Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 10. fejezet

H A R R Y

Lélegzetvisszafojtva néztem magamat a tükörben. Ugyanazt az élettelen tekintetet láttam. Ugyanaz a göndör, kócos haj, amin még egy fésű sem segítene. Ugyanazok a sötét karikák a szemeim alatt a kialvatlanságtól. Minden ugyanaz volt, de mégis másnak érződött.

Addig néztem magamat a tükörben, amíg már elhomályosult a látásom. Nem próbáltam meg újra fókuszálni a szemeimmel. Tetszett ez. Olyan volt, mintha egy tóban lettem volna és a víz alatt néztem volna a Napot. Minden homályos volt. Minden csendes volt.

- Mit nézel ennyire? - megráztam a fejemet, mire kitisztult minden előttem. Lily mögöttem állt, az ajtófélfának volt dőlve és karjait a mellkasa előtt keresztezte. Úgy nézett ki, ahogy reggelente szokott; arca pirospozsgás volt, kék szemei csillogtak.

- Semmit - sóhajtottam fel, majd megfogtam a gyűrűmet a mosdókagylóról, ahova tettem és visszahúztam az ujjamra.

Lily összeszorította az ajkait. - Tudod, hogy sohasem tudtál hazudni nekem. Min gondolkoztál?

- Rajtad - válaszoltam hezitálás nélkül. Mindig ő volt az. Mindig.

*****

Gyorsan szedtem befele a lábamat a rendőrség épületébe, a kezeim tele voltak aktákkal, amiket hazavittem a hétvégére, hogy elfoglaljam magam. Muszáj volt, vagy az őrületbe kergetném magamat. Nem tudtam, hogy eddig tudtam a lakásban lenni egész nap és a kanapén fetrengeni. Az utóbbi napokban muszáj volt elfoglalnom magam.

Hirtelen éberebb lettem, amikor halványan megéreztem a kávé illatát, emellett még a hasam is megkordult. Nem emlékeztem, hogy mikor ettem valami normális ételt, egy doboz mogyorót ettem egy ideje, amit az egyik szekrényben találtam nem rég. Gyors megoldás volt, mivel nem kellett megfőzni a mogyorót.

Elena már az irodában volt, épp az egyik bögrét helyezte le az asztalomra. Haja egyenesen omlott le a hátán, egy rózsaszín egybe ruha volt rajta, aminek a pántjai olyan vékonyak voltak, hogy az anyajegye a jobb vállán teljesen látható volt. Amikor meglátott szemeivel, rám mosolygott.

- Szia - köszönt, amikor ledobtam az aktákat az asztalomra. - Mikor vitted azokat haza?

- Vasárnap reggel - válaszoltam. A hamburgerezős kis kiruccanásunk óta alig tudtam tisztán gondolkodni. Azóta tartaléküzemmódban van az agyam és nem tudtam, miért.

Szemeiben felcsillant a megértés szikrája, majd bólintott, ami miatt pár tincs a hajából a vállaira hullott. - El kellett foglalnod magad, mi?

- Pontosan - kortyoltam bele a kávémba. Megégette a nyelvemet, de finom volt, szóval még egyszer beleittam. Élveztem, ahogy a forró ital végigégeti a torkomat.

Elena engem nézett, miközben összerendszereztem az aktákat és sorrendbe tettem őket. Úgy csináltam, mint aki nem vette észre. A lány úgy látszik nem zavartatta magát, odament az asztal elejéhez, megfogta a széleit és felült a bútorra. Lábait elkezdte lóbálni, ami a fának ütődött folyamatosan.

- Ne bámulj így - szóltam rá, amikor már túl sokáig figyelt engem. Szorongani kezdtem tőle, mintha kivizsgálna vagy valami. - Fura vagy ma reggel.

Elena a lábaival továbbra is az asztalt ütögette. - Azért, amit mondtam neked? - kérdeztem, majd az iratokat beraktam a szekrénybe és odaálltam mellé. - Csak mert azt mondtad---

- Tudom, hogy mit mondtam - szólt közbe. - De gondolkodtam.

- Ez jól kezdődik...

- Maradj csöndben - megforgatta a szemeit, és játékosan meglökte picit a vállamat. - Tudod, hogy segíteni akarok, Harry.

- Tudom. Tökéletesen tiszta volt, amikor mondtad. De meg kell mondanom neked, Elena, biztos vagyok benne, hogy veszett ügy vagyok - és nem tudtam, hogy ezzel megbékéltem-e vagy nem.

- Nem vagy veszett ügy - mondta ellentmondást nem tűrően, mint aki egy kisiskoláshoz beszélne. - Sokat gondolkodtam azon, amit hétvégén mondtál, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem vagy békében.

- Miben nem vagyok?

- Békében - ismételte meg. - Meg kell találnod a békédet, Harry. A középutat. Csak így fogod tudni újra normálisan érezni magadat.

- És ezt mégis, hogyan kéne csinálnom, hmm? - kérdezte. A nagy barna szemeiben lévő tekintet meggátolt abban, hogy mérges legyek. Bámulatos volt tényleg, hogy láthatólag mennyire törődött. A barátaim is törődnek velem, de úgy döntöttek, feladják, amikor rájöttek, hogy egy veszett ügy vagyok. Fogadok, hogy Elena semmit nem tudna csinálni értem, amit a többiek nem próbáltak meg volna már.

- Szerintem vissza kéne mennünk - mondta lassan és bizonytalanul Elena. Amint látta, hogy nem kezdek el kiabálni, folytatta: - Vigyél el az összes helyre, ahol ti ketten voltatok. Mesélj el róla mindent, miközben ott vagyunk. Mondd el, hogy miért annyira különleges az a hely. Mondj el mindent arról a napról... sőt, mondj el mindent, amíg úgy érzed, hogy segít, hogy kiadd magadból.

Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, és az volt a fejemben, hogy biztos nem. - Szerinted ez működne?

Elena vállat vont. - Ez csak egy ötlet - elkezdte a körmeit piszkálni, lábait újra elkezdte lóbálni és ezzel ütögetni az asztalt. - De szerintem megér egy próbát. Szerintem segítene neked.

- Mitől vagy ebben ennyire biztos? - kérdeztem halkan. Mostanra már kétségbeesetten akartam valamit csinálni, hogy elmúljon a fájdalom. Próbáltam már az alkoholt, az alvást, de semmi nem használt.

- Azt mondtad, hogy egyik barátod sem akar róla beszélni - mondta halkan, de biztosan a mellettem lévő lány. - Mintha sohasem létezett volna vagy valami ilyen. Lehet, hogy erre van szükséged. Beszélni róla, kiadni magadból. Újraélni utoljára az összes jó dolgot, mielőtt el tudod engedni.

Ránéztem. - És ha nem sikerül? - mi van, ha az első közös Harry-Lily hely annyi érzelmet gyújt fel bennem, hogy megőrülök? Nem tudok több fájdalommal élni. Már így is több szomorúság, több harag van bennem, mint amennyit egy ember elbír.

Elena megfogta mind a két karomat, a csuklómig végigsimított rajtuk, szemei reménnyel teliek voltak. - És mi van, ha sikerül?

Felsóhajtottam. - Igazad van.

Elena elvigyorodott. - Megbeszéltük. Benne vagy akkor?

- Igen - bólintottam bizonytalanul. - Benne vagyok.