sőt, arra még inkább nem, hogy mikor hagytam el a lakást ennyire korai órákban. Ránéztem a telefonom képernyőjére, ami délelőtt tíz órát mutatott, én pedig már most ki voltam merülve.

- Segíthetek? - kérdezte meg egy nő az asztal mögül, ami egyfajta recepcióként szolgált. Új volt. A névtábláján a Gilbert név szerepelt, szőke haja szorosan hátra volt fogva. Biztos voltam benne, hogy ő olyasvalaki volt, aki szerette a kemény zsarut játszani.

- Igen, öm... - motyogtam, a szám kiszáradt. Tényleg ezt akarom? Persze, hogy nem, de muszáj volt. - Sergeant White-ot keresem.

Fel-le kezdett el méregetni a vastag keretes szemüvege mögül. - White kapitány az irodájában van. Hátul találja.

Bólintottam, gyorsan elmotyogtam egy köszönömöt, majd elhaladtam az emberek mellett, akik valamilyen piti ügy miatt akartak feljelentést tenni ezen a napon. Őszintén mondom, akkor is megkerestem volna White-ot, ha ez a nő nem mondja meg, hogy hol van. Nem hiába keltem ki ma az ágyból.

- Harry Styles! - mosolyodott el, amikor beléptem a szobába. Becsukta az egyik ügy aktáját, amit éppen akkor nézett és hátradőlt a székében. - Jó látni téged.

Azon kaptam magam, hogy visszamosolyogtam rá. Jó ismerősöm volt, így nem tehettem róla. - Gratulálok az előléptetéshez, kapitány - mondtam, mire az ő arcán egy nagy vigyor foglalt helyet.

- Köszönöm - mondta még mindig vigyorogva. - Mit tehetek érted?

Újra kiszáradt a szám. Nem akartam ezt csinálni. - Beszélni szeretnék veled.. ömm.. - nyeltem egyet, de még mindig úgy éreztem, mintha a torkomban egy sivatag lenne. Miért volt ez ennyire nehéz? - Azon gondolkodtam, esetleg van-e arra lehetőség, hogy visszakapjam a munkámat.

White felemelte az egyik szemöldökét, karjait a mellkasa előtt keresztezte. - Szeretnéd visszakapni a munkádat?

- Igen - bólintottam lassan. Nem akartam. - Vissza szeretném kapni - nem akarom.

Egyik kezével elkezdte simogatni az állát. - Nekem az tetszene, Harry, azok után amik történtek... - hagyta félbe a mondatot. A legtöbb ember sosem tudta, hogyan hozza fel ezt a témát. Ennek én örültem. - Nagyszerű lenne, ha újra itt dolgoznál.

Azt hiszem, ennek örülnöm kéne. Végre lenne valami cél, ami miatt felkelhetnék reggelente és kimehetnék a lakásból. Na, nem mintha akartam volna, de tudtam, Lily büszke lenne rám, ami jó érzéssel töltött el.

- Nagyszerű - mondtam rezzenéstelen arccal, habár White még így is csak vigyorgott felém. - Mikor kezdhetek?

Elkuncogta magát. - Amikor csak szeretnél.

- Holnap akkor?

White felemelte az egyik szemöldökét. - Igen... mondjuk az lehet egy kicsit korán van, de szerintem mindenki örülne, hogy újra a köreinkben tudhatunk téged.

Én bólintottam. - Nagyon szépen köszönöm. Szükségem van erre - hazudtam összeszorított fogakkal, de ha észre is vette, nem tette szóvá. Meg kellett értenie, hogy mennyire nehéz volt ez számomra. Még az is egy hatalmas csodának számított, hogy ma reggel felkeltem a kanapéról... na jó, igazából Lily győzködött, hogy keljek fel, de ha ezt bárkinek is elmondanám, őrültnek nézne.