Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 22. fejezet

H A R R Y

A Nap sugarai túl fényesek voltak a behúzott függönyök ellenére. Túlságosan is, főleg az álmatlanságtól izzó szemeimnek. Hallottam Amelia hangját az ajtó túloldaláról, Elena pedig az elmúlt órákban egyszer sem mozdította el a fejét a mellkasomról. Én nem aludtam el, bár nem mintha arra vágytam volna.

A telefonom elkezdett rezegni az éjjeliszekrényen, én pedig a lehető legészrevétlenebb mozdulatokkal próbáltam meg érte nyúlni. Nem jött össze. Amikor már éppen azt hittem, hogy a telefonom a kezemben van, kicsúszott az ujjaim közül és egy hangos csattanással a földre ért.

Elena elkezdett mozgolódni, mire én ledermedtem, még levegőt se mertem venni, amíg újra el nem helyezkedik. Kemény éjszakája volt. Nem számított, hogy már majdnem tizenegy órája alszik, szüksége volt rá.

- Harry... - barna szemeit lassan nyitotta ki a napsugarak miatt.

- Elena... - suttogtam és lenéztem rá. A haja az izzadtság miatt nedves volt, és teljesen odatapadt a homlokához. - Hogy érzed magad?

A lány lassan felült, megdörzsölte a szemeit és hangosan felnyögött.

- Fáj a fejem - nyögte, és elkezdte a halántékát simogatni az ujjaival. Odaadtam neki a fájdalomcsillapítót, amit még tegnap este hozott be Amelia, amit el is vett és lenyelte a maradék vízzel, amit meghagyott.

Ezután mintha a valóság hirtelen arcon ütötte volna, barna szemei kitágultak és felpattant az ágyról. Egy kicsit meg is ingott, ami miatt bele kellett kapaszkodnia az ágyba, én pedig egy másodpercen belül ott voltam mellette és visszaültettem az ágyra.

- Feküdj vissza - utasítottam gyengéden. Összehúzta a szemöldökeit, de úgy csinált, ahogy mondtam, majd megvárta, amíg visszafeküdtem én is és eltakarta a kezeivel az arcát.

- Az a srác beletett valamit az italomba - motyogta halkan. - Annyira kedves volt. Nem hiszem el, hogy ennyire idióta voltam.

- Nem a te hibád - a szemeibe akartam nézni, így elvettem a kezeit az arca elől. Arca könnyes volt már most, vállai rázkódtak a sírástól. Magamhoz húztam őt és erősen öleltem apró testét az enyémhez, ujjaimmal a haját fésültem át. - Nincs baj, Elena. Nyugodj meg. Rendben vagy, oké? Minden a legnagyobb rendben van.

- Semmire nem emlékszem - a könnyei már kezdték eláztatni a pólómat a kulcscsontomnál. - Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy egy poharat adott a kezembe. M-mi v-van, ha---

- Ashton és én időben odaértünk, mielőtt bármi is történhetett volna - motyogtam a hajába félbeszakítva őt. - Biztonságban vagy, Elena. Nem történt semmi, oké?

A karjaimban lévő lány lassan bólintott, majd erősen beharapta az alsó ajkát. Apró karjait a derekam köré fűzte és a fejét a mellkasomnak döntötte. Izzadtságának és az olcsó édes parfümjének az illata keveredett.

- Köszönöm - mondta sóhajtva, a vállai még mindig rázkódtak. - Köszönöm, hogy megmentettél és törődsz velem.

Derekára tettem a kezemet és lassan elkezdtem simogatni a hátát a pólóján keresztül. Én nem úgy gondoltam rá, hogy megmentettem őt. Egyszerűen csak megtettem, amit valakinek meg kellett tennie. Minden egyes alkalommal megtenném ezt érte újra és újra, ha bajba kerülne.

- Viszont... - lassan elhúzódott tőlem, de karjait nem vette le rólam, ahogy felnézett rám. Arca piros volt és nedves a könnyei miatt. - Miért nem haza vittetek?

Tudtam, hogy haza kellett volna őt vinnem, de ki nem állhattam a gondolatát annak, hogy ha majd ő felébred, akkor én nem leszek ott mellette. Engem szólítgatott. Azt hiszem, hogy rá nem gondoltam, hogy valószínűleg jobban szeretné az anyukáját maga mellett, mint engem.