Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 36. fejezet

H A R R Y

A nem régen elállt eső miatt minden nedves volt. Az utak ragyogtak a nedvesség miatt, még a fákon lévő levelek is zöldebbnek tűntek. A Nap kezdett előtűnni a felhők mögül, ezzel újra meleget és világosságot hozva mindenre.

A mai nap lesz a nap. Meg fogom ezt tenni.

Sok erő kellett hozzá, hogy kikeljek ma az ágyból és elmenjek egy virágboltba, hogy vegyek egy csokor vörös rózsát. Nehéz volt újra látni az összes képet Lilian tükrén, és visszaemlékezni rá: már hét hónapja, hogy utoljára láttam őt.

Nem volt olyan hosszú ideje, de szerettem őt. Úgy éreztem, hogy már egy egész élet eltelt, amióta utoljára hallottam a nevetését, vagy ahogy hallgattam az éneklését.

De rájöttem valamire: szerettem őt. Még mindig szeretem őt. Mindig is szeretni fogom őt.

Helyes döntés volt, hogy látogassam meg őt. És így még helyesebbnek tűnt, hogy Elena is eljött velem. A fejemben már nem csak Lilian és én voltunk, hanem már Elena is.

Lilian kedvelné őt. Tudom nagyon is, hogy kedvelné Elenát.

- Megcsináljuk - mondta sóhajtva Elena, ahogy kezét rátette az enyémre, ami a sebváltón volt. Keze meleg és puha volt, mint mindig, és a kocsi belterét teljesen eláraszotta virágos parfümjének az illata.

- Igen - mondtam. - Meg.

A mellkasomban lévő fájdalom ellenére is megcsináljuk. Tényleg meg fogjuk csinálni.

- Nem... - kezdte Elena, de abbahagyta, mintha nem tudta volna szavakba önteni a gondolatait. - Fura, hogy... ideges vagyok? Egy kicsit... egy kicsit nagyon.

Összekulcsoltam az ujjainkat és gyengéden megszorítottam a kezét.

- Nem kell annak lenned - nyugtattam őt meg. Most először nem éreztem, hogy szükségem lenne arra az extra lökésre. Legalábbis még nem. - Szerintem Liliy kedvelt volna téged. Ha, tudod, találkozott volna veled előtte. Biztosan kedvelt volna téged.

Elena megpróbálta elrejteni a mosolyát és az ablak felé fordult, de még így is láttam, ahogy ajkai felfelé görbültek.

Leparkoltam a kocsimmal a kihalt utcában, és csak előre tudtam bámulni: mennyire irónikus. Az egyetlen hangforrás a faágakon lévő csiripelő madaraktól jött.

Csöndben haladtunk a kijárt földúton. A kezemben a csokor virágot szorongattam, ahogy sétáltunk és rájöttem arra, hogy egyáltalán nem szeretem ezt a helyet. Minden túlságosan is csendes volt.

- Ez fura - szólalt fel Elena, mire mély levegőt vettem. - Ez a hely megnyugtat.

- Annyira nem rossz - sóhajtottam fel. Tudtam, hogy miért vagyunk itt, de nem voltam benne biztos, hogy hol volt. - Csak egy kicsit... csendes. Egy kicsit---

- Itt van - állt meg hirtelen Elena félbeszakítva engem, és barna szemeivel egy gránit sírkőt nézett, ami kicsit távolabb állt a többitől. Egy nagy fűzfa alatt állt távol az összes többi sírtól, és virágcsokrok voltak az egész síron és annak nekidöntve.

Közelebb léptem hozzá.

Lilian Brielle James Styles
1996. május 10. - 2015. január 28.
Szeretett leánygyermek, testvér és feleség

Éreztem, amint a szívem lesüllyed a hasamba és a torkomban keletkező csomó se segített. Más volt látni a sírkövét. Valóságossá tette az egészet.