Recovery - h.s [hun] // befejezett

26.

L I L Y

A falhoz nyomott, az ujjaimmal azonnal megtaláltam a fürtjeihez vezető utat, az övéi pedig a szoknyám alá vándoroltak. Az ismerős mentol íz miatt sokkal több nyál termelődött a számban. Akartam őt, szükségem volt rá. Mindennél jobban.

- Harry - nyögtem. Alig bírtam kiejteni a nevét, és az arcán megjelent egy mindent tudó vigyor, mint aki élvezi, hogy ezt váltja ki belőlem.

- Lilian - mondta, és kezeivel a combom alá nyúlt, majd hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj. Éreztem az izmait, amikor hátraesett az ágyra. Kivételesen én kerültem felülre, így én voltam a dominánsabb fél.

Most én vigyorogtam rá. Lehajoltam az arcához és apró csókokkal kezdtem el behinteni az állkapcsát egyre lejjebb haladva. Különösen nagy figyelmet fordítottam azokra a helyekre, amik miatt felnyögött.

- Lily - mondta, csakhogy ez nem az ő hangja volt.. hanem egy lányé?

- Lily! - hallottam meg újra, mire felriadtam. Nem Harryn voltam, előttem pedig egy tábla volt, amin történelemmel kapcsolatos dolgok voltak.

Megforgattam a szememet az előttem álló lányra nézve. - Mi van? - kérdeztem. A Harryről való képzelgéseim egyre irányíthatatlanabbak lettek.

- Ideje menni. Tudod, haza - válaszolt Amelia. Láttam rajta, hogy ideges, és a kezét a csípőjére tette. Mennyi ideig álmodozhattam?

Félénken bólintottam, majd felálltam a székemről és követtem őt kifele a tanteremből. Amelia egyből az autója felé vette az irányt, én meg a tömegben próbáltam megkeresni a barátomat.

A Mercédesz-ének volt támaszkodva. Egy kék sapka volt a fején, a szemeit pedig egy sötét napszemüveg takarta. Egy puszit adott a homlokomra mielőtt kinyitotta volna nekem a kocsiajtót.

- Milyen napod volt, kicsim? - kérdeztem, amikor az ujjainkat összefűzte és a sebváltóra tette. Semmilyen fajta szikrát nem éreztem, amikor megfogta a kezemet, ami rossz volt, mivel ezelőtt egy nagyon kicsit éreztem a pillangókat a hasamban, amikor megcsókolt.

- Jó volt - mondta szűkszavúan azt, amit mindig válaszolni szokott ilyenkor. Minden nap megkérdeztem ezt tőle, amikor értem jön. Ő soha nem kérdezi vissza.

Leparkolt a rendőrség előtt, én meg kiszálltam a kocsiból. Előtte azonban simán elköszönt. Semmi csók. Semmi 'szeretlek'. Csak a motort hallottam, ahogy elhúzta a csíkot. Már hozzá kellett volna ehhez szoknom.

Amikor beléptem az épületbe és megláttam a túlságosan is ismerős göndör fürtöket hirtelen nehéznek bizonyult a táskám. Éreztem, ahogy az arcom azonnal elvörösödik, amikor eszembe jutott, hogy mennyire könnyen csalt álomvilágba.

Egész hétvégén kerültem őt, hogy ne kelljen vele beszélnem, amit nyilvánvalóan kellett volna. De most nem tudtam megóvni magamat ettől. Olyan gyorsan dobogott a szívem, miközben az íróasztalomhoz mentem, hogy félő volt, kiugrik a bordáim közül.

Megpróbáltam nem észrevenni, hogy milyen gyorsan felkapta a fejét, amikor meghallotta a lépteimet. Azt még jobban megpróbáltam ignorálni, ahogy a szemével követte a mozdulataimat.

- Lilian - üdvözölt. Normális Harry köszönés. De, ha annyira normális volt, akkor a szívem miért kezdett el őrülten dobogni a szavaira? Miért éledtek fel a pillangók a hasamban?

- Harry - válaszoltam. Majdnem leejtettem a táskámat a földre, nagyon remegtem.

- Azt hiszem, beszélnünk kéne - nevetett. Lenyűgözött, hogy ő még akkor is képes volt nevetni, amikor én majdnem összeestem. Felállt az asztala mögül, és intett, hogy kövessem.

Bevezetett a mosdóba, majd becsukta maga mögött az ajtót. A rendőrség ma szinte üres volt, így zavartalanul tudtunk beszélgetni. Nagyszerű...

- Nézd, Harry..

- Lilian, én..

Mind a ketten egyszerre kezdtünk el beszélni, ami miatt elnevettem magamat, és megpróbáltam ellazulni.

- Először te - mondtam.

Harry vett egy mély levegőt, és nekidőlt háttal az ajtónak. - Nézd, ami történt..

- Minden rendben - vágtam közbe. Már abból rájöttem, hogy az egészet el akar felejteni, ahogy elkezdte a mondatot. Ez a legegyszerűbb. Remélhetőleg most akkor ki tudom őt verni a fejemből. - És szerintem igazad van. El kell felejtenünk.

Összezavarodottság jelent meg a szemeiben. - Nem, Lily. Nem akarom elfelejteni.

- Mi?

- Nem akarom elfelejteni - ismételte meg. - Hosszú ideig tartottam magamban, és most..

- Mióta? - kérdeztem, a lábaim remegni kezdtek.

Nem válaszolt, csak felsóhajtott.

- Amióta el kellett mennünk arról a buliról.

Nem hiszem el.

- Nézd, mindenre emlékeztem arról az estéről, és bepánikoltam, amikor szembeállítottál vele. Soha, senkit nem szerettem még ennyire, és egyszerűen csak..

- Nem mondhatod ezt - mondtam becsukva a szemeimet, mert éreztem, hogy bármikor elsírhatom magam. - Nem mondhatod azt, hogy nem emlékszel, utána meg azt, hogy mégis szeretsz, mert már van egy barátom.

- Nem azért mondtam el neked, Lilian, mert féltékeny vagyok. Azt akarom, hogy boldog legyél, és amikor múltkor este felhoztam ezt a témát.. nem tűntél boldognak.

- Harry, az vagyok - olyan könnyen mondtam ki ezt a hazugságot. Mintha saját magamat pofoztam volna meg.

- Törődik veled, Lily? - kérdezte, és olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy úgy éreztem, a falak egyre jobban közelednek felém.

- Mi van? - kérdeztem vissza, és a fejemet is megráztam, hiszen azt hittem, hogy rosszul hallottam a szavait.

Harry vállat vont. - Törődik veled? Vagy könnyen a helyébe tudnék lépni?

Nem tudtam válaszolni a kérdésére, hiszen Louis egyáltalán nem törődött velem. Ő inkább focizott vagy dobolt ahelyett, hogy akárcsak egy kicsit is, de törődjön velem. Egy nap jó volt vele, de a többi hat rossz a hétből. Nem is szerettem Louist. Azt szerettem, hogy valaki mellettem volt.

- Gondoltam - forgatta meg Harry a szemeit. - Lily, én úgy bánnék veled, ahogyan azt megérdemelnéd.

Egyre közelebb jött hozzám. Amikor a kezeit az arcomra tette, én becsuktam a szemeimet.

És amikor ajkaink egyesültek rájöttem, hogy még ezek után is táplálok Harry iránt érzéseket. Meg kellett hoznom egy döntést, és tudtam, bárhogy is döntök, ennek nem lesz jó vége. 

Sziasztok! 

Csak annyit szeretnék mondani, hogy mint gondolom azt tudjátok, szerdán dél körül Louis egyik testvére, Fizzy elhunyt szívroham következményeként. Nem szeretnék ódákat írni, csak annyit, hogy remélem ezek után a Tomlinson családot csakis a rengeteg jó fogja érni az életben. Először Jay, most Fizzy.. még én sem bírom felfogni, nemhogy ők. Nyugodj békében, "kis"lány (hiszen 18 éves volt), reméljük odafent felhőtlenül boldog vagy anyukáddal, és vigyáztok a családotokra!❤️

Remélem tetszett a rész, kitartást a héthez! 

Xx.