Recovery - h.s [hun] // befejezett

17.

H A R R Y

A rendőrségen a szokásosnál sokan többen voltak, a telefonok állandóan csörögtek, és úgy éreztem, hogy soha nem fogják abbahagyni.

Lilynek már elkezdődött az iskola, így csak délutánonként jön be néhány órára. Aki helyette jött nem volt annyira rossz, de mivel ő nem Lily volt, így automatikusan nem kedveltem. Blair volt a neve, és az első dolog, amit észreveszel rajta, az a szőke haja.

Úgy döntöttem, hogy a rendőrségen maradok annak ellenére, hogy a nyárnak vége. Igaz, hogy Lily mással volt, de még mindig az volt a napom fénypontja, hogy láthatom őt; nem voltam kész feladni őt. Szükségem volt arra, hogy lássam. Ráadásul nem is tudtam kezdeni semmit a szabadidőmmel.

- Biztos nem baj, hogy itt maradsz egy kicsit? - kérdezte Lily Louistól. Egész nap követte Lilyt, engem ez pedig kurvára idegesített. Az egyik rendőr megkért minket, hogy valaki hozzon valami kaját, így Lily azt mondta, hogy gyorsan elmegy és vesz valamit.

- Nem baj, bébi - mondta hízelgően. Megforgattam a szemeimet, és megpróbáltam elnyomni egy nevetést. Nem azért hívta őt bébinek, hogy cukinak tűnjön, hanem azért, hogy éreztesse velem: Lily az övé. Ez a gondolatmenetem igazolva is lett, amikor Louis a szükségesnél hosszabban csókolta meg Lilyt.

- Most csak színészkedsz, vagy tényleg így érzel? - kérdezte Louis, és leült az asztalom végére. Még ez az ártatlan cselekedett is idegesített. Nem akartam vele beszélni, és idegesített, hogy nem vette ezt észre.

Felsóhajtott. - Lily tényleg különleges, nem igaz? - kérdezte szándékosan. Tudta hogyan érzek Lily iránt, és kibaszottul ellenem használta. Csak az miatt nem ismertettem meg az arcát az öklömmel, mert egy rendőrségen voltunk.

- Igen - sóhajtottam. - Ő nagyszerű - próbáltam érzelemmentesen hangzani, hogy tudassam vele, nem nyerhet, de nem használt. Már értettem, hogy miért tisztelte mindenki őket. Hogy miért tiszteltek engem, Louis volt az, aki egykor én voltam.

- És a barátaim.. ők is nagyszerűek, nem gondolod? - kérdezte ravaszul. Tudtam, hogy mire megy ez a játék. Igazam volt, Louis egy pöcs.

- A legjobbak - forgattam meg a szemeimet.

- Úgy látszik, hogy téged is kedvelnek. Te vagy az új én, Styles.

Abban a pillanatban visszakapta a barátait, amint visszatért a városba. Miért viselkedik ilyen elkeseredetten?

- Baszd meg - jelentettem ki egyszerűen. Megpróbáltam őt ignorálni és visszatérni a munkámhoz, de túlságosan kitartó volt.

- Te elvetted a barátaimat, én elveszem a csajodat. Így fair - itt telt be nálam a pohár. A szék feldőlt a lendületemtől ahogy felálltam, mire a kibaszott vigyor Louis arcán csak nagyobb lett.

- Még csak nem is kedveled őt! - kiáltottam.

Nyugodtan megrázta a fejét. Le akartam törölni azt a kibaszott mosolyt a képéről. - Persze, hogy kedvelem. Kibaszottul dögös, ezt mindenki látja. Az már csak bónusz hozzá, hogy te ettől ideges leszel.

- Ha megbántod, esküszöm, hogy..

- Hogy mi? - szakított félbe. Láttam rajta, hogy jól mulat. - Szétrúgod a seggem?

Ez volt a fejemben. Simán elverném őt.

- Én is így gondoltam. Nem tudnád így megbántani Lilyt. Bármennyire is akarsz kinyírni, megverni, nem tudsz.

Ebben is igaza volt. Bármennyire utáltam ezt a seggfejet, úgy tűnt, hogy boldoggá tette Lilyt. Azt akartam, hogy én legyek Louis helyében, én akartam azt a lányt boldoggá tenni.

Lily akkor tért vissza, amikor vissza akartam szólni. Lerakta a megvásárolt ételt az asztalra, majd Louis oldalának dőlt, Louis pedig karjait Lily köré fonta és közelebb húzta magához. A látványtól felfordult a gyomrom.

- Minden rendben volt? - suttogta, majd egy puszit nyomott Louis arcára. A féltékenység egyre nagyobb lett bennem.

- Igen. Harry és én nagyon jó barátok leszünk - mondta Louis mosolyogva.