Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 31. fejezet

H A R R Y

Nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Egész út alatt pörgött az agyam, miközben vezettem, hogy mit tudnék mondani, de semmi sem tűnt elég jónak. Az agyam már kisült addigra, mire leparkoltam Elenáéknál, de közben mégis ezerrel pörgött. Rengeteg gondolatom volt, de egyik se nyert értelmet. A szívem csak úgy zakatolt emellett.

Az a pár darab lépés, amíg elértem az ajtóig, teljesen homályos volt, ahogy az is, amikor kopogtam és Kathy kinyitotta az ajtót.

- Harry, kedvesem! - mosolyodott el a nő. - Gyere be, gyere csak! Épp sütök---

Tovább mondta, hogy milyen süteményeket csinál, amikor pedig beértünk a konyhába rögtön bepánikoltam, mert megláttam Elenát, ahogy a sütinek a tésztáját nyalja le az ujjairól.

- Elena! - szólalt fel Kathy, amint beléptünk a helyiségbe. Elena barna szemeit az anyjáról rám vezette, ajkaira ezután egy apró mosoly került. - Látogatód van.

- Mit keresel itt? - kérdezte meg, és lenyalta a maradék tésztát a hüvelykujjáról.

- Lena! - nevetett fel Kathy és gyengéden megcsapta a lánya vállát. - Ne légy udvariatlan! Mivel Harry itt van, így gyorsabban tudunk haladni. Minél többen vagyunk, annál jobban szórakozunk!

- Öm... - kínosan éreztem magamat, egyik lábamról helyeztem át a súlyomat a másikra, a szívem még mindig eszeveszetten dobogott a mellkasomban. - Azért jöttem, hogy... Elena... muszáj... beszélhetnék veled? Egyedül... mármint négyszemközt?

Istenem, mekkora idiótának tűnhetek!

- Igen, persze - mondta lassan, és a kezével megdörzsölte a szemét. Szerencsére nem vette észre, hogy konkrétan mindjárt összefosom magamat, és hogy nem találom a szavakat.

Felmentünk a hálószobájába, és ő bezárta utánam az ajtót. Leült az ágyára törökülésbe, az arca nyugodtságot tükrözött. Semmilyen érezelem nem volt az arcán, még összezavarodottság sem.

Nem tudtam, hogy mit mondjak. Akkor sem tudtam, amikor ideértem és most se tudom.

- Mi az? - kérdezett rá Elena, mire én vettem egy mély levegőt. Mintha hirtelen megértette volna a fejemben lévő kavalkádot, és megütögette maga mellett a helyet.

Teljesen elvesztem, amikor leültem mellé és ő összehúzta a szemöldökeit, miközben a tekintetében megjelent a kíváncsiság szikrája. Tipikus Elena.

Annak a gondolata, hogy Elena... csak simán Elena mosolygásra késztetett.

- Mi az? - kérdezte türelmetlenül. - Min mosolyogsz?

- Rajtad.

Nem mondott semmit, de ajkaira egy mosoly került, amit megpróbált leplezni, de nem sikerült neki.

- Azért jöttem, hogy... beszéljünk erről - mondtam bizonytalanul, a kezeim izzadtak. - Rólunk.

- Oh - mondta. - Oh, oké, rendben.

Újabb csönd. Még mindig lövésem sem volt, hogy mit mondhatnék... sőt, inkább, hogy mit akartam mondani, és azt is hogy egyáltalán hogyan kéne. Elena rám nézett és türelmesen várt, hogy végre kinyögjek valami értelmeset a számon.

- Tudod... az utóbbi napokban... öm, igazából hónapokban... veled minden jó volt. Csodálatosak voltak. Szó szerint fantasztikusak, és---

- Oké, oké - nevetett fel idegesen. - Értem.

Idegesen rámosolyogtam annak ellenére, hogy éreztem a vér lüktetését a füleimben. Éreztem, ahogy a tenyerem izzadt, és idegesen beletöröltem őket a nadrágomba.