Recovery - h.s [hun] // befejezett

12.

L I L Y

Amikor utoljára belenéztem a tükörbe realizálódott bennem, hogy szinte más ember lettem. Túl rövid volt a ruha, amibe Olivia belekényszerített, és a szokásosnál sokkal több smink volt rajtam. A szokásos smink alatt én egy kis szempillaspirált és rúzst értek.

- Dögös vagy - mondta Oliva mögülem. - A fekete kifejezetten a te színed.

Megforgattam a szemeimet. - Ki a franc tart bulit hétfő este?

- Középiskolások, akiknek nyári szünet van - mondta, majd ujjaival végigszántott sötétbarna fürtjein. Mindegyik ruhája majdnem ugyanolyan volt, szóval a fekete ruha, ami rajtam volt, ugyanúgy nézett ki, mint az a piros, amit ő viselt.

- Talán át kellene..

- Nem. Ajánlom, hogy az a fiú a lábaid elé fog esni, amikor meglát ebben a ruhában - nevetett fel. Ezzel csak az volt a gond, hogy én nem tudtam, mit akartam Harryvel.

Mármint, igen, meglepődtem, amikor múltkor visszaölelt, és talán egy kicsit kezdem úgy megkedvelni. Bár ez nem is számított. A lényeg az volt, hogy végre kezdem elérni, hogy megnyíljon nekem.

Mindent beleadok, ha Harryről van szó. A kis lemezboltos túránk óta a hangulatingadozásai szinte megszűntek, és örültem, hogy végre úgy is tudtunk beszélgetni, hogy nem kezd el kiabálni.

- Itt van Liam. A buliban találkozunk - mondta Olivia, és hamisan rám mosolygott. Fel sem ajánlotta, hogy elvisznek, még annak ellenére sem, hogy mondtam neki, mennyire veszélyes kettesben lenni egy fiúval, akivel azelőtt csak egyszer találkozott. Azt mondta, hogy abban a buliban találkoztak, ahonnan két hete el kellett menekülnünk, és hogy azóta megállás nélkül írogatnak egymásnak.

Másodpercekkel azután, hogy Olivia bepattant a Mercedesbe és eltűntek az utcán, a telefonom megszólalt.

- Lilian - hallottam meg a hangját a vonal másik végéről. Az akcentusa kellemes borzongást küldött végig a testemben. Még a szemeimet sem forgattam meg a név miatt.

- Harry, szia - csuklottam egyet hirtelen, így kicsit megköszörültem a torkomat. - Mi a baj? - akaratlanul is az jutott eszembe, hogy azért hívott fel a megbeszélt időpont előtt, hogy lemondja az estét.

- Előbb elindultam. Gyere ki - és igen, amikor kilestem az ablakon a függöny mögül az a hülye fekete autó, amit kezdek megszeretni, ott állt a ház előtt.

Bontottam a vonalat, és kiviharoztam az ajtón. Megpróbáltam szabályosan venni a levegőt, miközben ő végignézte, ahogy odamegyek a kocsihoz. Nem is arról volt szó, hogy nézett, hanem a rózsaszín ajkain lévő vigyorról.

- Még egyszer köszönöm, Harry - mondtam neki, miután becsatoltam a biztonsági övemet. - Örülök, hogy Olivián kívül mást is fogok ismerni.

Először semmit nem mondott. Túlságosan azzal volt elfoglalva, hogy a szemeivel végigmérjen tetőtől-talpig, és magába szívja a látványomat. Éreztem, ahogy az arcom piros színt vesz fel, amikor tekintetünk találkozott, majd pillanatokkal később sóhajtott egyet.

- Ne is mondd. Azt mondtad, hogy bárkit meghívhatok, ugye? - kérdezte, majd elindította a kocsit és elindultunk.

- Ha szeretnél, igen - motyogtam. Valójában abban reménykedtem, hogy velem szeretné múlatni az időt. Csak egy bólintást kaptam válaszul.

Az autóút alatt bekövetkezett csend fojtogató volt. Azon gondolkodtam, hogy vajon mi történhetett abban a kis időben, amíg nem voltunk együtt, amiért megint ilyen lett a kedve.

Tudom, hogy rövid, és hogy már hoznom kellett volna, de egyszerűen semmi időm nem volt leülni a gép elé:( A következő résszel megpróbálok minél előbb érkezni! Xx.