Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 33. fejezet

H A R R Y

A lemenő Nap fényei miatt az ég narancssárgában pompázott. Az utca még mindig csúszós és vizes volt az esőtől, ami nemrég állt el, az egész levőgőnek tiszta illata volt: az a tipikus kellemes eső utáni illat terjengett. Az esőtől, ami mindent eláztatott és tisztára mosott, minden újnak tűnt. A természet újraindította magát és készen állt az újrakezdésre.

Elena mellettem ült az anyósülésen, szőke haját összekócolta a szél, miközben hangosan énekelte a kocsim hangszóróiból szóló zenének a szövegét.

Valamelyik Kings of Leon szám volt, és Elena sokkal inkább üvöltötte a szöveget, mintsem énekelte volna, de ez tökéletes volt. Ő volt tökéletes.

Tökéletes volt, ahogy a napfény megtört a haján. Ahogy a lábait feltette az ablakba. Ahogy minél közelebb próbált hajolni hozzám, hogy a szöveget a fülembe kiálthassa. Minden túl tökéletes volt. Akkor sem elégednék meg vele, ha meg lehetne vele elégedni.

- Lent az éjjel, és amíg te megéled, én megyek aludni* - énekelte kiabálva, miközben a fejével a zene ütemére biccentett. Miközben énekelt engem nézett, és láttam, hogy azt akarta, hogy csatlakozzak hozzá, de én csak felnevettem.

- Gyerünk! - kezdett el könyörögni és még jobban felhangosította a rádiót. - Tudom, hogy akarod!

Mély levegőt vettem, és bele kellett harapnom az ajkaimba, hogy ne mosolyodjak el azon, hogy mennyire vicces-aranyosan nézett ki, ahogy a zene ütemére „táncolt".

- Remélem, hogy ettől észreveszed* - csatlakoztam hozzá, mire Elena csak rám mosolygott, mintha most mondtam volna el neki életének legjobb hírét. - Remélem, hogy ettől észreveszed.*

- Valaki olyan, mint én* - Elena elkezdett dobolni a zene ütemére a műszerfalon pont akkor, amikor én bekanyarodtam a hatalmas ház elé. Ahogy arra számítottam is, rengeteg autót láttam meg a ház előtt parkolni. Most viszont mintha rájöttek volna, hogy van autófeljáró, a legtöbben ott parkoltak a pázsit helyett.

Elena szállt ki elsőnek, tekintetével a tökéletes pázsitot kezdte el bámulni és megtörölte a szemeit. - Ez sokkal másabbnak tűnik, ha nincsen mindenhol üres pohár szétszórva.

Kinyújtottam felé a kezemet, mire ő megkerülte az ajtót és összekulcsolta az ujjainkat. Csak tippelni tudtam, hogy vajon mire gondolhatott, hogy milyen ötletek születtek a fejében, de ő vetette fel, hogy jöjjünk el.

Már azelőtt hallottam volna mindenkit, mielőtt megláttam volna őket.

- Te kibaszott csaló! - hallottam meg Niall üvöltését, ami visszhangzott a falakról és a linóleum padlóról.

- Nyelvezet! - ez biztos Amelia volt. Már csak a hangja miatt is elmosolyodtam.

- Oh, ne már! - Liam. Ez tuti Liam volt. - Mintha tudná, hogy mit mond!

A nappaliban találtuk meg őket. Niall a kanapé tetején ült, hátával a falnak volt dőlve, lábaival teljesen elnyomta a díszpárnákat. Liam a másik kanapén ült Ameliával az oldalán. A lány lábai a kávézóasztalra voltak feltéve, végtagjai tökéletes pozícióban voltak, hogy az apró kisbaba kényelmesen tudjon feküdni a combjain, miközben a kezével Amelia egyik ujját fogta.

- Szia, haver! - a hátunk mögött megszólalt az az ember, akire a legkevésbé számítottam volna. Kezében egy üveget fogott és egy kisebb méretű törülköző volt a vállára terítve. Ashton jelent meg utána mögötte, kezében egy tál pattogatott kukoricát tartott, míg a másikban egy nagy pohár szódát.