Recovery - h.s [hun] // befejezett

3.

H A R R Y

Már majdnem álomba merültem, amikor egy hangos zajra felriadtam. Egyiket szememet kinyitottam, és azt láttam meg, amint valaki pár földre esett könyvet akar felvenni. A lány a világosbarna haját átdobta a válla felett, majd hangosan elkezdett pufogni. Egy pillanatra eltűnt egy ajtó mögött, így úgy gondoltam, hogy nyugodtan visszacsukhatom a szememet. White nem volt itt, szóval azt csináltam, amit csak akartam.

- Ébredj – mondta egy lány hangja, majd valami a mellkasomnak csapódott, és végül az ölemben végezte. Lustán megvakartam a szemeimet, majd a kezembe vettem az ölembe hullott lapokat.

- Megbocsáss? – kérdeztem. Talán ha megijesztem őt, akkor békén hagy. Ezelőtt ez mindig bevált.

- Hallottad, kelj fel. Sok mindent kell megtanulnod, haver – mondta, majd egy a szoba végében lévő asztal mögé leült a székre, miközben arra várt, hogy odamenjek. Nagy nehezen rá is vettem magamat erre, és odamentem hozzá. A lány elmosolyodott, amikor leültem az előtte lévő székre.

- KI a fene vagy te? – tettem fel a kérdést. Bátor a kis csaj. Eddig senki nem mert velem ilyen hangnemben beszélni, csak ő. Még azok is rájöttek, már csak a külsőm miatt is, hogy velem nem kéne packázni, akik nem ismertek.

A lány elmosolyodott. – Hagyd ezt a stílust, Styles. Lily vagyok amúgy. Nincsen sok barátod, nem igaz? – A hangjában nem lehetett se szomorúságot, de még csak kötözködést sem hallani.

- Igaz, de nekem nem kellenek barátok. Az emberek amúgy is seggfejek – haraptam be az ajakpiercingemet. Ő elkezdett valamit a gép billentyűzetén írni.

- Ez most csak azért mondod, mert nincsenek barátaid? – kíváncsiskodott, és egy széles vigyor jelent meg a világos rózsaszín ajkain. Én válaszként csak felnevettem. – Talán ha nem lennél ilyen, akkor az emberek meg akarnának ismerni.

- Nem kértem, hogy kielemezz engem, Lisa. Csak mutasd meg hogy csináljam a dolgokat, amiket kell ebben a pokolban – éreztem, hogy egyre idegesebb leszek.

- Lily – mondta egy nevetéssel egybekötve. Ha nem lenne ilyen idegesítő ez a lány, akkor még azt mondanám, hogy aranyosan nevet.

- Mi van? – kérdeztem összezavarodva.

- Lisának hívtál, de Lily a nevem.

- Tök mindegy – forgattam meg a szemeimet.

A székkel felém fordult, és a szemeimbe nézett. Ha szemmel ölni lehetne, akkor mostanra már halott lennék. Csak tíz perce ismerem ezt a lányt, de már most felidegesítettem. Ez egy új rekord.

- Te mindig ilyen vagy? – kérdezte végül, majd elkezdett a körmeivel az asztalon kopogni.

- Milyen? – vigyorogtam. Ezek a vigyorok mindig segítettek. Mindegy, hogy ezzel próbáltam elcsábítani egy lányt és felvinni magamhoz, vagy kibeszélni magamat valami bajból; mindig beváltak. Egyfajta aduász volt számomra.

- Mint.. mint egy.. mint egy seggfej – válaszolta. Úgy ejtette ki az utolsó szót, mintha valami bűnt követett volna el. Látszott, hogy ritka alkalmak egyike volt, amikor káromkodott, ezt már csak onnan is meg tudom állapítani, ahogy kiejtette a száján.

Csak megvontam a vállaimat, és felnevettem. Azt hitte, hogy meg tud sérteni? Nyilván nem tudta, hogy ki vagyok, és ha ez továbbra is így lesz, akkor nagyon meg fogja bánni.

- Nem igazán kedvelsz, nem igaz? – kérdeztem. Minél jobban láttam rajta, hogy frusztrálva érzi magát, én annál jobban szórakoztam.

- Nem ismerlek igazán, szóval nincs okom arra, hogy ne kedveljenek, de a természeted eléggé rossz.

Megforgattam a szemeimet. – Nem inkább azt kéne megtanítanod nekem, hogyan töltsek ki papírokat, meg ilyen unalmas szarságokat?

- White nyomozó azt már megmutatta neked. Nekem azt kell megtanítanom, hogy a dolgokat hogyan gépeld be helyesen a rendszerbe, és hogyan kell elindítani a kávéfőzőt – mondta, majd a szájában lévő rágót felfújta, ami ki is pukkant.

Hátravitt, ahol a kávéfőző volt. Nem volt bonyolult egy ilyet használni, nem kell hozzá tudósnak lenned, hogy meg tudj főzni egy hülye kávét, de az előttem lévő lány válltig állította, hogy ez a kávéfőző bizony csúcstechnológiás és bonyolult volt.

Ott álltam és néztem, ahogy a kávéfőzővel ügyetlenkedik, miközben a haját állandóan a füle mögé kellett tűrnie, ahogy próbálta működésre bírni ezt a 'csodamasinát'. Még azt mondanám, hogy ez a lány eléggé dögös is lenne, ha nem lenne ennyire idegesítő.

- Megértetted? – kérdezte felém fordulva. Be kell ismernem, hogy a seggét bámultam, amikor egy kicsit előre dőlt. Jó volt a hátsója, nem tagadom. És ráadásul, ebben a szoknyában, amit viselt, nehéz lett volna nem a seggét bámulni.

- Ja. Bár eleve meg se kellett volna mutatnod, hogyan használjam, de azt hiszem, hogy minden rendben lesz – mondtam szarkasztikusan. A drámai hatás kedvéért még a szememet is megforgattam, de csak egy szemforgatást kaptam válaszul tőle. Utána megfordult, majd visszament az asztalhoz, ahol ült.

- Szerintem most már mindent tudsz. Ha White nyomozó majd olyat kér tőled, amiben nem vagy biztos, hogy teljesíteni tudod, akkor szólj és segítek, hogy ne rontsd el. A dolgoknak könnyen kell folyniuk a saját medrükben, hogy a lehető legkönnyebbé tegyük a nyomozók munkáját. A mi dolgunk, hogy mindent jól csináljunk meg, és biztosítsuk a nyomozókat, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van.

- Szerintem inkább csak mi vagyunk az őrs saját csicskásai – sóhajtottam fel. Lily úgy nézett rám, mintha valami bűnt követtem volna el. De tényleg.

- Asszisztensek vagyunk, Harry – szidott meg.

- Az asszisztensek kapnak fizetést – emlékeztettem őt. – De legutóbbi értesüléseim szerint, engem itt ingyen dolgoztatnak – csak szó nélkül nézett engem. Legbelül abban reménykedtem, hogy valamit vissza fog szólni. Már most szerettem vele veszekedni.

- Fogd be – csak ennyit válaszolt. Kicsit sokáig gondolkodott. Ez egy olyan visszaszólás volt, amivel bárki elő tudott volna állni.

- Mondok jobbat; nem is csicskák vagyunk itt, hanem rabszolgák – folyattam, de csak azért, mert tudtam, hogy ezzel még jobban fel tudom őt idegesíteni.

Abbahagyta a gépelést a billentyűzeten, az arckifejezése pedig olyan volt, mint aki bármikor fel tudta volna borítani az asztalt.

- Erősen ajánlom, hogy fogd be, hacsak nem azt akarod, hogy szóljak White nyomozónak, hogy alkalmatlan vagy a munkára – csattant fel.

Lily nem olyan volt, aki bármilyen fajta durva dologgal vissza tudott volna szólni, amin az itt létem alatt szórakozni tudtam volna. Ha ezt a lányt jellemezni kéne, azt mondanám, hogy unalmas és karót nyelt egy nőszemély.