Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 12. fejezet

H A R R Y

- Tudod, - eddig csak a szélvédőnek nekicsapódó eső hangját lehetett hallani, amíg Elena meg nem szólalt. Az autóút nagy részében csak kifele bámult az ablakon, egyszer pedig elmondta, hogy eddig milyen jól kezelem ezt a dolgot. Valószínűleg arra számított, hogy már az első kérdéseknél összetörök. - Te vagy az egyetlen olyan ember, akit ismerek, aki nem hallgat zenét vezetés közben.

Egyik kezemmel megdörzsöltem a már borostás államat. Még a zenéhez sem volt kedvem az utóbbi időben. Azt mondják, hogy a zene a gyógyír a lélekre, de minden egyes szám, amit hallottam, valahogy Lilyre emlékeztetett. Minden egyes alkalommal.

- A zene rá emlékeztet - mondtam. Nevetségesen hangozhatott, de igaz volt. - Nem tudok zenét hallgatni.

Elena rám nézett, barna szemei tökéletesen kivehetőek voltak az éppen lenyugvó Nap sugarainak köszönhetően. - Oké, bocsánat - sóhajtott fel, és elkezdte a körmeit piszkálni. - Megtudhatom, hogy hova megyünk?

Oldalra néztem egy kicsit. Az esőfüggönyön keresztül is láttam az épületet, ami régi és omladozó volt már. A sár ropogott a kerekek alatt, ahogy bekanyarodtam a parkolóba.

- Ide - mosolyodtam el, majd leállítottam a motort és kicsatoltam a biztonsági övemet.

Elena kinézett a szélvédőn, szemeivel hunyorított, hogy jobban láthassa az épületet. - És pontosan mi is ez a hely?

- A Smith's - mosolyogtam. Ez volt az. Ez volt az a hely, ahol az egész elkezdődött. - Egy lemezbolt.

- Oh - mondta Elena, és kicsatolta a saját biztonsági övét. - Elég... elhagyatottnak tűnik.

- Tudom - már az is csoda volt, hogy Matty eddig fenn tudta tartani ezt a helyet. Arra számítottam, hogy már évekkel ezelőtt bezár.

- Rendben - kicsit oldalra fordult az ülésben, így a teljes testével felém tudott fordulni. - Mesélj róla. Miért fontos ez a kis bolt?

- Nos... - elgondolkodva néztem, ahogy két esőcsepp versenyzik a szélvédőn. - Részben ez az oka, amikor azt mondtam, hogy Lily a zenére emlékeztet engem. Mi, öm... eljöttünk ide ketten. Meg akarta ismerni azokat a fajta zenéket, amiket hallgatok, és nem is tudom... ez volt az első alkalom, amikor igazán jól kijöttünk egymással.

- Milyen fajta zenéket szeretsz? - húzta meg jobban a még mindig vizes lófarkát Elena. - Vagyis, milyen fajta zenéket szerettél? Milyeneket mutattál meg neki?

Vállat vontam. - Nagyrészt punk rockot, tudod, a sok dobolással meg gitárokkal.

- Mint mondjuk a Green Day? - kérdezte rá.

- Igen - válaszoltam elképedve. Elena nem olyan tűnt, mint aki bármit is tudna erről a bandáról. Túl gyengédnek tűnt. - Mint a Green Day. Ismered őket?

- A testvérem szereti őket - vont vállat. - Egy idő után már megtanultam a dalszövegeket akaratlanul is.

- Nem tudtam, hogy van egy testvéred - az anyjáról már mesélt, de a testvéréről soha.

- De, van egy bátyám igazából. Declan a neve, két évvel idősebb nálam - mosolyodott el szeretetteljesen. Ismertem már ezt a mosolyt. Ugyanígy mosolyogtam én is, amikor a nővéremről beszéltem. Lehet, hogy neki is ugyanannyit jelent a testvére, mint nekem az enyém.

- Nekem egy nővérem van - mosolyogtam, mire Elena összehúzta a szemöldökét. - Gemma a neve. Még mindig otthon él.

- És te Londonból származol?