Recovery - h.s [hun] // befejezett

2.

H A R R Y

- Styles, elmehetsz – hallom meg a zsarunak a hangját, majd már csak a szabadulásomat jelző zár kattanását, és a cellaajtó kinyílik. Az egyik szeme ennek a csávónak be van lilulva, az alsó ajka meg fel van dagadva, természetes ezek nekem köszönhetőek. Igen, hiába észleltem majdnem időben, hogy ő egy zsaru, az öklömet már nem tudtam megállítani, és megütöttem őt. De hé! Az ő hibája, nem kellett volna úgy mögém osonnia. Sajnos azonban a törvény az törvény, és mivel én párat megszegtem, az éjszakát itt kellett töltenem.

A zsaru, aki behozott, a karomnál fogva vezet az őrs 'várójába'. Gyakorlatilag ki volt halva az egész, kivéve azt a pár rendőrt, akik elhaladtak előttünk.. és az anyám előtt. Az orrom alatt szitkozódva hagytam, hogy a karomat fogó férfi anyámhoz vigyen, és amikor ez megtörtént, egy ölelésben találtam magamat, de nem viszonoztam.

- Annyira aggódtam érted. Jól vagy? Nem sérültél meg? Mi történt? – csak kérdezett, kérdezett és kérdezett. Anyám mindig is túlságosan féltett engem, ez is az egyik oka volt azoknak, amiért elmenekültem előle. Pont ezért nem akartam tegnap este se a bárban, hogy értem jöjjön. Még azért se hívtam fel őt, hogy elmondjam, az éjszakát az őrsön kell töltenem.

- Mi a faszt keresel itt? – kérdeztem meg tőle.

Egy pillanatra megbántódottságot láttam a szemében, de gyorsan rendezte a vonásait, és egy mosolyt kerekített az arcára. Ugyanolyan volt a mosolyunk, annyi különbséggel, hogy én már évek óta nem mosolyogtam.

- A barátom, Rex hívott fel tegnap este a bárból, ahol voltál, és mondta el, hogy mi történt. Mindent látott – egy pillanatra abbahagyta a beszédet, hogy egy hajtincset a füle mögé tűrjön. – Tegnap este is megpróbáltalak kihozni, de azt mondták, hogy csak reggel jöhetek érted.

- El sem kellett volna jönnöd, magamtól is kitaláltam volna. Ne gondold, hogy csak azért, mert kihoztál, puszipajtások leszünk mostantól – forgatom meg a szemeimet.

Ő is megforgatta a szemeit, majd karjait a mellkasa előtt keresztezte. Nem volt most ehhez kedvem.

- Harold..

- Harry – javítottam ki. Újra egy szemforgatást kaptam tőle válaszul.

- A fiam vagy, bármit elkövetnék a biztonságod érdekében. A nővéredért is megtettem volna ugyanezt.

Egy szánalmas nevetés szökött ki az ajkaimon keresztül. Szerintem pont nem így lett volna, és egyenesen sértő rám nézve, hogy most mennyire próbálja a jó anyát eljátszani.

- Szó szerint könyörögnöm kellett White rendőrnek, hogy ne emeljen ellened vádat – fogta volna meg a kezemet, de elhúztam előle. A hangja remegett, és úgy nézett ki, mint aki helyben elbőgi magát. Én voltam bezárva egy hülye cellába, nem ő.

- Igen? És mégis hogy hoztad azt össze? – kérdezem, hangból pedig tisztán kivehető a szarkazmus.

- Azt mondta, hogy ejti a vádakat, ha besegítesz neki az őrsön. Leginkább papírmunkáról lenne szó, meg egy-két apróbb dologról, amire megkérne – úgy nézett ki, mintha elégedett lenne magával, mert elérte, hogy ejtsék ellenem a vádakat.

- Felejtsd el – válaszoltam gondolkodás nélkül. Mit szórakozom, át sem kellett gondolnom. – Ha valakinek a csicskája akarnék lenni, akkor most azonnal megmondanám neki, hogy inkább zárjon börtönbe.

- Harold, ne beszélj így – rázza meg a fejét szomorúan. Anyámat ennyire feldúltnak látva rám tör a nevetés, de már így is eléggé megbántottam az érzéseit, szóval inkább befogtam.

- Felejtsd el, Anne – a saját hibája miatt, már vagy öt éve nem hívtam őt anyunak.

Elhaladok mellette, és kimegyek az épületből. Már kezdtem szerencsésnek érezni magam, amikor nem hallottam magam mögött anyám lépteit, de amikor egy erős szorítás a karomnál fogva megfordított rájöttem, hogy tévedtem. Anne a méreteihez képest mindig is erős volt.

- És akkor mégis hogy akarsz bekerülni egy jó főiskolára? – gyerekkorom óta most először emelte fel rám a hangját. – Egy főiskola sem fog felvenni egy bűnözőt! Most az egyszer tedd félre az önbecsülésedet, és kezdj el gondolkodni, kisfiam!

*****

Bármennyire is gyűlöltem az ötletet, másnap reggel már reggel hétkor az őrs előtt ültem a kocsimban. Ráadásul hétfő is volt.

- Nem Anne miatt csinálod ezt. A Stanford miatt kell ezt megtenned – mondogattam magamnak.

Lehet nem voltam a legjobb gyerek, de okos voltam. Csak ötösöket szereztem az iskolai éveim alatt, nem most fogom elbaszni a tanulmányaimat. Főleg nem így, hogy egy egész jó ösztöndíjjal sikerült bekerülnöm a Stanfordra. Még nem engedhettem meg magamnak, hogy be is iratkozzak, de már gyűjtöm rá a pénzt. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, szóval abban reménykedtem, hogy mire elegendő pénzt gyűjtök, valami ötletem majd lesz.

Az idő csigalassúsággal telt, miközben az a seggfej rendőr megmutatta, hogyan töltsem ki a papírjait. Azt mondja, hogy mindennek megvan a maga helye, és ha nem jól csinálom, akkor kezdhetem az egészet elölről.

- Mennem kell, kihívtak a főúton történt balesethez. Lily hamarosan itt lesz, akkor majd ő betanít.

Legelöl ültetett le egy székre, csak azért, hogy ne csináljak semmi rosszat, majd elment. Elgondolkodtam, hogy vajon ez a Lily mire fog megtanítani, amit én magamtól ne tudnék megtanulni.

Idegesített, hogy White lelépett. Idegesített, hogy itt kellett egyedül ülnöm. És idegesített a hasam korgása. Kibaszottul utáltam itt lenni. 

Happy birthday to meeeeeee #sweet17 
Nadeamúgy, itt is van a második része a legújabb fordításomnak, remélem tetszik! Ha igen, ne felejtsetek el kommentelni/csillagozni;) További kellemes hetet kívánok, nem sokára érkezek az új résszel!
All the love. Xx.