Recovery - h.s [hun] // befejezett

22.

L I L Y

- Louis - mondtam mosolyogva a telefonba. Egész nap fociedzésen volt, én meg suliban, így egyszer sem tudtunk beszélni.

- Szia, baba - válaszolt, ami miatt a mosolyom csak még szélesebb lett.

- Hiányzol.

- Azt tudtad, hogy.. - kérdezte már idegesítően aranyosan, hogy az idegeimet húzza. Felnyögtem, mire ő elnevette magát. -... te is hiányzol.

Három napja nem láttam őt. Ő vagy a foci, a dobolás vagy a suli miatt volt elfoglalva, én meg a házi feladataimmal és a munkával. Bármennyire is jó ötlet volt egy másodéves egyetemistával elkezdeni járni, az időkorlát, amit együtt tölthetünk, kezdett zavarni.

Elmondta, hogy milyenek voltak az órái, és hogy edzésen hány gólt rúgott.

- Azt fontolgatják, hogy kineveznek kapitánynak - mondta. Örülnöm kellett volna neki, de a mosolyom azonnal eltűnt, amint ezt meghallottam. Támogatnom kellett volna őt a barátnőjeként, de ha ő most kapitány lesz, akkor még a mostaninál is kevesebb ideje marad rám.

- Lily? - mondta a nevemet, ami visszarántott a valóságba.

- Azta, Louis, ez.. ez nagyszerű.

- Akkor miért nem hallom a hangodban, hogy tényleg örülsz? - szó szerint magam elé tudtam képzelni, ahogy összehúzza a szemöldökét, és rám néz azokkal a tengerkék, összezavarodott szemeivel.

- Örülök, Louis, tényleg - sóhajtottam fel, és megálltam, amikor a lámpa pirosra váltott. Éreztem, hogy a mellettem lévő nő a kocsiban, rám néz. - És nagyon büszke vagyok rád.

- Akkor meg mi a bajod? - csattant fel.

- A bajom? - kérdeztem vissza indulatosan. Ha ő beszélhet így velem, akkor én is beszélhetek így vele. - Az a bajom, hogy már nem is látlak téged. Teljesen el vagy foglalva a focival, engem meg le sem szarsz.

Louis csak elnevette magát, mire én jobban elkezdtem szorítani a kormányt. És mint mindig, egy átlagosan induló beszélgetésből veszekedés lett. Ne értsetek félre, amikor minden jó volt köztünk, akkor csodálatosan éreztem magam Louisval. Nevettünk, csókolóztunk, hülyéskedtünk. Bár, ha valamelyikünk is valami miatt felemelte a hangját akkor rögtön rosszra fordult minden. Mostanában már többet veszekedtünk, mint nevettünk, és ez már lassan az őrületbe kergetett.

- Mit vársz tőlem, mit tegyek?! - kérdezte felemelt hanggal. - Azt akarod, hogy ne fogadjam el? Mert azt biztos nem..

- Oh, fogd már be - sóhajtottam fel. - Te is tudod, hogy erre soha nem kérnélek meg.

Egy ideig csöndben volt, ami nála már túl hosszúnak számított. - Úgy csinálsz, mintha ez az én hibám lenne - tudtam, hogy megforgatta a szemeit.

A rendőrség már a látókörömben volt, a türelmem Louisval szemben pedig egyre csak csökkent. - Tök mindegy, Louis.

Még akkor is csak mondta a magáét, amikor leparkoltam az autót, bementem az épületbe és az asztalom felé vettem az irányt.

- Szia, Lily - üdvözült Harry mosolyogva. Valamiért a mosolya lenyugtatta az idegeimet.

- Szia, Harry - válaszoltam neki, Louis pedig ekkor maradt csendben. Rámutattam a jobb fülemhez tartott telefonhoz, és megforgattam a szemeimet. Harry megértően bólintott, majd figyelmét visszavezette a munkájára.

- Ez meg a másik - ugatta Louis szó szerint. - Kibaszott sok másik csávóval beszélgetsz.

Ekkora már csoda volt, hogy nem füstölgött a fejem az idegtől. Ok nélkül féltékenykedett állandóan. Csak őt akartam, de mindig megkérdőjelezte az érzéseimet.